Megölnek valakit, folyik a nyomozás, mégsem egy bűnügyi történet bontakozik ki Dettre Gábor filmjében, amelyet Kertész Ákos kisregénye, A gyűlölet ára alapján készített. A Tabló inkább kor- és kórkép, amelyben az elfogadás, a szeretet és a szerelem lehetne a túlélés, a megváltás módja. PAPP TÍMEA KRITIKÁJA.
Három szálon fut a film. Az első egy krimi. Megölnek – perverz módon, feltehetően bosszúból – egy idősebb műkereskedőt, aki prostituáltak futtatásával, leánykereskedelemmel is foglalkozott. Ennek a kacifántos ügynek a felderítését bízzák Zafírra (Mucsi Zoltán), a cigány rendőrnyomozóra. Amúgy találtatik még a rendőrök között zsidó (Scherer Péter), cigányozó-biboldózó-romángeciző alkoholista mélymagyar (Csuja Imre), továbbá korrupt (Tordy Géza), mi több, még egy félig-magyar román is akad (Ioan Gyuri Pascu). És nem, nem egy politikailag inkorrekt viccről van szó.
Mucsi Zoltán
A karhatalmi testület etnikai sokszínűségének felmutatásán túl elénk tárul a film második, címadó rétege: társadalmi-szociológiai látlelet, amely a közepesen lepukkant körfolyosós bérház lecsúszottságukban vegetáló egzisztenciáit mutatja be széles ecsetvonású vázlatban, a mosókonyha mániákusan bolond asszonyától (Pásztor Erzsi minden ripacsériától mentes szívszorító alakításában) a börtönt megjárt kúl csávóig (Kocsis Gergely).
Jelenet a filmből
A harmadik szálon Zafír boldogtalan, rég kihűlt házassága és egy bőven kilátástalan szerelem feslik fel a szemünk előtt. A férfi a nyomozás során találkozik egy tizenhat-tizenhét éves, Erdélyből a nyomorúság elől szökött cigánylánnyal (Fátyol Kamilla), akinek nincs hova mennie. Zafírban megszólal a vér szava – ami ekkor még csak szolidaritást és védelmet, nem pedig a férfihormonok zsezsegését jelenti –, hát hazaviszi magukhoz. A svéd származású, zsidó, altruista hajlamoktól nem mentes, cigánytöbbségű iskolában angolt tanító, vegetáriánus, otthon leginkább meztelenül levő feleség (Györgyi Anna) azonban gyanút fog. Egy hazugsággal – hogy hazaviszi a lányt Romániába – ugyan sikerül a nő féltékenységét elaltatni, ám a pár végül csak egy balatoni nyaralóban köt ki. Ahonnan aztán tényleg hazajut a szép cigánylány a világ végi, rovásírásos kapujú házba (de hogy ott a pityókapálinkától mattrészeg fiatalember – Czukor Balázs – milyen státuszban, férjként vagy bátyként lakik-e, nem derül ki), de a hazajutás módja legalább annyira rejtélyes, mint az idős mű- és leánykereskedő legyilkoltatásának talánya. Hogy a féldisznókban kábítószert utaztató ál-hentesüzlettulaj (Lengyel Ferenc), a vele viszonyt folytató, kiöregedett kurvából fitneszterem-tulajdonossá előlépő nej (Szirtes Ági), netán a rendőrségi fejes útjait és üzelmeit keresztezte-e a szerencsétlenül agyonvert férfi, a filmből nem derül ki.
Jelenet a filmből
De valahogy nem is izgat különösebben, hogy ki a gyilkos, mert a sok karakter közt elvész a krimiszál. És hiába vannak sokan, mindegyikük – még az agyontulajdonságolt feleség is – ásítóan egydimenziósra tipizált: kétségbeejtően idegenek egymásnak. A film eredeti címe Romazsaru volt, ez változott Tablóra. A módosítással az objektív látószöge is kitágult. Ezáltal a történet sem Zafírra, a negyvenes éveiben járó, cigány származású, de magyar nevelőszülők által örökbe fogadott, jogvégzett rendőrre fókuszál, hanem olyan emberekre, akik tökéletesen egyedül vannak, és otthontalannak érzik magukat az őket körülvevő világban. Nem a tél, a lucsok képei borzongatnak a nézőtéren, hanem az, ahogyan ennek lélektelenségét Tóth Tamás kamerája megmutatja. Abszolút személytelenséggel, amelybe néha beszűrődik egy apró, nagyon keskeny fénypászma – és hogy még ridegebb legyen a reménytelen kirekesztettség, időnként a háttér és a fókuszban nem levők fekete-fehérben látszanak. Remek helyszíneket találtak ennek a zord világnak az illusztrálására: a teleírt falú cella, a rendőrségi szobák, ahol a bútorok és a módszerek felett is legalább negyven éve megállt az idő, a pangó piac, az Ipar utcai omladozó ház mind az érzéketlenül szemlélt pusztítás és pusztulás képei.
Mállottak, lestrapáltak a figurák, és vállaltak a színészi arcok, testek. A Zafír nevelőapját játszó Keres Emil halálváró bölcs beletörődése, a feleségét játszó Martin Márta nagyothallása, a pár egymásra utaltsága, Venczel Vera és Bodnár Erika egy pillanatra feltűnő szalon-antiszemita úriasszonyai, a rendőrt játszó Hollósi Frigyes műfogsor-kivétele, az előzetesben ülő Nyári Oszkár rezignált tekintete zsigerileg elraktározandó pillanatok.
Amit látunk a vásznon, az hús, és nem erotika. Megváltó helyett mindössze kényszeres szex a feleséggel, éjszaka közepi farokverés a konyhai hokedlin, a szeretkezés pedig nem ágyban, párnák közt, hanem egy fehérre csempézett általános iskolai vécében történik. (Közben beszűrődik az ünnepségen a gyerekek által előadott We are the world. Ennél fájdalmasabban és groteszkebben ironikus nem is lehetne kontraszt: a nyers és a hipergiccs.)
A párbeszédek humorra törekszenek, ilyenkor olyan erőltetettek, hogy agyoncsapják a képek és Alexander Balanescu kísérőzenéje által keltett hangulatot. És amikor elindul a vége-főcím, körülbelül az az érzésünk, mint Scsipovicsné Zahedri Krisztina logopédusnak, aki a pontos időn kívül semmit nem tudott meg Vágó Istvántól, Gálvölgyi János Van benne valami-paródiájában.
