Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ÍGY ÉS ÚGY

Thealter, Szeged 2009
2009. júl. 24.
Az egy hétig tartó nemzetközi alternatív színházi szemle az idén is összegyűjtötte szolíd táborát Szegeden. A hétfői megnyitó koreográfiája, de még a büféasztal konzekvens gyümölcs és bor kínálata is az otthonosság érzetét keltette. IBOS ÉVA ÍRÁSA.

Szegeden, a régi Zsinagóga udvarán szinte mindenki ismeri egymást, legfeljebb nem mindenki van egymással köszönőviszonyban (persze nem a harag, csupán a decens bemutatás hiánya folytán) – magyarul a Thealter pont olyan, mint a fesztiválok általában. Ez az idei – mely éppen egy híján a huszadik – az illúzió jegyében szerveződött, melyet megokolt ugyan a megnyitón sajátosan abszurd stílusában Balog József, a fesztivál művészeti vezetője, és el is fogadjuk, hogy valamely vezérgondolat segít megregulázni az (egyébként kifejezési formájában nem is annyira széttartó) előadásokat, de valljuk be, ez a minden színpadi megnyilvánulást megpecsételő fogalom valójában elhanyagolható szempont a produkciók számbavételekor.

Barboncás Társulat: Mese Mátyás király udvarából
Barboncás Társulat: Mese Mátyás király udvarából

A két évvel ezelőtt még élő fesztivál-verseny-seregszemlehalmozás megszűnése következtében (tudniillik a kapcsolódó, a legjobb hazai alternatív előadásokat összegyűjtő Alternatív Színházi Szemle tavaly Debrecenbe költözött) a felszabadult időt és energiát a Thealter gazdái a korosztálynyitásba fektették, s tavaly megszülettek azok a délelőtti fotós, színjátszó, képzőművészeti gyermekfoglalkoztató műhelyek, amelyekben a majdani felnőttek szokják a művészetet. A kicsik bevonása ezzel még nem ért véget, mert – ez viszont nem újdonság – a délutáni programok zöme nekik szól. Például a Barboncás Társulat Mese Mátyás király udvarából című „interaktív” előadása, melynek első fele Perovics Kiss Ágnes bábjátékos jóvoltából „csupán” a témába való bevezetést szolgálja gyerek és szülő őszinte örömére és maximálisan lelkes részvételével, hogy aztán totális együttműködésben érjenek a darab végére. Az ezúttal kétszemélyes társulás – Szvetnyik Margit hegedűs közreműködésével – minimalizált tárgykészlettel dolgozott, s náluk (szó szerint) eszköztelenebb talán csak Szalóki Ági volt a koncertjén (aki 2006-os lemeze, a Cipity Lőrinc műsorát énekelte), bizonyítván, hogy a gyerekek esetében (is) célt lehet érni technikai hókuszpókusz nélkül.

Felnőtt körökben Nagy József Sho-bo-gen-zo-jával indult a fesztivál – jó magas labdával. Elmarasztaló kritikát épp itt lehetett olvasni róla, ám (hogy a használaton kívüli zsinagóga múltában is erős szakrális szelleme tette-e, nem tudom, de tény, hogy) Szegeden nagy hatású és értelmezhető előadás született az összehangolódó harmóniáról.

Míg Nagy József a zenhez, az orosz Jelena Stikova Tula című kompozíciójában az ősi, mítoszok által ölelt Mexikóhoz nyúlt vissza témáért – nem csekély különbséggel az alázat és az olvasat mélysége terén.

Jelena Stikova: Tula
Jelena Stikova: Tula

Az, hogy a táncos a Derevo csoport tagja volt egykor, fokozta a várakozást, ám a kíváncsiság már a nyitókép alatt viharos gyorsasággal apadt a nullára. Nem az a fő baj, hogy rövid idő múltán csak a hangos zene tartotta ébren a nézőket, hanem, hogy eklektikus, közhelyes, a butoh-technikát indokolatlan kontextusban alkalmazó, a látvány- és hangi csinnadratták ellenére unalmas előadást láttunk, ami után kifejezetten kínos volt a hosszasra komponált tapsrendet úgy, ahogy életben tartani.

Mi tagadás, az ötlet gondolat fölé kerekedését (az érés reményében) készségesebben nézzük el a fiatalabb alkotóknak, például Góbi Rita koreográfusnak, aki verbuvált társulatával a Kárász utca egyik ruhaüzletének két kirakatába költözött, s amelyekben a trendi vásárlási szokásoknak öltött nyelvet Tükör mögött című táncelőadásával. Kevésbé bocsátjuk meg viszont Menszátor Héresz Attilának, aki a tavalyi Jászai Mari-monodrámájával belopta magát a szívünkbe, de a mostani Hamlet-illúziók című, enerváltra hangolt álszólója (mert három hatalmas, különböző vásznakról vetített arccal azért dialogizál) belevész a Hamlet-értelmezések sűrűjébe.

Ha nem is földön-vízen-levegőben, de utcán-téren-zárt térben folytatódik a Thealter a régi, jó, hozzáillő, és eddig máshonnan ismert helyszíneken. Idén ugyanis elveszett a romjaiban is varázslatos régi Hungária Szálló atmoszférikus környezete, helyette „megnyertük” a komilfó, illetlenül professzionális körülményeket nyújtó kisszínházat.

Ezen persze nem múlik semmi, valószínűleg a hét második felében sem.

Vö. Proics Lilla: Amiért nyúl a nyúl / Thealter, Szeged 1. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek