 Badri Maisuradze, Juhász Tamás, Jeong Won Lee és Ivan Anguélov |
Ilyesformán a „három tenor”-típusú áriaest, akárcsak az egykori „Három Tenor”-koncertek sora, megunhatatlan műfaj, amint erről a Miskolci Nemzeti Színház zsúfolásig megtelt nézőtere és az immár hagyományszerű tenorkoncert zajos sikere is tanúskodott számunkra június 19-én kora este. Bizonnyal megunhatatlan, de azért korántsem kiismerhetetlen, mert ahogy a jeles bolgár származású karmester, Ivan Anguélov a nyitó zenekari számot elvezénylendő a dobogóra lépett, már pusztán a szeme járásából kitalálhatóvá vált az obligát első szám: A végzet hatalma nyitánya, melyet a hangszeres ügyeletet ellátó Debreceni Filharmonikus Zenekar tüzes rutinnal szólaltatott meg. Különösebb meglepetést az sem jelenthetett, hogy a műsorközlőként elénk álló Vándorfi László egy reptéri hangosbeszélő lelkiismeretességével sorolta fel mindazokat a városneveket, ahol csak előfordultak a korábbiakban az est fellépő művészei.
Megszokott, sőt elmaradhatatlan tenorslágerrel nyitott az operafesztivál műsorfüzetében Tomás Juhás, míg a koncert folyamán következetesen Juhász Tamás névváltozatban emlegetett fiatal tenor is: az élvvágyó mantuai herceg I. felvonásbeli, rendszerint Kesztyűáriaként emlegetett magándalával a Rigolettóból. Teljesítménye fejlődőképes, jelenleg elsősorban lírai szerepekre hivatott tenornak mutatta a rokonszenves, szemüveges fiatalembert, aki a koncerten sorra énekelt áriákat egyelőre vizsgafeladatként abszolválja: szép hangon, ám helyenként iskolás formálással. (Az alkatához leginkább illőnek Nemorino első felvonásbeli áriája bizonyult, s alighanem ez érdemelte volna a legnagyobb tapsot is, csakhogy a közönség a Szerelmi bájital főszereplőjének nevét hallván a híres románcra számított…)
Jóval kiforrottabb, kész énekesnek tetszett viszont a másodikként megismert dél-koreai tenor, Jeong Won Lee. Szárnyaló, igen kiegyenlített, a magasságokon is remekül teljesítő hang az övé, ami a Levéláriában csakúgy megbízhatóan és hatásosan működött, akár Edgár bús áriájában (a Lammermoori Lucia utolsó felvonásából). Ő is szemüvegesen lépett a színpadra, ám ezt a némiképp elidegenítő, merőben civil mozzanatot, s egyszersmind olasz kiejtésének itt-ott kibukkanó típushibáit is egykönnyen elnéztük neki, mert a hangja telivér és igényes tenort igazolt.
 A képek forrása: Miskolci Nemzetközi Operafesztivál |
A legszebb, felülről megfogott és mindvégig plasztikus magas hangokat Jeong Won Lee előadásának köszönhettük, ám igazi operai élménnyel mégis leginkább a harmadik fellépő, a grúz születésű Badri Maisuradze örvendeztetett. Már legelső számában, Macduff – tenorslágerként valamelyest kevésbé favorizált – drámai áriájában (Verdi: Macbeth) nyugtázhattuk a sokfelé foglalkoztatott énekes előadásmódjának indulati erejét, hangjának sötétben játszó színeit, magvas jellegét. Intakt, bár nem eszményszép hang ez, s oktondi módon felemlegethetjük akár Maisuradze artikulációjának állandó problémáját, gombócosodásra való hajlandóságát is – de kit érdekel! Maisuradze ugyanis igazi operai ősbölény, s mint ilyen, kiveszőfélben lévő minőség: különleges figyelemre érdemes énekes színész. Régi operai emlékek felidézésére alkalmas, egyszerre megindító, szeretetreméltó és megmosolyogtató volt ez a diadalmasan köpcös tenor, aki a Kacagj, Bajazzó! során bátran verhette a mellét, s hozzá dühödt felindulással ki is roboghatott a színpadról az ária zenekari levezetése alatt. Maisuradze messzemenően hitelesnek tűnt a megcsalt ripacs szerepében, s mint a Pikk dáma Hermannja ugyancsak megrendítően játszott – s nem pusztán énekelt. Teljesítményére Otello 3. felvonásbeli monológjával tette fel a koronát: az apróbb szövegbotlások mellett is valóságos, a gálaest korlátjait ledöntő operai alakítást nyújtva. Ez után már csak a kellemes levezetés maradt, immár visszatérve a sablonhoz: Kalaf magának győzelmet ígérő áriája, a Nessun dorma háromszor, meg természetesen némi bájos-erőltetett komédiázás, amiben egyébiránt ugyancsak Maisuradze vitte el a pálmát.
Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál 2009 gyűjtőlapon olvashatják.
Vö. "Magyarország jut eszembe a Turandotról" / Csák Balázs interjúja Jeong Won Lee koreai tenoristával
"Show-műsor, de népszerűsíti az operát…" / Csák Balázs interjúja Badri Maisuradze grúz tenoristával