FRIZZANTE

A pécsi felolvasószínházi sorozat legújabb előadása ősbemutató volt: Mohácsi István frissen elkészült színművét adta elő a Pécsi Nemzeti Színház és a Janus Egyetemi Színpad tagjaiból alakult KeresztHuzat Társulat. KERESZTESI JÓZSEF ÍRÁSA.

Plakát: Szurdi András

Mi több, olyannyira frissen készült a Francia rúdugrás, hogy – mint az előadást követő beszélgetésből kiderült – szinte még meg sem száradt a tinta a papíron. Legalábbis a szerző az utolsó pillanatig bővítette-húzta a szöveget, amely ilyenformán nyilvánvalóan változhat még a továbbiakban is. Ugyanakkor magán az előadott produkción nem lehetett fölfedezni a sietség nyomait. Feszes ritmusú, magabiztosan kézben tartott, klasszikus szabású bohózattal találkozhatott a pécsi közönség ezen az estén.

Mohácsi István láthatóan nem törekedett arra, hogy feszegesse a műfaj határait: alapvető bohózati zsánerekkel dolgozott. A színhely a párterápiákkal foglalkozó szexuálpszichológus, Ernő (Ottlik Ádám) kúriája, ide érkezik két kapcsolati problémákkal küszködő házaspár. A felsővezető Ákos (Pál András) és az unatkozó Zsuzsa (Herczeg Adrienn), valamint a minisztériumi hivatalnok Gyula (Urbán Tibor) és a munkába menekülő Kati (Bacskó Tünde) egyaránt elviselhetetlennek érzik a házasságukat. Nemcsak az derül ki persze, hogy jól ismerik egymást, de az is hamar világossá válik, hogy még annál is jobban – tudniillik bánatában-magányában ki-ki rendszerint a másik pár ellenkező nemű tagjánál keres vigaszt.

Az előtérben: Urbán Tibor és Bacskó Tünde

A helyzetet tovább bonyolítja Ákos váratlanul betoppanó, igencsak céltudatos titkárnője, Anikó (Szabó Vera), akinek az érkezése végképp megbontja az egyébként is ingatag egyensúlyt, hogy aztán annak rendje és módja szerint beinduljon a bohózati masinéria, ágy alatt rejtőzködő szeretőkkel, félreértésekkel és lelepleződésekkel, és természetesen vaskos és humoros happy endinggel. (Ám hogy mi is volna pontosan a francia rúdugrás, az e recenzió olvasói előtt ezúttal maradjon titok.)

A történetet legfőképpen a dialógusok humora görgeti előre, meggyőző lendülettel. A pécsi előadás alapvetően erre a nyelvi erőre épített. A színre állítók úgy döntöttek, hogy ragaszkodnak a hagyományos felolvasószínházi formához: a színészek a nézőtérrel szemben, hosszú asztal mögött foglaltak helyet, előttük mindössze a szöveg és egy-egy pohár víz. Meg sem próbálták jelzésszerűen fölidézni a számos akcióval, nagy jövés-menéssel járó cselekményt, ami minden bizonnyal jó döntés volt, hiszen mindez valószínűleg meghaladta volna a felolvasószínház teherbírását. Ugyanakkor láthatóan nagy kedvvel vetették magukat a szövegbe, jó ütemben érkeztek a poénok, a közönség pedig hálásan fogadta a produkciót. S noha a három felvonás szünet nélkül zajlott, a darab egy percre sem vesztett a dinamikájából, a sodró vígjáték-tempót mindvégig sikerült tartani.

Az előtérben Bacskó Tünde és Herczeg Adrienn. Fotó: Tóth László (Forrás: Cella Septichora)

Ennyi történt ezen az estén Pécsett: egy könnyed, pikáns magyar bohózat került a közönség elé, amely kényelmesen belakja önnön műfajának a kereteit. Pontosan annyit nyújt, mint amennyit ígér, ami – tegyük a szívünkre a kezünket – előzékeny és megbecsülendő gesztus. A frizzante könnyű nyáresti habzóbor, nem vág fejbe, de nem is arra találták ki. Kellemes frissítő, nem több, de persze nem is kevesebb.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Pécs EKF 2010 gyűjtőlapon olvashatják.

A sorozathoz kapcsolódó cikkeink:
Keresztesi József: Konfesszió és műhelymunka / Visky András: Megöltem az anyámat - Felolvasószínházi sorozat, Pécsi Örökségközpont 
Keresztesi József: Se szebb, se csúnyább / Térey János: Jeremiás, avagy az Isten hidege - Felolvasószínházi sorozat, Pécsi Örökségközpont