Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ÁTTŰNÉSEK, FÉLÁLOM

Egressy Zoltán: Most érsz mellé – Történetek esernyő nélkül
2009. dec. 31.
Roppant egységes, kiforrott stílusú novelláskötettel lepte meg olvasóit Egressy Zoltán. Az elbeszélésfüzér hősei az álom s a valóság határán imbolyogva keresnek megváltást kusza magánéletük zűrzavarára. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.

Az éjszakai városok ködbe burkolóznak, eső szemerkél, a bűnökre, mulasztásokra nincs feloldozás.  

Egressy Zoltán épp fordított utat látszik bejárni, mint kortársai többsége: előbb lett itthon és külföldön is sikeres színpadi szerző, s érett drámaíróként jelentkezik most elbeszélésekkel.  Világképe, nyelvhasználata, erős szituációteremtő képessége és persze írásainak drámai szerkesztésmódja sokféleképpen kötődik a színműveiből ismerős formálásmódhoz, ám a novellák világa mindenestől öntörvényű elbeszélőt mutat, aki képes kimunkálni a számára egyedül járható utat, s valamiképp kapcsolódni a magyar novellisztika legjobb hagyományaihoz.

egressymosterszmelleErős sodrású írások olvashatók a kötetben, akad köztük egybefüggő drámai monológ ironikus felhangokkal (Csak míg olvasom), szürreáliába emelt reálszituáció a psziché intenzív kivetülésével (Erdő) vagy városi életképekből szőtt szatíra, groteszk háttérrel (Permet). A helyszínek leggyakrabban a nagyváros nyilvános terei, füstös kocsmák, presszók, kávéházak utcára néző ablakokkal, körutak, villamos-belsők, szűk autósülések. A történések jellegzetes ideje az este s az éjszaka, Egressy hősei gyakran alkonyattájt indulnak céltalan bolyongásaikra, s valahol az éjszaka mélyén fejezik be (néha a szó szoros értelmében is) útjaikat. Az elbeszélések többségében a figurák belső monológja jelöli ki az epikai történéssor vázát, amelyet aztán az egyre intenzívebben kibomló életérzések, hangulatok, finom ecsetvonásokkal megrajzolt, egymásba úszó cselekvések töltenek meg élettel. Egressy novelláiban nincsenek éles kontúrok, kategorikusan lezárt epizódok, csak áttűnések, pasztellesen összecsúszó vagy filmszerű képek, s a gondolkodásnak, a kivetülő lelki folyamatoknak aprólékosan ábrázolt rajzai. Szuggesztív atmoszférát teremt az író a leírásokban, a külső világ képe s a benső folyamatok termékeny szimbiózisban jelennek meg a kötet lapjain.

A nyelv, a dísztelenül szikár mellérendelői szerkezetek, a végtelen hosszúságúnak tűnő körmondatok ornamensei pszichológiailag árnyaltan képezik le a szereplők, illetve a megszemélyesített elbeszélői én gondolkodásának változásait. Meg a filozofikus meditációkat, a belső monológokat, a zaklatott létállapotok rendjét. Siklanak az összefonódó mondattirádák, ömlenek, zubognak, rétegződnek a képek, elringatnak a hangulatok. Egyes novellák stiláris kidolgozottsága ugyanakkor elmarad a kötet átlagától (Záróvonal).

Miféle történeteket és figurákat gyűjt csokorba Egressy? Egy magát fiatalként regisztráló középkorú vidéki könyvelő Budapestre utazik internetes randevúra, de hamar lelepleződik és csalódik. Egy magányosan élő ékszerész a kihalt utcákat rója éjjel, s hajnaltájt megérzi, ez az utolsó napja. Egy hosszú villamosúton kisfiú ordít kitartóan, minden látható ok nélkül, felszínre hozva az utasok agresszív és rasszista indulatait. Egy alkoholizáló fiú barátnőjével autózik éjszakai ködös utakon, míg bele nem vesznek a homályba. A történetek epikai magja majdnem mindig köznapian egyszerű, sokszor banális élethelyzet. Ám az események szinte mindig átlendülnek a primer valóság síkjáról a képzelet, az álom, az emlékezet s nemegyszer a fantasztikum világába. (Egynémely novellák záradéka egyenesen véres horror. A Táncoltass kitartóan fecsegő, pasivadász nőcije végigmondja férjei s kapcsolatai történetét, végül kiderül róla, hogy darabolós gyilkos.) A leírások azt mutatják meg, hogy az úgynevezett valóság történései hogyan csúszhatnak át metafizikai dimenziókba, a szereplők súlyos teherként cipelt érzelmei, felderengő sejtelmei miként válhatnak valószerűtlen, irracionális tartalmak hordozójává. (Akár Luis Buñuel filmjeiben.) Mert az életérzések mélyén kimondva vagy kimondatlanul szinte mindig ott bujkál valamilyen fájdalom, az elveszítés, az elveszés tudata. A szerelmek semmibe hullnak vagy meg sem születnek, a kapcsolatok szétzilálódnak, elfuserálódnak, csak a sajgó fájdalom marad helyükön, vagy a kongó üresség.

Mindezt sosem közhelyesen, ám intenzív stíluserővel, érzékenyen, masszív életismerettel ábrázolja Egressy. S nemcsak az egyes novellák szerkezetét komponálja feszessé, hanem a kötet egészét is. Ahogy haladunk előre a tizenhét elbeszélést olvasva, a figurák, a helyzetek újra meg újra előtünedeznek, értelmezik, „továbbírják” önmagukat és egymást, egyúttal új nézőpontból világítva meg a történéseket. Nem rejtvényként, hanem finoman ironikus ellenpontként. Pompás olvasmányt kínálva, némi humorral, öniróniával – nemcsak téli napokra.

Vö. Dérczy Péter: Esőben, reménytelenül 
k. kabai lóránt: Holdkóros, szomorú, férfi 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek