Szabó Péter: Szorzó forint

Tegnap például még nem tudtam, hogyan volt alátámasztva egy festékesvödörrel Szinyova Gergő papírgömbje (A gazdasági válság áldozatainak emlékére), míg a fiatal művész térdelve próbálta egyenesben tartani a hullámzó sávokat. Az is csak a minap derült ki, hogy Szabó Péter Szorzó forintjának van egy pesszimista számtani vetülete, pedig a Nemzeti Bank akaratán keresztülverekedett fényes bronzpénz, amellyel csak meg kell toldanunk a meglévő keveset, meg is oldaná minden bajunkat.

Csiszér Zsuzsi műve

A kiállítás és a körülötte működő blogok legnyilvánvalóbb konzekvenciája tehát az, hogy a fiatal művészek mai generációja is igényt tart a diskurzusra, amit szívesen lefolytat(na) akár saját magával, de igazából úgy kell neki a moderátor, mint a falat kenyér. Jelen esetben a moderátor Várnagy Tibor volt, aki már a kiírásban meghatározta, hogy milyen műveket látnának szívesen a Trafóban: olyanokat, amelyek képesek egymással kölcsönhatásba kerülni, és amelyek belül maradnak a politikai korrektség határán. Várnagy ezzel szűkítette a teret a művészek számára, ugyanakkor jelenbeli aktualitások előtt nyitotta meg az utat, vállalva annak a veszélyét, hogy nem minden esetben tudják majd követni őt a saját csapásán. A kurátori kiállításoknak azt a példáját látjuk a Trafóban, amikor egy erős személyiség megpróbál a saját röppályájára állítani embereket, akik azonban, mi tagadás, olykor lesodródnak róla, vagy megpróbálnak a peremen megkapaszkodni. Ha az volt a kurátor célja, hogy kiderítse, a Stúdió éves kiállítására összehozható-e egy teremnyi műcsoport, amelyet a társadalmi koherencia tart össze, akkor a kísérlet voltaképp sikerült. Ha arra volt kíváncsi, a fiatalabb generáció képes-e végső soron műveket létrehozni a társadalmi problematikából, nos, akkor már kevésbé lehet elégedett.

Plágium 2000

A Trafó kiállításán ötleteket lehet látni. Ez sem feltétlenül kevés, és némelyik igazán szórakoztató. Király András a nemzeti önérzet szimbolikus kegytárgyát, Overdose csodaló patkóját idézi meg a terem négy sarkában (jobb mellső, bal hátsó stb.). Szentesi Csaba észrevette, hogy a huszadik század folyamán az útikönyvek mindig az adott politikai rendszerhez alkalmazkodva írják le a városi köztereket, például a Kossuth teret a Parlamenttel és a Néprajzi Múzeummal. 1936-ban Tisza István, Andrássy Gyula, Ferenc József és Kossuth tűnt föl a szerzőnek, 1983-ban Ságvári Endre, Munkácsy Mihály, Lotz Károly és ismétlődő elemként megint csak Kossuth. A brit útikönyv 2001-ben – kíméletlenül – már csak „a neogótikus dagályosság eme bámulatos példájáról” ír. A leírás tárgya időközben természetesen nem változott, ahogy a fotókon is látható.

A teremőrök életét dobná föl egy függőággyal Mohamed Gamal Sofia, amelyből Kristóf Krisztián Akvarell című meditatív videóját lehetne nézni (ezt korábban az Ernst Múzeum kényelmes kanapéjáról is ki lehetett próbálni), ahogy a fához kötözött locsolókanna körbe-körbe sugározza a vizet. Külön sarokba kerültek a szintén korábban készült és a Liget Galériában bemutatott multiplikák, kvázi-kiállításként, a fluxusból levezetett inspirációkkal és másolatokkal. Van valami művészettörténeti aurája és némi magánmúzeum jellege ennek az összeállításnak, utalásokkal Erdély Miklósra például, talán ezért is érezni úgy, hogy súlyosabb részt kanyarít ki magának a kiállítás egészéből.

Vándor Csaba és a SZAF alkotása (Forrás: trafo.hu)

Hasonlóképpen megállna a saját lábán Vándor Csaba és a SZAF (Szájjal és Aggyal Festők) videómunkája a hozzá tartozó fázisrajzokkal a tapsolás folyamatáról („hosszú, éljenző, lelkes taps”, ha még emlékeznek).

Kaszás Tamás fametszetének témája, amelyhez valamiféleképp balladai hangnemet választott, az utóbbi hónapokban elkövetett cigányok elleni merényletek egyik jelenete. A gyilkosok puskacsöve a házra mered, ahonnan futva menekülnek. Kaszás műve valahogy épp azon a ponton helyezkedik el, ahonnan nem jól látni: erkölcsileg kifogástalan, szolidaritásból megfelelt, de valahogy mégsincs jól megválasztva a hang. Nem elég hangos? Nem elég finom? Ennek a megfejtésével kellene próbálkoznia a kiállításnak, vagy ha nem ennek, egy másiknak, ha már eddig elvergődtünk: mikor lesz a jó szándékból jó mű. Tudom, nem egyszerű.

(A kiállítás 2009. október 18-ig volt látogatható.)