TERHES-HÁREM

A hazai műfajfilm húzóágazatának tekinthető romantikus vígjáték legújabb darabja az apaság előtti szorongásról igyekszik érzékenyen szólni. Orosz Dénes debütáló művében Csányi Sándor várandós barátnőjével éli át a többnejűség kínjait és örömeit. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.

Csányi Sándor (A képek forrása: PORT.hu)

Hazánk táján az utóbbi két évtizedben olyasformán alakult a mozgóképes közállapot, hogy egy életképes műfaji mozi elkészülte valósággal sátoros ünnepnek számít. Jól tudjuk, hogy egészségesebb filmkultúrákban egy krimi vagy horror legyártása szót sem érdemlően mindennapos eset, minálunk azonban a szerzői kurzus hosszas uralmának nyomán minden ilyen alkalom unikumnak tetszik – igaz, rendes populáris mitológia híján sohasem voltunk túl erősek a filmes tömegigények kielégítésében. Hogy a kétezres évek folyamán egyre izmosodó törekvések mutatkoztak erre, széles körben üdvözlendő fejleménynek számít – így a hazai filmkritika (egy része) majd’ olyan csodavárással figyelmezi a népszerű szórakoztatás legfrissebb darabjait, mint a modernista rendezők felforgató munkáit a celluloid hőskorában.

Tompos Kátya

Ismét alkalom adódott az ünneplésre, mivel Orosz Dénes Poligamy című debütáló mozija kétségkívül a magyar műfaji film sikerültebb példái közé sorolható – ezt már rögvest az elején leszögezhetjük. A néhány éve forgatókönyvíró szakosként végzett elsőfilmes direktor igényes kivitelű, minőségi kiállítású romantikus komédiát tett le az asztalra, mely nagyobbára szórakoztató másfél órával szolgál – ráadásul mind vizualitása (melyért Fillenz Ádám operatőrt illeti a dicséret), mind a rendező jegyezte forgatókönyve kellő műgondról és alaposságról tanúskodik. Az aprólékosan megdolgozott szkript volt a – hazai zsánertársak közt paradigmaváltónak mondott – 2006-os Csak szex és más semminek is az egyik legfőbb erénye, amely sokban a Poligamy előképének tekinthető: a szereposztás hasonlóságain túl mindkét romantikus mozi a szerzők legsajátabb, értelmiségi közegébe vezet, ahol a műfaj hazai munkáiban eladdig megszokott nyersebb, közönségesebb humor kárára inkább a szofisztikáltabb tréfák érvényesülnek.

Bánfalvi Eszter

Ez a közeg a Poligamynál a forgatókönyvírók világa, Orosz mozijának hőse ugyanis – a személyesség jegyében – ezt a szakmát űzi. Büszkén dülledő mellel jelenthetjük, hogy a hazai filmírók immár nem patkányszagú albérletben senyvedő alkoholisták, hanem sima modorú, megnyerő fiatalok élére vasalt Armani ingben: ugyan a főszereplő András (Csányi Sándor) és hűséges barátja, Kornél (Mészáros Béla) furtonfurt panaszkodnak a tévésorozat-írás szellemi apályára, mégis tetőtől talpig kulturált, jómódú és egészséges benyomást keltenek, filléres gondok helyett pedig a harmincas férfiak szorongásaival kelnek birokra. András félelmeit legkivált tanársegéd barátnője (Tompos Kátya) táplálja, aki korára és habitusára tekintettel azon nyomban gyereket szeretne, majd az összeköltözés után alig egy nappal beszédes somolygással tudatja a hírt, hogy a forszírozott projekt máris összejött. A függetlenségében fenyegetett András sajátos pszichózissal reagál a traumára: ettől fogva minden szeretkezés után más nőnek látja kedvesét, ami először jeges félelemmel tölti el, idővel azonban élvezni kezdi a helyzetet.

Réti Adrienn

A Poligamy központi leleménye találó metaforáját adja a terhes nővel szemben érzett idegenség élményének (no meg az elköteleződéstől rettegő férfi vágyakozásának is) – ugyanakkor tágas játékteret teremt a félreértésekből adódó helyzetkomikum alkalmazására, amelyet Orosz filmje az esetek többségében sikerrel kihasznál. Kivált a nyitány és az első felvonás terít jófajta poénokat – köztük is külön említésre érdemes a Popper Péter és a pornó kapcsolatát feszegető szcéna –, ám szerencsére a lendület kitart a zárlatig, annak ellenére, hogy az alaphelyzetben foglalt ígéretek csak módjával teljesülnek. András neurózisa ugyanis nem mélyül tovább a játékidő során, és a valóság törvényeire fittyet hányó önismereti kirándulás is elmarad az agytekervények között – persze radikálisabb megoldásokat aligha kérhetünk számon ebben a műfajban. Az így előálló keretek között azonban jócskán lerövidül a főhősünk által bejárható út: jóllehet András viszonya saját agyréméhez többször változik, mégis jobbára passzívan vagy reaktívan sodródik a történetben a kiszámítható zárlat felé, és nem kerül sor nagy horderejű, sorsfordító döntésekre sem.

A Poligamy nem annyira a középpontban álló párkapcsolat válságával foglalkozik, mint inkább a felnőttkor előtti férfiszorongásról igyekszik képet alkotni, ebben pedig kétségkívül tisztességgel teljesít. Kevéssé fordulatos, ám átélhető és szerethető mozi, ami – a többnyire szellemes dialógusokon vagy más, fentebb szóba hozott erényeken túl – nagyban a főszerepet alakító Csányi Sándor érdeme. Ugyan eddig sem értettük, miért aggatták rá a szívtipró gúnyáját, ezúttal azonban végképp világossá lesz, hogy másra hivatott. Tesze-tosza, szorongó, hétköznapi fickót alakítván ugyanis olyannyira könnyed és felszabadult, mintha hazatalált volna: nem csupán roppant komikusi tehetségről tesz tanúbizonyságot, de viccesen szomorú kutyafeje is végre illő elbánásban részesül.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a 41. Magyar Filmszemle gyűjtőlapon olvashatják.

Vö. Gyárfás Dóra: Minden nőben benne lenne 
Megyeri Dániel: A Férfi és az arctalan nőhalom 
Kovács Bálint: Az asszony számolva jó 
Verpeléti András: Magyar relativitás 
valuska lászló: Végre csavartak egyet Csányi arcán 
Hanula Zsolt: Lilla 4-ever 
Libor Anita: Nincs kanál 
Verpeléti András: Magyar relativitás 
Stőhr Lóránt: Lilla a tükörszobában