A darabot (Szépet fogtok álmodni!) először felolvasószínház-jelleggel adták elő a Gobbi Hilda Színpadon. Felolvasószínháznál mindig izgalmas kérdés, hogy mi az, ami még játszik, és mi az, ami már nem. Egy vajszínű ing vagy egy zöld pulóver, az jelmez vagy a színész aznapi civil ruhája? A szék, amiben ülnek, a díszlet része, vagy csak egy egyszerű szék? Amikor az éppen játékon kívüli színész nézi a többieket, akkor a szereplő bámul-e a többi karakterre, vagy a színész a kollegákra? Minden ilyen kérdés a stilizálás kérdéséhez és válaszához vezet.
 Söptei Andrea, Martinovics Dorina, László Zsolt, Mátyássy Bence, Gerlits Réka, Földi Ádám, Bánfalvi Eszter, Makranczi Zalán |
A felolvasószínházban jobb esetben a stilizálás, rosszabb esetben az absztrakció, legrosszabb esetben a didaktikus absztrakció dönti el a dolgok arányát és irányát. Garaczi László szellemdús és érzékeny szövege, és az abból születő előadás egyaránt a stilizálás lehetőségeivel játszik, oly módon, hogy a nézői képzeletet és emlékezetet is bevonja a játékba. A színészek (és csak azért sem a felolvasók) sötétben ülnek a nézőkkel szemben. Az éppen játszók mindig fényt kapnak, akik nincsenek a színen, azok nincsenek bevilágítva sem. Így, amikor a két szélen ülő szereplő beszél egymással, közöttük áthatolhatatlan sötétség húzódik. A szcenikai jeleket (hol vagyunk, mi a díszlet) projektorra kivetített szövegbeszúrások segítik, de ez a multimédiás felület az előadás során újabb és újabb játékhelyzeteket teremt.
 Söptei Andrea, Martinovics Dorina és László Zsolt |
A néző egy ma élő, budapesti középosztálybeli család életébe, családi életének szétesésébe pillanthat bele. „Éhes vagyok, etess meg” – ezt a buja SMS-t kapja a középkorú férj Ákos (László Zsolt). Két gond van csupán: nem a felesége (Söptei Andrea) írta, ellenben ő olvasta először. A férj helyzetén nem sokat segít őszintesége sem. Töredelmesen bevallja, hogy belezúgott Laurába (Martinovics Dorina), és elmondja azt is, hogy Laura nem egy húsvér teremtés, hanem egy digitalizált személyiség, voltaképpen egy felturbózott tamagocsi, egy virtuális létező, egy beprogramozott femme fatale, akibe mindenféle adatot be lehet táplálni, például azt is, hogy monoton hangon kérje folyamatosan, hogy etessék meg. A család kiegészül a színészhallgató Krisztával (Bánfalvi Eszter) és enyhén frusztrált húgával, Zsófival (Gerlits Réka). Előbbinek két fiúja is akad, barátja, Balázs (Földi Ádám) szintén színészhallgató, szeretője Dani pedig (Makranczi Zalán) kaszkadőr-biztonsági őr. Zsófinak egyetlen fiúja sincs. Kriszta ezen próbál segíteni, közben meg saját magánéletét igyekszik egy főre redukálni. A kirúgott Dani virtuálisan egy csettszobában Zsófi körül kezd el legyeskedni. Ákos kénytelen elköltözni virtuális élettársával a Szondi utcába, történetesen épp abba az utcába, ahol a szerző is lakik.
 Mátyássy Bence |
Nagyjából ilyen és ehhez hasonló szituációk bomlanak ki Garaczi-darabjában. (A karakterek bemutatásánál ne feledkezzünk el Mátyássy Bencéről, aki három fregoli-figurát is nagyszerűen alakít.) A maga módján kétségkívül izgalmasan bonyolódó, melodramatikus és tragikomikus történet helyett sokkal izgalmasabb az a formanyelv, amely egyben tartja a darabot. (Ugyanakkor a sztoriban is van egy végiglebegtetett, igencsak nagy téteket mozgató vérnősző-cselekményszál.) Garaczi sűrített dramaturgiával dolgozik, egy-egy szereplő bemutatásakor gyakran önmagukat világítják át a karakterek, néhány frappírozó mondatban mondják el fontos vagy látszólag lényegtelen tulajdonságaikat, és csak ezután merülnek el a szerepben. Egyfajta feszült lazaság jellemzi a színészeket. Az előadás egy-egy pontján felugranak a fotelből, ellenpontozás gyanánt tesznek egy-két hirtelen mozdulatot. Ilyenkor kiszakadnak a beszédtérből. Máskor a kiugrás után táncra perdülnek, ezeket a gegeket a rendező, Gigor Attila nagyon arányosan és pontosan engedi meg. Jellemkomédiát látunk tehát, melyben a jellemek az esetek nagy részében meg is vannak fosztva a cselekvés lehetőségétől. Nyelvük gazdag módon szegényes, nem egyszer a beszéd-panelek átpakolása eredményez újszerű nyelvi alakzatokat. Ezen a téren is visszafogottan dolgozik Garaczi. A Szépet fogtok álmodni! kikerüli a parázna témában rejlő olcsó, atlétatrikós-altesti naturalista kliséket, ugyanúgy, mint a magyar írók színműveinek másik csapdáját: a nyelvjátékok túlzását, a referencia-fikció egymásra csúsztatások kiszámítható, meddő poénhalmazát.
 Gerlits Réka és Földi Ádám. Fotó: Gordon Eszter (Forrás: Nemzeti Színház) |
A darab műfaj-jelölő alcíme szerint: +csalás-verziók. A megcsalás-szituációkat a felolvasószínház közege miatt sem térben, sem időben nem lehet egymástól plasztikusan elválasztani, ezért Garaczi és Gigor itt is a stilizálás eszközeit választja. Ha például a harmadik jelenetben megcsörren Kriszta telefonja, akkor a következő szkeccsben látjuk, amint húga, Zsófi telefonál nővérének. Ugyanazt látjuk két szögből. Ugyanakkor ez a játéknyelv szükségből erény is: például a digitális szerető, Laura eljátszása hanggal sokkalta könnyebb, mint testtel. Az előadás végére kiderül, milyen is lehet egy filmrendező által színre vitt felolvasószínház. Ilyen. Rövid, pörgős, a lényeges pontokon kellőképpen elmélyített, a néző figyelmét folyamatosan ébren tartó, frivol, mégis élet-keserű előadás. Nagy kérdés, hogyha a jól fogadott előadás igazi színpadra kerül, mozgásba lendül, merre formálódik ez a stilizált játéknyelv.