Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A GYERMEKKOR ÁRNYAI

Kornis Mihály: Nekem az ég – Hazafutás
2009. dec. 31.
Mélységesen mély a múltnak kútja. A gyermekkor: csupa lázas titok. Fölidézni történéseit embert próbáló felnőtt kaland. Az új, sűrű drámaiságú Kornis-próza emlékezni is tanít. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.

Ötéves kori önmagára emlékezik az író, ötvenöt év múltán. S aki valamelyest is ismerője Kornis Mihály legendáriumainak, tudhatja, gyermekkori énje hányféle variációban tűnik föl legkülönbözőbb műveiben, a Hallelujától kezdve a Napkönyvön át az Egy csecsemő emlékirataiig s a legutóbbi kisregényig, a Nekem az égig. A mélybe süllyedt gyermekévek világa: örök viszonyítási pont, gazdag televény, boldogság szigete, ahonnét elindulhat a világot fölfedezni akaró ember, s ahova mindig megtérhet az örökké játszani akaró művész. Ha emlékezni tudsz, mindent megtudhatsz az életedről. Ha megőrzöd magadban a gyermeket, nyitott maradhatsz a világra.

kornis2Az időutazás Kornisnak nemcsak emlék-próba, valamint egy különleges epikai történéssor előhívásának terepe, hanem gyónás, az első bűnbeesés megvallása. A beismerésé: „bármire képes vagyok”. A felnőtt újraéli a gyermekkor édes-keserű rettenetét. A gyermek magára hagyottságában öntudatlanul sodródik a felnőttvilág örvényeiben. A történetmondás síkján mindez viviszekció, pszichológiai esettanulmány, mesébe kódolt lélekbúvárlat, szerteágazó erkölcsi-művészi konzekvenciákkal.

A kisregény alapsztorija nem több s nem kevesebb: a gyenge fizikumúnak gondolt ötéves pesti kiskölyköt szülei iskola előtt vidékre küldik, „kitelepítik” egy Somogy megyei faluba, Kaposmérdre, jó levegőt szívni. 1954-ben vagyunk, a Rákosi-korszak mélyén, a téeszbe kényszerített parasztság keményen robotol a földeken, hogy teljesítse a rá kirótt beszolgáltatás embertelen normáit. A messzi idegenbe került gyermek végletes kiszolgáltatottságként éli át a szüleitől való elszakítottságot, a védő-óvó meleg családi fészekből való kiűzetést. A rideg falusi miliő, a hirtelen rászakadt magány önkéntelenül is lázadásra, kitörésre ösztönzi. S akkor váratlanul szembesül a felnőtt világ képmutatásaival, hazugságaival s a korai gyermekkor örök veszélyzónáival, a barátsággal, a test felfedezésének tétova kísérleteivel, a korán jelentkező szerelmi önzéssel. Csalódással, félelemmel, kiszolgáltatottsággal, eufórikus örömmel, az önfeledt gyermekcsínyek magnetikus erejével. Látnivaló: a gyermekek világa éppoly kíméletlen, akár a felnőtteké. A nagyvárosi kisfiúnak felfedezésre váró dzsungel a parasztudvar a maga állataival, növényeivel. S új tapasztalat a valamivel idősebb, barátnak mutatkozó cimbora és egy rámenős nagyobbacska kislány társasága. Mindezt a gyermek optikájából mutatja meg, szemlélteti s nagyítja föl hatalmasra Kornis. Elbeszélői nézőpontja a legtöbb művében többé-kevésbé domináns beszédhelyzet: egyetlen lázas beszédfolyam, zaklatott monológ szinte az egész kisregény. Egyúttal a benső tudatfolyamatok hihetetlenül plasztikus, pszichológiailag és nyelvileg is hiteles megjelenítése. A psziché elmozdulásainak, szeszélyes csapongásainak kerete itt a történetmesélés, a dolgok természete feletti meditáció. Az elbeszélés írói bravúrja, ahogy a gyermeki öntudat s én-tudat képei és érzületei szüntelenül rávetülnek a felnőtt gondolkodására, átjárást nyitva a világok közt. Megképződik a múltban a jelen, a jelenben a múlt. Mert ami volt, az nem múlik el, hanem tart örökké. A történetek, a bűnök, az érzéki örömök, a fájdalmak s a hozzájuk kapcsolódó érzések.

A Petri Györgynek ajánlott karcsú kötet narratív alapszólama a gyermekmesék elbeszélői tónusát idézi. A meseszövés kacskaringós ornamentikáját, váratlan, éles, néha krimiszerűen kalandos fordulatait, meg humort is persze, és bőven adagolt öniróniát. Kornis ebben a könyvében is a magyar nyelv művészének, ősrégészének és virtuózának bizonyul. A tájnyelv, a rétegnyelvek, az iróniába áztatott korfestő stíl, a roncsolt vagy torzított gyerekszövegelések-halandzsák akár mellékmondatokon belüli váltogatása roppant szenzibilitást, egyúttal érzéki telítettséget adnak a textusnak. A narratív nézőpontok váltogatása a lelki folyamatok plasztikus leképezésének forrása, míg a kihagyásos dramaturgia az elbeszélés drámai feszültségét teremti meg. Miközben Kornis írói alapállása alapvetően lírai, hisz mindent alanyi módon, a személyiség és a személyesség optikáján át mutat be.

A történetekhez, illusztráció gyanánt, korabeli képeket illeszt az író, amelyek nemcsak az ötvenes évek diktatórikus világának tárgyi rekvizítumait vetítik az olvasó elé, hanem segítenek továbblendíteni a gondolkodást spirituális, metafizikai tartományok felé. A gyermeki képzelet és emlékezet által is megidézett színpompás és magas égbolt a felhők vonulásával, s a Nap pályájával ugyancsak része e mitológiának. S hogy mennyire rétegzetten és rafináltan sokrétegű az a világlátás és elbeszélésmód, amellyel Kornis e megrendítő könyvében is meglepi olvasóját, mutatja akár maga a kötetcím sokféle olvasata: „Nekem az ég”.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek