Nagy Zsolt

A stáblistán olvasható illusztris névsor, így különösképpen a haló poraiban is kizárólag csak tiszteletet érdemlő Eörsi István közreműködése, de még a hosszan elhúzódó produkciós folyamat és a generózus támogatók listája is tartott hangra késztet, s persze maga a téma is komoly megközelítést érdemel. A pesti vagányok 1956-os tevékenysége, a hősiességnek és a csibésztempónak, az erőszaknak és az emberi nagyszerűségnek ez a jószerint szétválaszthatatlan elegye, valamint a rákövetkező évek megtorlásai már jó néhány film számára kínáltak témát, ám az érvényes feldolgozás mindeddig elmaradt. Sőt, ha lehet ily sommásan fogalmazni: úgy tűnik, a rendszerváltást megelőzően készült filmek némelyike művészileg és történetileg egyaránt nagyobb rá- és beleérzéssel nyúlt 1956 komplexumához, mint az elmúlt két évtized mozidarabjai.

A Kolorádó Kid látatlanban azzal az eséllyel kecsegtetett, hogy a hollywoodias, leegyszerűsítő heroizmuson innen és a politikai görcsösségen túl, most végre árnyalt és reflexív ábrázolást kaphatunk azokról a sokat emlegetett pesti srácokról, akiket az ünnepi szólamok mára a márciusi ifjaknál is távolibb és valószerűtlenebb figurákká sápasztottak. Ez a lehetőség azonban sajnálatos módon elsikkadt a rendező-forgatókönyvírói öntetszelgés és a közhelyesség büszke seregszemléje közepette, s így csak igen mérsékelt érdeklődéssel követhetjük Kreuzer Béla szénlehordó és szerencsejátékos oda- és visszatekintésekben gazdag történetét – a Rajk-temetéstől a turflelátóig, a Corvin köztől a börtönig, az elárultatásoktól a bosszúig. A film ugyanis a drámai-történeti légkörteremtés kötelmét az okadatolhatóan hű vagy inkább csak vélelmezetten echt környezetképpel és dialógusokkal kívánja letudni, s ilyesformán tömegével hordja elő a korjellemző relikviákat és az ugyancsak originálisnak ítélt nyelvi fordulatokat, beszédtémákat. Van itt minden: kötegnyi papírhúszas és szőnyegporoló, Dzerdzsinszkij-kép a kihallgató szoba falán és cikkrészlet a Film, Színház, Muzsikából, liliputi tipszter és agyonsminkelt ötödosztályú bárdizőz.

Középen Sárosdi Lilla és Szabó Zola

Fájdalom, még e műgond is mindössze a közhelyesség szintjéig hatol, s ez még akkor is hervasztó, ha a közhelyek olykor fél-bennfentes – ha tetszik, fél-intellektuális – jelleget öltenek. Így a Rajk-temetés széltől tépázott gyászdrapériái között megkapjuk az unásig ismert bemondást („Szegény Laci, hogy közénk lövetne, ha élne!”), az 1959-es strandjelenetben két lány a tűztáncos Csepeli Szabó Béla ezerszer citált versét ízlelgeti (amúgy az idézet kedvéért könnyedén feláldozva a hitelesség minimumát), a határszéli karhatalmista Marosán György kevéssé cizellált érveit idézi, s az Ausztriába szakadt társaság természetesen az Oly távol, messze van hazám… hallatán dönt a hazautazás mellett. (Csak közbevetőleg említve, a kritikusi szőrszálhasogatásnak is komoly lehetőségeket kínál a film, amikor pl. 1959-ben az Ilkovicsot egzisztáló vendéglátóipari egységként emlegeti, vagy amikor a cselekmény vége felé, 1974-ben a börtönből kiszabadult Kreuzer friss futballinformációkhoz jut: a Vasas legendás, Kovács-Izsó-Váradi Béla-féle csatársorából ismerős Kovács István ugyanis csak később került az együttesbe, míg az ingadozónak mondott FTC még évekig megelőzte az angyalföldieket a bajnoki tabellán.)

Forrás: magyarfilmszemle.hu

Mindehhez ráadásképp a filmes-vizuális közhelyeket is bőkezűen méri a rendező. A filmet indító angol nyelvű noiros autósjelenetet (majd a világjáró riporter allürisztikus fel-felbukkanását) még jóindulattal elhelyezhettük a paródia és a gúny regiszterében, ám az Ed Sullivan Show beúsztatását már csak Vágvölgyi B. András Amerika-szakértői avatottsága magyarázhatta számunkra. Ugyancsak tetszelgőnek és üresen ismerősnek tűnt a Kreuzer élettársa és a vérfagylaló modorú ügyésznő közötti párjelenet körbe-körbekeringetett felvétele.

A főszerepet alakító Nagy Zsolt megszokott játékmodorában mozogva és ugyancsak jól ismert zsigeri hitelével fáradozott a szerelmes férfi, alkalmi forradalmár, kültelki spíler, őrlődő cellafogoly, törhetetlen vádlott és kései bosszúálló széttartó figurájának megformálásán. A népes szereplőgárdából színészi játékával az ügyésznőt adó Fullajtár Andrea, a téglává nyomorított zárkatárs 56-ost játszó Gáspár Tibor valamint a villanásnyi pincérjelenésében excelláló Kovács Zsolt emelkedett ki. A figyelmes néző ugyanakkor jó pár jelenkori hírességet, közszereplőt is felfedezhetett a Cameofilm produkciójában: illusztratív jelenlétük olykor nem épp a legrokonszenvesebb arcát mutatta az értelmiségi belterjnek.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a 41. Magyar Filmszemle gyűjtőlapon olvashatják.

Vö. Hungler Tímea: Az édentől keletre 
Zipernovszky Kornél: A zsiványok bosszúállók 
"Ez nem gyöngyvászonra maszturbálás" / Hering Orsolya interjúja Vágvölgyi B. Andrással 
Gyárfás Dóra: Szabadszájú ’56 
valuska lászló: Magad is zsarnokság vagy szélesvásznon 
Verpeléti András: Béla, a Kölyök 
Papp Sándor Zsigmond: Tankönyvet lapozgatva  
Bujdosó Bori: Retró forradalom 
Greff András: Nincs titok 
Stőhr Lóránt: A bukás kezdete