Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

OPERETTEN INNEN ÉS TÚL

Harmath Imre – Fényes Szabolcs: Maya / Gárdonyi Géza Színház, Eger, POSZT 2010
2010. márc. 7.
Zsótér Sándor és az operett találkozása korántsem véletlen, mégis: legalább annyira meglepő, mint amennyire szükségszerű. Az egri debütálás legfőbb erénye, hogy az operettjátszás közkézen forgó kliséinek megmutatása mellett bőven jut hely azok parodizálására is. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.

Zsótér Sándor megint „metázik”: a József Attila Színházban rendezett Hamlet után még mindig a ’színház a színházban’ és a ’színház a színházról’ témái foglalkoztatják őt és állandó alkotócsapatát. Az 1931-ben a pályakezdő Fényes Szabolcs és a már jegyzett Harmath Imre által elkövetett Maya című, az ősbemutató idején Honthy Hannának és az ekkor még névtelen komponista premierjét bátran felvállaló Fővárosi Operettszínháznak tartós sikert hozó operett több mint ideális alapanyagnak mutatkozik ebből a szempontból.

Járó Zsuzsa és Schruff Milán
Járó Zsuzsa és Schruff Milán

Ahhoz, hogy e kijelentés igazságáról meggyőződjünk, elkerülhetetlen a szüzsé rövid összefoglalása. Ez annál is inkább indokolt, minthogy az utóbbi évtizedekben a Maya nem látszik gazdagítani a repertoáron tartott örökzöldek sorát, miközben biztos vagyok benne, hogy belőle jó néhány számot – Jön a luxusvonat, My sweetheart, Szeretnék egyszer kicsit boldog lenni stb. – bármelyik szabadnapos pesti ficsúr könnyedén elfütyülne. Egyébként a Maya is ebben a közegben, vagyis a pesti bohémek orfeum és budoár között ingázó világában játszódik, még ha nem is Pesten vagyunk, hanem az egzotikus Keleten, majd a még egzotikusabb(nak látszó) Nyugaton.

Olyan világ ez, ahol nem árt az embernek többnek, másnak (leginkább: pénzesebbnek, hatalmasabbnak, azaz a szó minden értelmében potensebbnek stb.) mutatnia magát, mint amilyen valójában. És a szereplők legalábbis ebben az egy tulajdonságukban, az álcázás, tettetés, mímelés, egy szóval: a színészkedés iránti – hol kötelezően, hol szabadon választott – vonzalmukban megegyeznek. A furmányos tolvajnyelv minden ágát-bogát többnyire csak mi, a színpadi történéseken kívül helyet foglaló nézők értjük, miközben ők Ambrus Mária mesekönyvekből ollóval kivágott, majd felnagyított és színpadra kasírozott kétdimenziós díszletei között, Benedek Mari ironikus és színpompás, a megrajzolt kor és környezet pasztelljeit használó jelmezeiben bolyonganak Tanger és Párizs között.

K
Középen: Járó Zsuzsa

Már az első jelenet (f)elrajzolja, mi vár ránk: Dixi (Vajda Milán) bevallja a szerelem sorvasztotta Charlie-nak (Schruff Milán), hogy barátja imádott nőjét, Madelaine-t (a sápadt és néma hattyúként bebalettező Mészáros Sárát) elszerette tőle. A hirtelen hevülő ifjú rögvest agyonlövi a csalárd vallomástevőt, majd a következmények elől messzire menekül. A néző csak jóval később tudja meg, hogy a megcsalás épp annyira volt igaz, mint a halálos találat, vagyis semennyire – aki meg ezen csodálkozik, magára vessen, hiszen mégiscsak operettet nézünk. A Tangerbe vetődött Charlie a helyi látványosság szerepét betöltő bárba kerül, ahol a dörzsölt tulajdonosnő Barbara (Mészáros Máté) és a pesti flaszterről egyenesen idepottyant Rudi (Ötvös András) éli kalandokban nem, ám kuncsaftokban bővelkedő életét – mint a Párizsba pénzt keresni induló Maya Trió leendő tagjai, már ekkor is szigorúan arccal a pénztárgép felé.

A lebuj sztárja a címszereplő Maya (Járó Zsuzsa): Charlie és az egzotikus táncosnő között persze hogy beüt a szerelem első látásra, a következő két felvonás pedig az imigyen felskiccelt három páros (Maya-Charlie, Madelaine-Dixi és Barbara-Rudi) földrészeken átívelő mulatságos kergetőzését taglalja. Egyszer csak aztán az élet elkezdi másolni a fikciót (Madelaine és Dixi tényleg összejönnek – most már legalább van miről hazudniuk Charlie-nak), majd a fantázia válik kínosan életszagúvá (Maya egy előre megrendezett előadással alaposan megleckézteti a semmiből hirtelen előbukkanó Madelaine és a közte őrlődő Charlie-t), vagyis maradunk a színjáték már jól bevált sémájánál.

Fotó: Gál Gábor (Forrás: PORT.hu
Fotó: Gál Gábor (Forrás: PORT.hu – Gárdonyi Géza Színház)

A gördülékeny lebonyolításban Zsótér legfőbb, sőt néha az a benyomásom, hogy egyetlen segítője ezúttal Ladányi Andrea, aki markáns koreográfiájával alaposan megizzasztotta nemcsak a négy fiúból és négy lányból álló tánckart, de a színészeket is. Az afrikai mulatóban szünet nélkül hömpölygő-vibráló mozgássort, a párizsi színekben idézőjelek közé tett tánctörténeti antológiát vitt színre; van, akinél jellemet fest az attribútumként hozzá kötött tánc (pl. Madelaine álombéli, tütüs belépője, majd később estélyibe bújt dervisként való szüntelen körforgása), máskor meg egy hétköznapi gesztuson ironizál (pl. amikor a nyitó képben a szerelmes távirat falevelekkel tűzdelt szűk rózsaszín dresszbe bújtatott táncosfiú képében érkezik). 

A színészek ha még nem is folyékonyan, de azért elég jól beszélik Zsótér színpadi nyelvét (ráadásul énekhanggal is legtöbbnyire bírják a feladatot, ami egy operettnél nem utolsó szempont – a Kákonyi Árpád vezette, igazán remekül szóló zenekart itt kell megemlíteni). Kedvencem a Mészáros Máté játszotta, vörös flitterekből szőtt minibe és égnek meredő szőke parókába öltöztetett lokáltulajnő: a megtermett színész szerencsénkre nem ássa elő a transzvesztiták színpadi közhelyeit, s nem játssza el a tűsarkúba erőltetett férfi kínos bukdácsolását sem. Kőkemény üzletasszony(ember)t mutat, akinek kissé fenyegető külseje több mint érző szívet takar, s ragyogó játékával nem keveset sejtet a móka és kacagás mögötti árnyakból. Tűzről pattant partnere Ötvös András csibész Rudija, aki előadáshosszat bírja energiával és iróniával a komolyra és komolyan vett szerepet. Vajda Milán a magát félős és álmos mackónak álcázó, valójában hétpróbás hazudozó és nőcsábász Dixiként szerethető figura, a plátói, majd tényleges szerelmét játszó Mészáros Sára az első, közönség előtt tartott előadáson még a rá szabott mozgások vázát mutatta be, ám adós maradt a mögöttes tartalmakkal. Schruff Milán búbánatos Charlie-ja bájos gyermek, a farkasok közé tévedt kisbárány, akit Maya, azaz Járó Zsuzsa szőröstül-bőröstül felfalna – ha akarna. És ahogy ilyenkor lenni szokott, a lány, akinek kecses lába előtt földrészek hevernek, maga ájul bele a fiú gyenge karjaiba. Említendő még az apró epizódokban fellépő Venczel Valentin, aki újabb meg újabb átváltozások után folyton a bimbózó szerelem ellen igyekszik fellépni – még szép, hogy kevés sikerrel. Na ja, akit a luxusvonat füstje megcsapott…
A X. POSZT-on az előadás elnyerte a Thália Színház Rivalda díját.  

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek