 Szalay Pál: Helyben száguldó géniusz |
Nem véletlenül szajkózza a köznyelv a seregszemle jellegű bemutatókra, hogy vegyes felvágott (ami helyett még az angolszász szleng sem tudott jobbat kitalálni), de ha egy felvonulás nem meghívásos alapon, hanem önkéntes csatlakozással szerveződik, a végeredmény minden esetben ugyanez. De vajon az összkép szakmailag szinonimája-e az elnéző összesepregetésnek? Aligha, pláne, ha a befogadás gyakorlata – humanitárius hivatkozásokkal – elnéző a másod-, harmadvonallal szemben.
 V. Nagy Nándor: Primavera |
A 35. Nyári Tárlat csak nevében – és persze székhelyét tekintve – szegedi, amelyen jelen vannak ugyan a helyiek, de a felhívás országos kitekintést céloz. A kétévente megrendezett bemutató a szobrászatnak és a grafikának is terepe, így tágasabb képet nyújthat az aktuális képzőművészeti helyzetről, mint a közbülső években rendezett egyszólamú táblaképfestészeti biennálé. Tágasabbat talán igen, teljeset természetesen ez sem tud, hiszen az alkalmi idevetődéseket leszámítva, a seregszemléket általában kilengésektől mentes, konszolidált külső jellemzi, mert hogy, hogy nem, a kortárs művészet igazi nagyágyúi és fenegyerekei rendre távol maradnak.
A hiányok ellenére sem lehet azt mondani, hogy a kollekció unalmas, csak éppen egy pillanatra sem szabad elfelejteni, hogy messzire vagyunk a teljességtől. Mindemellett figyelemre méltó műveket láthatunk, idén kivált a szobrászoktól. Talán azért épp tőlük, mert a festőkkel ellentétben velük csak kétévente találkozunk, ezért látványosabbak az ott lezajló fordulatok. Ami szembetűnő: a humorérzéket sem nélkülöző, távolságtartó – és ettől pontosan jellemezni és látleletet adni tudó – könnyed elegancia, ami a legtöbbjükre más-más módon, de egyaránt jellemző.
 Sejben Lajos: Mesés kelet |
Popovics Lőrinc Fűző című plasztikája például teljesen új arcát mutatja a többnyire kővel dolgozó művésznek – persze nem minden előzmény nélkül, hiszen faplasztikáit önálló kiállításon is bemutatta pár éve -, s akinek ez a műve társadalmi áthallásoktól sem mentes frappáns szellemességgel utal két, egymástól elszakadt fél egybekovácsolására. A többség nagyon eltalált valamit, látványosan elfogytak a dagályos „mondanivalók”, helyettük a formai letisztultsággal párosult ironizáló, s ezért telibe találó gondolat érvényesül. Például Sejben Lajos tömör, épített erődítményeiben és Szabó György „varázslós” konstrukcióiban – mindketten a valóságnál megbízhatóbbnak tűnő mesei világ rendjével példálóznak, de erősek Gerle Margit, Kendrella Balázs, V. Nagy Nándor, Zoltai Attila, Balanyi Zoltán és Székó Gábor munkái is. Általuk kirajzolódik a jótékony játékosságra érzékenyek imponálóan nagyobb aránya, akikhez minden látszólagos ellentmondás dacára Nagámi tökéletes letisztultságú, líraian racionális műveit is hozzátehetjük.
Nagyon üdítő a szobrászat előretörése – aminek kisebb galériákban már jó ideje nyomára leltünk -, különösen, ha azt is tekintetbe vesszük, hogy köztéri kötelezettségei révén ez a műfaj cipeli a legsúlyosabb ballasztot.
 Nagámi: Tér-idő koordináta (A képek forrása: REÖK) |
Amit ma a szobrászat, azt a grafika a 60-as években lépte meg: olcsó, gyors és rugalmas műfajként hozott újat a szocreál monotóniájába, szárnyalása vagy harminc évig tartott, aztán szép lassan beleszomorodott magába. A festészet röntgenképe bonyolultabb, itt a nyolcvanas évekre esik a kulminációs időszak: iszonyatos lendület és stiláris gazdagság kavarta fel az állóvizet, ám a folyamat az ezredfordulóra elbágyadt. Rövid pauza után a mai (épphogy) harmincasok robbantottak – aminek ezen a tárlaton alig leljük nyomát.
A festészeti anyag hozza az utóbbi évek megbízható, de meglepetések nélküli formáját: felsorakoznak az expresszív, a konstruáló, a gesztus, az újrealizmus irányai, meglehetősen vegyes színvonalon. Mintha most érdekesebbek lennének az önmagukon túllépő, magukkal szembenéző alkotók, mint például Aknay János, aki egy ideje saját szentendreiségét, nevezetesen Barcsay Jenő hagyatékát veszi számba, vagy Bodor Zoltán következetes, a földközeliségtől mégis eltávolodni képes realizmusa. Egyébként sajnos sok az önismétlés, nem egy alkotónál érzékelhető a stílus elfáradása, és mintha a tegnap még szépreményű ifjabb nemzedék is leragadt volna egyetlen ötleténél.
Tanulságos együtt látni a termést, és lám, az idei tárlat is hozott (erősített) felismerést: ideje már, hogy a szobrászat eddiginél fényesebb évtizede következzék!
A kiállítás 2009. július 12-ig látogatható.