 Böröcz András: Forgó bakancsok |
Pedig az. Illetve mégsem, ha úgy vesszük, hogy minden könyvben „van valami”. Tanulság, bölcselet vagy legalább egy szimpla kis mese. A szereplők jönnek-mennek, éreznek, konfliktusokat robbantanak ki, majd simítanak el, ahogy az szokás a történetekben. Böröcz is ezt teszi, csak mivel ő nem író, hanem képzőművész, nem írja, hanem faragja a könyveket. Ezekben is „van valami”, de mivel a tárgyacskák helyigényesebbek, mint a picike, lapos betűk, itt csak sűrített és metaforikus fabuláknak jut hely. Böröcz Andrásnak a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett kiállításán tizenhét, fából faragott tartalmas könyv és két, hosszú papírsávra rajzolt Budi-mű szerepel – utóbbiak Budi-könyv és Budi-tekercs címen.
 Böröcz András: Hogyan locsoljunk kaktuszt? |
Böröcz András festőként végzett a Képzőművészeti Főiskolán, s abban, hogy a 2D-t szinte rögtön ott is hagyta, nagy szerepe volt Erdély Miklósnak és az INDIGÓ csoportnak, akikhez 1977-ben csatlakozott. Révész Lászlóval ironikus szellemű akciókat és performanszokat bonyolítottak évekig, de közben, a nyolcvanas évektől kezdve – jobb szó híján – már „szobrokat” is csinál, amelyeknek ugyanannyi köze van az akcióhoz, mint a plasztikához. Utóbbihoz azért, mert térbeli kiterjedése van a műveinek, de az sem állítható, hogy nem lennének időbeliek, hiszen a – legközismertebbnek számító – ceruzaszobrok között is akadt olyan, amelyik az egyik elem kimozdításával folyamatot indított el. Később pedig, már Amerikában (ahova 1986-ban költözött), kenyérből formált egy fejszobrot, amit levitt a lakása melletti térre és a sorsára hagyott. (Ez az úgynevezett brooklyni kenyér-fej akció, amelyet a meggyilkolt Popieluszko lengyel pap emlékművének meggyalázását követően készített.) Többi szobra sem egyolvasatú, eleve szokatlan anyaghasználatuk miatt: zseblámpaégő, dugó, kopott spiccvas, radírgumi, tojás, partvis és az ezek mellett már-már hagyományosnak számító faág voltak eddigi alapanyagai.
 Böröcz András: Könyvgép |
A PIM-ben kiállított Böröcz-művek aprólékos-míves faragásukkal már-már ortodoxul klasszikusak. Több okból. Nemcsak gondos előállításuk okán, hanem mert ezek „nyitott könyvek”, azaz a legtöbbjüknek hiányzik az előlapja, és emiatt dobozszerűek. A (fa)faragványok és (fém)hajlítmányok ebbe a térbe vannak elrendezve, hasonlóképpen a XVIII. századi magánájtatosságra szánt zárdamunkákhoz. Azokban feldíszített szentek voltak, Böröcz ládikáiban pedig profán tárgyak. Az üveggyöngyök, csipkék, selyemszalagok helyét itt a tér racionális üressége birtokolja, amely azonban polcokkal szintekre tagolódik, s az emeleteket cipő, gemkapocs, búváruszony, cserép kaktusz, olykor lapát, fűrész és dominó brutálfinoman egymásba láncolódó együttese tölti ki. Kopárnak tűnik az apácák naiv odaadásához viszonyítva, de ez csak az amatőr és a profi látószögének különbözőségén múlik.
Könyv = történetek; tölcsér = víz, azaz vékony szálon felszívott élet; kaktusz = szívós organizmus, avagy tüskékkel védekező élőlény; cipő = a lépés, illetve mozgás lehetősége; gemkapocs, lánc = röghöz kötöttség, fix pont, rosszabb esetben béklyó; szemétlapát = a kisöpörnivaló, vagyis a fölösleges; békaláb = létlehetőség nem megszokott körülmények között. Olykor betársul a fűrész, és akkor valami sérül, máskor meg csatlakoznak a dominólapocskák, illetve végtagokat és nyerő pöttyöket viselő dominóemberkék. Egyfajta lehetséges fordítás ez Böröcz szótárához, amely, ha elfogadható, kiteszi az élettörténetet.
 Böröcz András: Imádkozó könyv (Forrás: pim.hu) |
Ez így komolynak hangzik, de nem annak látszik. A művek nem azért szívhezszólóak, mert patetikusak, hanem mert humorosak, ironikusak. Némely könyvből lábak nőnek ki, amelyek roskadozva, térdelve, netán könnyedén talpon állva cipelik terhüket. Pár könyvben apró szerkezet rejlik, miáltal a külső kart forgatva – például – a könyvre erősített magasszárú cipők forogni kezdenek. Nem futnak, nem menekülnek, csak egyszerűen saját tengelyük körül pörögnek. Ismerős. És ilyenkor még azt is képesek vagyunk gondolni, hogy haladunk.
A budi-tekercseken a kerti budik cselekvőképes lények, de miért is ne, elvégre minden, ami emberi eredetű, bennük van. A budik visszafelé élnek, lejárják azokat az utakat, melyet terheik haszonélvezői felszabadító együttlétük előtt föltehetően már végigéltek: víkendeznek és színházba járnak.
A Kalligram című folyóirat Böröcznek szentelte a szeptemberi számot. A címlapon a művésszel (nem) nézünk farkasszemet, a dioptriásra tett egy védőszemüveget, így mi alig látjuk, ellenben ő minket… A lap első részében tizenkét irodalmár fogalmaz művei kapcsán, de rendesen le is csúsznak róla. Talán a védőszemüveg miatt. Hiába, egészen más dolog szavakba önteni a világot, mint „összerakni” (ezt Kukorellytől vettem). Borbély Szilárd meg azt mondja, ezek olyan művek, amelyek „a meditatív agysejteket indítják be”. Ez viszont tökéletesen igaz.
A kiállítás 2009. november 1-jéig tekinthető meg.