Viselet újrahasznosított anyagból a Vam Design kiállításán |
Megátalkodott Földlakók! Éljetek környezettudatosan! Ellenkező esetben vége a világnak, elviszi a cica! – kísért éjjel-nappal a rémisztő kortárs prófécia. Kifelé a zacskós tejjel, a zacskóba csomagolt büntetéssel, ami a szabálytalan parkolásért jár, és különben is – kifelé az autókból! Járjatok biciklin vagy gyalog – ebben az esetben a bicikli feleslegessé vált alkatrészeiből nagyszerű öltözéket kreálhattok, csakúgy, mint a zacskókból, billentyűzetből, befizetetlen csekkekből és egyéb haszontalan kellékeiből ezerszer átkozott civilizációnknak. Hiszen olyan egyértelműen fogalmaz az Írás: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön… Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek és mit igyatok, sem a ti testetek felől, mibe öltözködjetek Avagy nem több-e az élet, hogy nem az eledel, és a test, hogy nem az öltözet?”
Mindenki bűnös, aki bemegy a közértbe és megveszi a műanyag dobozba gyárilag töltött, kinyomozhatatlan eredetű alapanyagokat tartalmazó, ámde valljuk be, ellenállhatatlanul csábító, ráadásul külföldi importból származó gyümölcsjoghurtot. És ha még csak a közértbe! Amiről hamvasan ártatlan honfitársaink azt sem tudják, mi fán terem, ezért a Vendéglátóipari Múzeum szocialista kereskedelmi plakátokat felvonultató kiállításán külön megmagyarázzák nekik (kapcsolódó cikkünket itt olvashatja). Mondván, hogy az időskori (!) szlengben az élelmiszerüzlet ma is közért néven fut. Amin a zömmel művészeti iskolás fiatalok jót vidulnak, ahogy maga a kiállítás is elnéző mosolyt fakaszt az ifjú ajkakon, míg a nosztalgiázó időskorúnak minősített látogató magában megállapítja: mennyivel könnyebb dolga volt neki annak idején, ha környezettudatosan ellen akart állni a mértéktelen fogyasztásnak.
SzemétVilág a Vam Designban |
Ma már nem ilyen egyszerű a dolog. Színes a világ, és a gyerekek – a nagy gyerekek is – szeretik a színeket. A gyártók meg a hasznot szeretik, ezért aztán beleadnak apait-anyait, hogy különbözzenek a pontosan-ugyanazt-nyújtó vetélytársaktól, legalább küllemükben. Ám a vásárló is egyre rafináltabbá válik, a vonzó külső már nem tévesztheti meg, mélyebb filozófia kell ahhoz, hogy elővegye a bankkártyáját. S akkor megjelenik a varázsszó: ÖKO. Öko, ami jelenthet biót, zöldet, környezetkímélőt, újrahasznosítottat – egyszóval meggyőzi a lelkiismeret-furdalással küszködő potenciális fogyasztót, hogy vásárlásával nem károsítja amúgy is végóráit tengető Földgolyónkat, nem miatta növekszik az ózonlyuk, és nem őt terheli a felelősség a patagóniai vérszívó pillangók kihalásért.
Laikus fővel nehéz elképzelni, mi minden lehet öko. Mind közül a legfontosabb az öko-hatékonyság, ennek eszköze az öko-design, az öko-építészet, az öko-turizmus, fokmérője az öko-lábnyom, a Földet kizsigerelő gonoszok ellenei küzdelem fegyvere az öko-terrorizmus, van már öko-diszkó Hollandiában, ahol minden lábdobbanás áramot termel, hazai földön zenés, interaktív öko-mesejáték segítségével mélyíthetjük csemetéink empátiáját a pusztuló természet iránt, lesz öko-adó, de a legmegrázóbb kihívásra ez a szlogen felel: trágyázd vizelettel a paradicsomodat! Örömmel jelenthetem: jól jár, aki kipróbálja, ugyanis az adatok alapján az új eljárásnak köszönhetően 4,2-szer nagyobb a terméshozam a kontroll csoporthoz képest.
Pillekő-játék. Fotók: Tasi András |
Semmi sem veszhet kárba! Ez ihlette a VAM Design SzemétVilág – Öko-Design Fesztivál elnevezésű program-sorozatát is. Újrahasznosított hulladékból készült szellemes kellékek és műalkotások sokasága mellett képzőművészeti alkotások sokkolják a világvége vízióját elhessegetni kívánó bárgyú agyakat, irigykedhetünk a dán biciklis kultúra láttán, és bukkanhatunk hasznos meglepetésekre is, amilyen a pillekő elnevezésű magyar találmány (a részletes programot ld. itt). A kiállítás ezen szegmensében szintén magyar, szintén hasznos, sőt nagyon is esztétikus papír-bútorok társaságában araszol egy színesre festett sárkány. Papírmasénak tűnik, de annál sokkal komolyabb, ugyanis kívül-belül műanyag-palackokat lényegít át plasztikus formává. Csontváza a palack maga, húsát egy műanyag adalékkal dúsított, a betonnál sokkalta könnyebb keverék alkotja, az a bizonyos pillekő. Az ebből készült tárgyak előállításához nem kell szaktudás, csak kreativitás, egy gyerek is könnyedén kialakítja belőle a kívánt formát, de még jobb, ha mindezt sok gyerek végzi együtt. Akár felnőttek segítségével is. A terméket kitaláló formatervező házhoz viszi az általa kifejlesztett technológiát, és ezen felül még a közös alkotás örömével is megajándékozza a projeketben résztvevő közösségeket. Az anyagból elkészíthetik saját kül- vagy beltéri bútoraikat, sőt – kihasználandó a pillekő kiváló hőszigetelő képességét – egyszerűbb hajlékokkal is kísérletezhetnek. Ráadásul az így elkészült ülőbútor a legszigorúbban vett ergonómiai kívánalmaknak is megfelel, hiszen még képlékeny állapotában alakítják a popsik. Időtállóságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Millenáris vagy a Mátyás tér időjárási és egyéb viszontagságait évek óta jól tűri.
Hasznosítsd újra a biciklidet! – Cséfalvay Fanni és Kránitz Orsolya kategórianyertes ruhatervei |
Ez itt nem a reklám helye, de a fenti példa jól illusztrálja azt az ellentmondást, ami a Design Hét gazdag programja láttán nemhogy oldódott volna, inkább mélyülni látszott. A számtalan helyszínen felvonultatott, kétséget kizáróan kreatív tárgyak többsége ugyanis minden igyekezet ellenére csak a modern ember tárgykultuszát reprezentálja, akkor is, ha szemetes-zacskókból szőtték, kézi munkával. Sőt akkor is, ha olyan akut problémára ad választ, hogyan adjunk a nappali közepén éktelenkedő ronda hangszóróknak szellemes és kellemes külsőt. A hulladék ihlette képzőművészeti alkotások elgondolkodtatóak, de nem oldják meg az ebben a dimenzióban megoldhatatlan egyenletet: úgy terhelni újabb mesterségesen előállított termékek sokaságával az amúgy is a tárgyak rabságában sínylődő civilizációt, hogy eközben az alapanyag, azaz a természet megőrizze eredeti minőségét. Egy működő rendszerből – ha úgy tetszik ökoszisztémából – kiszakítani egy darabot, majd a felismerhetetlenségig átalakítva visszalökni – mindezt úgy, hogy közben a rendszer stabilan működjön tovább. Ha nem is megoldhatatlan, de az átlagember perspektívájából szemlélve erejét meghaladó feladat. A valódi megoldás ugyanis lemondással járna, ha úgy tetszik, visszalépéssel – s erre kevesen hajlandóak. Marad tehát az előre menekülés stratégiája, a fenntartható fejlődés, a megújuló energiaforrások, s az ennek szolgálatába állított design- fából vaskarika, flakonból beton-fotel.
Aki fából fakarikát akar látni, annak az Iparművészeti Múzeum finn design kiállítását ajánlom, kiegészítésül pedig a (M)ilyenek a Finnek? című tárlatot a Néprajzi Múzeumban (melyről kritikánk itt olvasható) és ugyanitt a Better Future – finn tervezők állásfoglalásai kamaratárlatot. A három együtt meggyőzően illusztrálja az öko-szemléletben gyökerező gondolkodást a tárgykultúrában, nem mellékesen pedig üdítő esztétikai élmény.
Énekes Annamária, Uhlár Kamilla és Oravecz Anna 3. helyezett ruhaterve (Forrás: neprajz.hu) |
A számtalan egyéb rendezvény, kiállítás és bemutató többségének társadalmi haszna hosszú távon a kreativitás népszerűsítése lehet. Amire a fennmaradáshoz egyre inkább szükség van, mert – ahogy az előbbiekben vázoltuk – „a nemzetközi helyzet fokozódik”. Ahogy a fenntartható építészet egy lelkes élharcosa fogalmazott: a gondolkodás nem fáj, aki kipróbálta, tudja. Ráadásul hatékony drog – elég egyszer belekóstolni, hogy valaki függővé váljék. Ja, és ingyen kaptuk, a csomag része.
Az újrahasznosítás élharcosai egyelőre a kukákban turkálnak. De a túlélésért folytatott küzdelmet biztosan azok a kreatív felhasználók nyerik majd, akik a legprofibb hajítófát, ásót, kapát, nagyharangot kreálják a nem is túl távoli jövőben az akkor már mindenütt bőségesen rendelkezésre álló szemétből.
A SzemétVilág – Öko-design Fesztivál programjai 2010. március 3-ig látogathatók a VAM Design Centerben.
A Recikli-bicikli pályázat nyertes ruhadarabjainak bemutatóját megtekinthetik október 30-án a Néprajzi Múzeumban.