Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

SZŰRT FÉNY

Vancsó Zoltán: Szándéktalan fény / Mai Manó Ház
2010. febr. 20.
Klasszikus stílus, a valóság sajátos, szubjektív rögzítése, szavakkal nehezen megragadható hangulatok – ezek Vancsó Zoltán fotóival kapcsolatban a leggyakrabban elhangzó kijelentések. A Szándéktalan fény képei ezt a vonalat folytatják, egyszerűen, szavak nélkül. FÜRTH ESZTER ÍRÁSA.

Vancsó
Vancsó Zoltán: Tokio, Japán – 2008

A klasszikus stílus akár eufemizáló jelző is lehetne Vancsó Zoltán képeivel kapcsolatban. A fotók mentesek a divatos szellemi trendektől, nyoma sincs a posztmodern elméletek hajhászásának, a képek egyszerűen, világosan, közérthetően próbálják meg ábrázolni (semmi esetre sem felfüggeszteni, szóródni hagyni, netán szimulákrumként felmutatni) a valóságot. A percepcióelméleti és szemiotikai gondolatok vagy a valóság közvetítettségének tematizálása Vancsó képeit nézegetve egyáltalán nem hiányzik az embernek. A fotók egy lírai, szemlélődő, érzékeny lélek pillantásai, az őt körülvevő világ szubjektív dokumentumai. A képek nem kérdeznek rá önmagukra, helyette inkább hagyják, hogy nézőjük élvezhesse azt a varázslatos látásmódot, ami a Vancsó-fotókat jellemzi.

A Szándéktalan fény kiállítás fotói ismét elkalauzolnak minket ebbe a lírai, meglepő összefüggéseket feltáró, különös fényszögeket, sugarakat, pillanatokat elkapó tekintetbe. Működésbe lép az a bizonyos „vancsós szűrő”, amelyen át a hétköznapi világ feltárja rejtett arcait. A fotók többségükben készen talált fényekből és kompozíciókból építkeznek, a beállított jelenet ritka, inkább a dokumentumjelleg érződik a képeken. Vancsó dokumentarizmusa persze meglehetősen szubjektív, a sziluettek, fénypászmák és visszaverődő reflexiók sokkal többet mesélnek egy belső szemlélődés világáról, mint a megfigyelt valóságról. Az emberalakok többnyire mellékszereplők, apró pontok a tájban, vagy ellenfényben, sziluettként kirajzolódó, személytelen kompozíciós elemek. Jelenlétük nem annyira az eseményjelleget erősítik, mint a szituáció mozgásba lendítését, egy lehetséges történet elindítását szolgálják.

Vancsó
Vancsó Zoltán: Pacsatüttös, Magyarország – 2008 

A kiállítást bevezető Mészöly Miklós-idézet ezt a szubjektív, „elkötelezetlen figyelmet” emeli ki, amely nem egyszerűen rögzíti az eseményeket, hanem újra kitalálja azokat. Az ilyen jellegű észlelés nemcsak azokról a dolgokról ad számot, amelyek valóban megtörténtek, hanem amelyek az adott helyzetben szóba jöhettek volna. Vancsó képein épp ez a fajta teremtő emlékezés játssza a főszerepet, az a gesztus, ahogyan a megfigyelő tekintet rögzíti és részvételével egyben újrateremti az őt körülvevő világot. Ez a fajta teremtés pedig nem zárul le a kép elkészültével, mivel a fotók erős asszociatív erejükkel a befogadóban görgetik tovább a múltalkotás kreatív folyamatát.

A tájképek végtelenje, a tengerparti fövenyen kacskaringózó lábnyomok vagy a holdbéli tájként megjelenő plázs hófehér, antennaszerű szalmaernyői újabb és újabb történetekre invitálják a befogadót. A puha olajfaligetre nyíló kapu, a tág horizonton sikló kis vitorlás hajó vagy a feketévé exponált vízfolyás partján álló kutya és gazdája mitikus távlatokat nyitnak a fotóknak. Az üvegen tükröződő lámpák fényével tarkított tokiói látkép pedig már a sci-fi világa felé nyit az UFO-inváziótól sújtott metropolisz történetével.

Vancsó
Vancsó Zoltán: Barcelona, Spanyolország – 2007

A látottakon elmerengve értelmezi újra a leképezett valóságot az egyik Pacsán készült fotó. A képen egy lány fekszik egy klasszikus oszlopokon nyugvó kőkorláton, mintha ravatalon heverne, teste fölött a lombok afféle angyali fénypászmát bocsátanak át. A távolban egy férfi távolodik. Tudjuk, a lány nem halott, a kompozíció mégis mesét varázsol a kánikulai pihenés hétköznapi jelenetéből. A dokumentált valóság kiemelkedik eredeti szabályrendszeréből, és a Vancsó-szűrő fiktív világában értelmeződik újra halálos drámaként.

A fotókba lopott történetek persze nyitottak maradnak, a befogadó aktívan közreműködhet folytatásukban, a kiállítás egyik koncepciója azonban épp ezt a fajta szabad történetalkotást, asszociációs lehetőséget zárja rövidre. Mészöly nem csak a kiállítást bevezető szövegben jelenik meg, minden egyes kép alatt egy-egy idézet olvasható. Ezek természetesen irányítják a befogadást, és néhány esetben sajnálatos módon lezárják azokat a tág tereket, amelyeket egyébként a fotó önmagában megengedne. Ez történik például azzal a Jesiben készült képpel, amelyen egy ház szigorúan komponált falán egy ablakban álló férfit, vele átlósan pedig egy, az ablakhoz hasonló fülkében lévő Mária-szobrot láthatunk. A két alak kompozicionális összejátszatása, egymásra válaszolása ugyanúgy jelenthet párhuzamot, mint ellentétet. A kép alá helyezett idézet a szomszédok viszonyáról szól, akik, talán éppen a „közelségük” okán ritkán találkoznak. A szöveg eldönti a fotó két alakja (a férfi és Mária) közti viszonyt, kizárva ezáltal egy épp ellentétes irányú értelmezést.

Forrás: maimano.hu
Vancsó Zoltán: Ancona, Olaszország – 2008 (Forrás: maimano.hu)

Amennyiben nem adjuk meg magunkat a képaláírások által diktált irányoknak, szabadon fantáziálhatunk. A Tokióban készült panelházat, óriáskereket, repülőt és egy férfialakot egybekomponáló kép lehetne akár ennek az aktivitásnak, továbblendülésnek a cégére is, hiszen a toronyház mögül előtűnő, egyenesen az óriáskerék gyermeki motívuma felé tartó jármű a hétköznapi épületből kiszakadó, szárnyakra kelő, a vidámparki elemen pedig továbblendülő gondolatként is értelmezhető.

Vancsó valóságot átformáló tekintete, és a befogadói továbbértelmezésre buzdító, az övéhez hasonlóan továbbíró szemlélődésre ösztönző nézőpontja kellemes, gyermeki fantáziavilágba repít. A kiállítások szerencsés együttállásának következtében a Mai Manó Ház könyvesboltjának kiállítóterében Baricz Katalin gyerekportréit nézhetjük meg, mintegy szemébe nézve azoknak a tekinteteknek, amelyek képesek úgy látni a valóságot, ahogyan azt Vancsó képes láttatni. A gyerekek pillantásában visszaköszön a realitás elemeinek mesés, mitikus összeolvasása és talán egy kicsit még az a bizonyos Vancsó-szűrő is.

(A kiállítás 2010. március 28-ig volt megtekinthető.)

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek