Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

(N)EVVIVA, EVITA

Webber – Rice: Evita / Margitszigeti Szabadtéri Színpad
2009. júl. 14.
Esőisten a Margitszigeten ezúttal nem Mexikót, de még csak nem is Argentínát siratta, hanem bennünket. Előre. Mert ő tudta, milyen tortúrákon kell keresztülmennünk. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.

Jelenetek az előadásból
Jelenetek az előadásból

Közel egy órát állni információ nélkül nem kellemes semmilyen körülmények között, így akkor sem, ha színházi előadásra várunk. A Margitszigeti Szabadtéri Színpad előterében a büfé minden bizonnyal jó forgalmat bonyolít le, mert az ember unalmában eszik, iszik. Álldogálás közben kiszűrődik Webber muzsikája – zenés felár szerencsére nincs –, nyilván az a hangbeállás folyik, amit az előadást megelőző eső nem tett lehetővé. Ezt teljességgel megértjük, nem hőbörgünk (pedig már túljutottunk az erőszakosan rámenős jegyüzérek hadán is, akik a tisztelet- és a kedvezményes jegyet ötezerér’ akarják ránk sózni), „csupán” az bosszant, hogy senki nem veszi a fáradságot, hogy a minimális tájékoztatást megadja az egyre türelmetlenebbé és kedvetlenebbé váló nézőknek.

 

Az információhiány azonban nem erre az egyetlen területre vonatkozik. Sehol egy, a bolhányinál nagyobb méretű betűkkel írt programfüzet vagy szórólap, sehol egy kitett szereposztás. Ez jelen esetben azért probléma, mert két szereposztás van, úgyhogy a szünetben a publikum színpadhoz közelebb ülő fele meglepetten veszi észre, hogy a plakáton lévő és a színpadon szereplő Evita nem ugyanaz a színésznő.

 

Tóth Sándor és Szűcs Kinga
Tóth Sándor és Szűcs Kinga

Nekem, aki tisztes távolból, egészen pontosan a tribünről néztem az első felvonást, csak az tűnt fel, hogy Berkes Gabriella rá nem jellemző módon kifejezéstelenül, mindenféle árnyalatot és érzelmet nélkülöző módon, felváltva, ráadásul selypen, visítva és csicseregve énekel. A második részben előre settenkedve aztán meggyőződhettem róla, hogy nem az egyébként penetránsan rossz, a zenét élvezhetetlenné tevő hangosítás torzít ennyire – van, aki a kakofóniából képes művészetet létrehozni, de Webber azért ennyire nem avantgárd –, a probléma gyökere az, hogy a címszerepet ezúttal Szűcs Kinga adta, akinek a játéka teljesen szinkronban volt azzal, ahogyan énekelt.

 

Középen: Tóth Sándor, Szűcs Kinga és Forgács Péter
Középen: Tóth Sándor, Szűcs Kinga és Forgács Péter

Alakításában Eva Perón „eccerű asszony”, minden keménységet, erőt nélkülöz, a hódítani akarás, a karriervágy tüze egyáltalán nem jellemzi, ennél modorosabban betegedő-szenvedő Evitát pedig ritkán hallani. Azonnal indokot kap a szépelgés, ha megnézzük a színlapot: „Eva Peron életútja példa értékű a ma embere számára. Hitével és kitartásával, a szegénység kátyúját maga mögött hagyva az ország élére emelkedett. Életének mottója nem a fényűzés és a gazdagság elérése volt, hanem lelkében romlatlannak maradva segíteni másokon, reményt adni az elesetteknek. Az utca emberéből az elnök feleségévé válva adott millióknak hitet.” És így arra is magyarázat születik, miért vonul úgy a tömeg az erkély alá, mintha egyenesen egy 50-es évekből származó kurzusfilmből sétáltak volna át.

 

Tunyogi Bernadett
Tunyogi Bernadett

A többiek is meglehetősen és meglepően indiszponáltak (és itt beszéljünk csak a felnőttekről, a színlapon meg nem nevezett rendkívül nazális hangú, hamiskásan éneklő kislányt ne említsük): Tóth Sándor (Perón) a snájdig tartáson kívül mást nem mutat – ezzel viszont legalább ellenpontozza az argentin nemzet puhány, szánnivalón tétova vezetőit. Forgách Péter hangja kopott, terjedelme szűk, színe nincs, Cheje pedig sármtalan óvóbácsira emlékeztet. Elhagyott szeretőként Tunyogi Bernadett hoz némi szenvedélyt és energiát az előadásba, de a szerep ahhoz túl kicsi, hogy ez végig kitartson a színpadon.

 

Szűcs Kinga. Fotó: Szkárossy Zsuzsa
Szűcs Kinga. Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Boncolgathatnánk még ezt a produkciót, de be kell a recenzensnek vallani, nem nagyon érdemes. Tisztességgel lebonyolított, ám átütő erő nincs benne, és hiába a színlap telenovelák szintjén túl nem lépő ideológiája, sok rendezői gondolat sem. A tervezők megtették, amit a szerződés megkövetelt, Venekei Marianna szép, hagyományos, balett alapú musicalkoreográfiát készített, az operatagozat kórusa teljesíti a színfalakon kívül meg a felvételeken azt, amit teljesítenie kell, a zenekar pedig közelről korántsem olyan borzalmas, mint a hangszórókból. Félreértés ne essék: nem az a fő probléma, hogy a győri színpadhoz képest jóval kisebb margitszigetin feszengve fulladozik az előadás, akceptáljuk a vis maiort és a körülményeket – mert nyáron a néző is megbocsátóbb –, de ha a szórakoztatás a cél, demagóg módon hozzátéve, hogy pláne ennyi pénzért, legalább az alapfeltételekben ne szenvedjünk hiányt, mert az udvarias taps kényelmetlen a közönségnek és a színésznek is.

 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek