Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

EMLÉKTEREMTÉS

Artus: Sztélé
2008. febr. 28.
Az Artus – korábbi munkáival összhangban – a Sztélé című produkcióban rejtvényt fejt és rejtvényt ad fel. Kultúrturisztikai ősperformansz és élő emlékmű-rekonstrukció egy órában, „godásan”. JÁSZAY TAMÁS KRITIKAI SZEMLÉJE.
Jelenet az előadásból. Fotó: Kenyeres Csilla
Jelenet az előadásból. Fotó: Kenyeres Csilla

Az előzmények között meg kell említeni a társulatvezető Goda Gábornak és az Artusnak 2006-ban Mexikóba tett kirándulását. A maja kultúrával és annak monumentális tárgyi emlékeivel folytatott ismerkedést új darabjuk kiindulópontjává tették. A jelen esetben persze dőreség az a feltételezés, hogy „a Múzsának kötelezően, darabszámra és időre pontosan, lerendelten kell[ett] homlokon csókolnia az alkotót.” (Zolnai Zsófia) Az Artusosok munkamódszere nem titok: a próbafolyamat során a társulati tagok által felvetett gondolatokat, gyakran merész asszociációkat a nagy egészt összerendező Goda beépíti a darabba, amely egyrészt így valódi közös alkotás lesz, másrészt egyértelmű megfeleltetések még egy ilyen, konkrétan megragadható előzmény kapcsán semigen lesznek hozhatóak.

Téri Gáspár. Fotó: Kenyeres Csilla
Téri Gáspár. Fotó: Kenyeres Csilla

Ezzel függ össze, hogy az Artus azon kevés független társulat közé tartozik, amely minden bemutatójával képes meglepetést okozni. Darabjaik Mestyán Ádám szerint „általában az elmondhatatlant, a különös emberi mélységeket és a nem racionális megértést célozzák.” Éppen ezért bemutatóikról „igen nehéz érvényes és átgondolt interpretációt megfogalmazni. Azért van ez így, mert Goda a mitologikus és rituális gondolkodást, a hallgatást és az időtlen logikát részesíti előnyben.” Mítoszt és rítust egyaránt kapunk a Sztélében, ráadásul nem is kizárólag a közép-amerikai kultúrkörből. Balogh Tibor a debreceni vendégjáték után például a Kr.e. XXIV. századi sumer királyfeliratra, a Keselyű-sztélére, illetve a Kr.e. III. századi, egyiptomi Bentres-sztélére is utalást vélt felfedezni. Pap Gábor remek elemzésében sokkal óvatosabban fogalmaz: „Nem egységes, nem folyamatos, mégis élő-lélegző történés-morzsák pörögnek előttünk, melyben a játszók részben archetipikus helyzeteket idéznek.” A „történés-morzsák” közül egyebek mellett az Angyali üdvözlet helyzetét idéző jelenetet említi vagy a cirkusz világának szüntelen felidézését.

A lényeg minden esetben rituális és mutatványos, szent és profán egymáshoz érintése és összemérése, ami időbeli viszonyrendszerre is átfordítható: Miklós Melánia szerint a Sztélé „úgy idéz meg egy régmúlt kultúrát, mint ahogyan kőbe vagy könyvbe vésett jelek alapján letapogatjuk vagy elképzeljük azt: nyomok mentén haladva egyszerre emlékezik és (újra)teremt.” Régmúlt és jelen Pap Gábor szerint is szükségszerűen összekapcsolódik Goda rendezésében: „Izgalmas kérdések sorát veti fel az előadás: letűnt korok hieroglifáit vajon mi ruházza fel különös jelentéssel, az oszlopot alkotók az élet mely elemeit transzponálják általános jelekké, az utókornak szóló üzenetté, illetve mindez hogyan megy végbe.”

Sőrés Zsolt. Fotó: Kenyeres Csilla
Sőrés Zsolt. Fotó: Kenyeres Csilla

Mestyán Ádám szerint ahogy a Sztélét, úgy a többi Artusos előadást sem „sajátos mozgásanyag jellemzi (persze az is), hanem egyfajta pillantás, melyben a színpadon megjelenő tárgyak és testek sajátos fizikai törvényekkel, cselekedetekkel és racionalitással saját világgá épülnek fel.” A jelalkotás folyamatának ábrázolása (Pap) során a színpadon lévő, nem önmagukat jelentő dolgok, az önmagukon keresztül teljesen mást nyújtó színész-táncosok (Mestyán) egytől egyig szerves részei az előadásnak.

Ahogyan a látszólag minimalista, ravasz tér, Kocsis Gábor és Oldal István munkája: „a műnek címet adó egyszerre jelképes és valóságos műtárgy egy kör alakú, emelt színpadot vág ketté, éppen úgy, hogy a kör fele a nézők számára látható pódium, míg a másik fél az oszlop takarásában láthatatlan marad… Olyan ez, mint az ortodox templomok ikonosztázzal lezárt, belső tere, ahova csak a szertartást celebráló személyek léphetnek: láthatatlan ugyan, mégsem üres, éppen rejtettségével erősíti fel a ráutaló képek és akciók jelentőségét.” (Pap) Ahogyan a „deszkák alatti titkos, de az egész előadás alatt szorgos munkától nyüzsgő tartományról” is (Fehér Anna) elmondható ugyanez. Sőrés Zsolt „dekonstruált effekt-zenéje magába olvaszt minden tudatos és tudattalan hangkeltést, ami a térben végbemegy.” (Pap)

<!–[if !supportEmptyParas]–>

Jelenet az előadásból. Fotó: Kenyeres Csilla
Jelenet az előadásból. Fotó: Kenyeres Csilla

Az egyértelmű megfejtéssel / megfeleltetéssel persze adós marad a Sztélé. Mert anélkül, hogy egetverő közhelyek sorát vetnénk papírra, át lehet-e fordítani szavakba az olyan varázslatos jelenetet, mint amikor például „az asztalnál olvasó férfialak gesztusait a két másik alak irányítja: apró fúvásaikkal ők nyittatják ki vele a könyvet, de a figyelmét is ők irányítják egy adott szövegrészre, és ők vezetik az elmélkedés útján a szöveg megértéséig”? (Pap) Leegyszerűsítőnek – bár megfontolandónak – tűnik bármilyen magyarázat több más jelenetben is. Például amikor a két, egymással szemben lévő férfifej (nyaktól felfelé látszanak csak ki a színpad alól) pingponglabdákat fúj át egy karikán, így küzdve a nő kegyeiért. Hogy a labdajátékok véres eredettörténetének remake-jét látjuk, vagy csak egy groteszk, precízen komponált képsort, ki-ki maga döntse el. Godáék egyik nagy trükkje éppen ebben áll: az egyes jelenetek jelentésén való hosszas töprengés helyett „érdemesebb arra figyelni, mi kötö össze ezeket a jeleneteket, és mi adja Goda pillantásának fókuszát.” (Mestyán)

Miklós Melánia szavaival: „Az önmagukban zárt jelenetek nem egy történetet mesélnek, hanem történeteket sejtetnek, azáltal viszont, hogy kulturális toposzokkal (például asztal, balta, kés, nyílvessző) archetipikus helyzetekhez (például evés, párválasztás, halál) köthető absztrakciók, előhívják saját ismereteinket. A nyomfejtés és nyomhagyás előrehaladó jelen idejében így egyszerre van jelen múlt és jövő, idegen és ismerős.” Fehér Anna szerint „A Sztélé függőlegesen építkezik, egymásra rakódnak a történetek, végül ott magasodik a néző előtt az egész emlékmű.” Az emlékezet hiátusait Pap Gábor szerint „az alkotó képzelet, a fantázia tölti meg élettel.”

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek