|
|
Azután órák Bécsből és Pozsonyból, Sopronból és Csehországból, Nagyszebenből és Párizsból, Svájcból, Kínából, Danckából és Londonból, kalendáriumok, noteszok és almanachok tokkal és anélkül (ugyancsak Európa minden tájáról), meg kártyák (melyeknek négy színe ugyebár a négy évszakra utal), egy kártyaalmanach; allegorikus évszak-ábrázolások szobrok és képek és szőnyegek formájában. Egy-két Haydn-portré, az őt alkalmazó Esterházy-hercegek, Ferenc császár és a Haydntól műveket rendelő nápolyi király (és hitvese) portréi; két hangszertöredék az Esterházyak egykori udvari zenekarából, bútordarabok – főleg franciák –, és nem utolsósorban Nicolas Arnoux évszak-allegóriái, illetve napszak-zsánerképei ugyanonnan – utóbbiak talán az ugyancsak francia elnevezésű korai napszak-szimfóniák közvetlen ihletői. Egy elfeledett korabeli zongoraiskola két kötete, hangszercsendélet, házikoncert és fuvolás-szobor porcelánból, egy „igazi” francia hárfa. Kínai tárgyak, melyek kötelezőek voltak a kor főúri udvaraiban, így az Esterházyaknál is: tusrúd-készlet sárkányos dobozban, tapéta, lakkdobozok és persze porcelán. És „semleges” korabeli tárgyak: szelencék, függő, különböző ötvösművészeti remekek, így például egy diadalkocsi a Holofernészt legyőző Judittal, brüsszeli kárpitok, bécsi kandeláberpár szárnyas sellőkkel, kis- és nagyméretű föld- és éggömbök, legyező és végül egy valóságos aranygyapjú-rendjel. Mindez elsősorban az Iparművészeti Múzeum gazdag anyagából, az osztrák Esterházy-magánalapítvány jelentékeny kölcsönanyagával és a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum tárgyaival kiegészítve.
Ez együtt: az Iparművészeti Múzeum Haydn és az idő című kiállítása, melyet kurátorként Dr. Bardi Terézia művészettörténész jegyez. Játékos, merész és laza asszociációk egyfelől, komoly és lenyűgözően szép, gondolatébresztő és változatos anyag másfelől – ez ad sajátos egyéniséget ennek az izgalmas és igen szépen megrendezett kiállításnak. (Csak a tájékoztató feliratok egy része ne burkolózna sötétségbe – egyébként a kétnyelvű írott információ is gondos és hibátlan.) Tulajdonképpen a műfaját, a pontos tematikáját is nehéz lenne definiálni – voltaképp a címből bomlik ki minden. Ha Haydn, akkor Esterházy; ha Haydn, akkor zene; ha idő, akkor korszak; ha idő, akkor időmérés; ha idő, akkor az idő számontartása; ha idő, akkor négy évszak; ha négy évszak, akkor Haydn… A két hívószó számos további hívószót szül, s a kiállítás kitűnő ízléssel és felkészültséggel válogat a forrásgyűjtemények azon tárgyaiból, amelyek beleesnek az így kijelölt kategóriák valamelyikébe.
A kiállítás kínálta az apropót az Iparművészeti Múzeum Haydn Zeneszalonjának elindításához: az év végig tartó hatrészes – a Filharmónia Budapesttel közösen rendezett – kamarazenei sorozat ugyancsak a Haydn és az idő címet viseli, Haydn és kortársai műveit mutatja be, és egyszersmind új budapesti koncerthelyszínt avat. Az első hangversenyen az Akadémia Vonósnégyes játszott Kaczander Orsolya (fuvola) és Mali Emese (zongora) közreműködésével. A nyitószám mi más is lett volna, mint az „Óra” szimfónia – természetesen nem eredetiben, hanem Haydn londoni impresszáriója, J. P. Salomon kamara-átiratában. A szünet után a vonósnégyes Schubert-műveket játszott.
 A képek forrása: Iparművészeti Múzeum |
A szimfónia-átirat előadói közül a gyönyörű hangon, érzékenyen és mégis erőteljesen zenélő Kaczander Orsolyát szeretném elsősorban kiemelni. Kitűnő volt a zongorista, Mali Emese is, bár a Salomon-átiratok modern zongorával történő előadása – mint rendesen – most is felvetett egyensúlyi problémákat. Ebben a darabban úgy éreztem továbbá, hogy az előadók – elsősorban a vonósnégyes – nem mindig tudták hallhatóvá tenni a zenei események komplexitását, a zene lélegzését, a tagolások érzékeny rendjét. Egy kicsit több piano és több levegősség (pl. az „óra”-tétel túlpontozott ritmusaiban) jót tett volna. De az előadásnak kétségkívül volt ereje és lendülete, és szép szólókat is hallottunk, különösen a csellista, Maróth Bálint részéről.
A Schubert-félidőben azután – apróbb tökéletlenségektől eltekintve – teljesen magára talált az Akadémia-kvartett. A c-moll vonósnégyes-tétel előadása szuggesztíven idézte fel a darab tragikumát, újabb csodálatos cselló-szólóval és nagyon szép belső szólammunkával. A d-moll vonósnégyes (D 810, A halál és a lányka-variációkkal) hallatlan művészi és technikai feladatát is emlékezetesen oldotta meg az együttes. Hangzásuk egészen homogénná, éretté vált, gyönyörű hangokat találtak a meghitt, ellágyuló és a tragikus, felfokozott indulatú pillanatokra; és a tételek folyamatának megmutatása, „átvilágítása” is élményszerű volt, különösen a variációs és a döbbenetes zárótételben.
A kiállítás 2010. február első vasárnapjáig látogatható.
Kapcsolódó cikkeinket a Budapesti Tavaszi Fesztivál 2009 gyűjtőlapon olvashatják.
A támogatás adatait és kapcsolódó cikkeinket a Haydn Év 2009 gyűjtőlapon olvashatják.