Grencsó Open Collective with Lewis Jordan: Szőttes fekete-fehérben / BMC Records
2011.07.17.

Nagyon sokat köszönhet a magyar jazz a fő profilját tekintve filmes Mediawawe Fesztiválnak. Többek között Grecsó István nagyszerű lemezét. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.

Nem csak olyan nagyhatású fellépőket tarthat számon a győri Fesztivál krónikása, mint Dave Holland vagy William Parker, de olyan formációk kialakulását és formálódását is, mint az év egyik legjobb lemezét produkáló Tóth Viktor triója (hiszen Hamid Drake-el Tóth Viktor Parker kurzusán került közelebbi viszonyba). Grencsó István Szőttes fekete-fehérben című lemeze is egy Mediawawes koncertet rögzít (említessék meg két név, Nagy Ildikóé és Hartyándi Jenőé, hiszen nekik köszönhetően hallhatunk ilyen koncerteket Győrben). A felvételeket a Harmónia Hangstúdió a győri Petőfi Sándor Művelődési Házban készítette 2009. április 30. és május 2. között.

A Szőttes fekete-fehérben korszakalkotó lemez. Ugyanis ilyen intenzíven és ilyen érdekesen még nem egyesítettek magyar jazz lemezen ennyire különböző zenei irányokat. És korszakalkotó abban a tekintetben is, hogy még senki sem tette ilyen integráns részévé a bebop-nak és a mainstream jazznek a magyar gyökerű etno zenét, mint most Grencsó István. A Szőttes fekete-fehérben egy merész kísérlet eredménye: nem különülnek el az egyébként összeegyeztethetetlennek tűnő stílusok egymástól, hanem egybeolvadnak. E kísérlet merészségét jelzi, hogy nem egy kompozícióban az együttmuzsikálók a káosz felé haladnak, de a játék széthullását mindig sikerül megállítani.  

A lemez előadói a borító szerint a Grencsó Open Collective és Lewis Jordan. A dalok többsége Grencsó és Jordan szerzeményei. Az első kompozíció egy Ornette Coleman-feldolgozás, a Ripsz-ropsz a harsonás, trombitása Hans van Vlieté.

A san franciscoi születésű, de Chicagoban felnőtt Lewis Jordan olyan zenészekkel játszott együtt, mint Anthony Braxton, Danny Glover, Q.R. Hand, Devorah Major, Sachiko Nakamura, James Newton, Donald Robinson, Cecil Taylor. Nem csak zeneszerzőként, de költőként is hozzátett a lemezhez: két szerzeményét – az első a Rahsaan Roland Kirk emlékének szentelt Keserédes, a második az Egy fesztiválról - maga szavalja el. Az első versben felidézi azt, az úgynevezett hatvanas-hetvenes években divatos black music stílust, melynek jellemzője volt, hogy a zenét más kortárs művészeti ágak produkcióival, többnyire költészettel, versekkel keverte. A versek egyébként a közepesnél is gyengébbek, csupán Jordan előadói stílusa teszi őket a remek kompozíciók fontos részévé. Nem rap ez, hanem a zenére kibomló asszociációsor. Olyan, mintha Lewis Jordan szavalásával egy új hangszer lépne be az együttesbe.

„Mint világszerte fellépő és felvételeket készítő zenész, költő, színész és drámaíró – írja Lewis Jordan - azért játszom, hogy hidakat építsek. Mindig is az improvizáció különféle kreatív felépítményei foglalkoztattak, ennek megfelelően számtalan művészeti ág alkotójával dolgoztam együtt, köztük táncosokkal, költőkkel, színészekkel és zenészekkel.” Ez a bookletben olvasható vallomás azt sugallja, hogy a koncepció, a lemez hangulatának terve Jordan fejében fogant meg. Mindenesetre ismerve Grencsó István korábbi lemezeit (mint a Plays Monk, a Villa Negra, a Fekete kenyér, a 7 Ének az utolsó mohikánoknak), nyugodtan állíthatjuk, ha van két hasonlóképpen gondolkodó zenész, akkor ők mindenképpen azok: Grencsó számos kísérlete is aposztrofálható hídépítésnek. Hidat épített az elektronikus zene és a mai jazz, az orosz punk és a kortárs etno jazz, de az avantgard és a noise rock között is. Két nyitott, egymást tisztelő, egymásra figyelő zenész együttműködésének eredménye ez a formabontó, egymáshoz látszólag nem passzoló irányzatokat keverő lemez.

A második költemény a blues zene nagyszerűségét hirdeti. A lemez különleges hangszerelésnek érdekessége, hogy az egyik kísérőhangszer a szájharmonika, a blues jellegzetes hangszere: vagyis nem csak az említett műfajokat, de még a bluest is belekeveri Grencsó István a kompozíciókba. A fekete-fehér Szőttes... nagyon sok szálból fonott, nagyon sűrű - és melengető. A megduplázott ritmusszekciónak (Jeszenszky György és G. Szabó Hunor játszik dobokon és kongán) is köszönhetően a számok rendkívül energikusak, olykor kifejezetten dübörögnek, s felidézik nem csak Ornette Colemant, de a progresszív rock nagy előadóit is. Nem is lehetett volna jobb címet találni a Grencsó István portréfilmnek (a Duna TV készítette), mint ezt: Szabad vagyok.  

Kiadó: BMC Records, Kiadás éve: 2009

Támogató: Zenei Kollégium