Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

FEL A MONOKLIT!

Mediawave 2009 / Nemzetközi Film és Zenei Fesztivál, Győr, Filmes program
2009. máj. 3.
Mediawave-keresztmetszet dióhéjban: kisjátékfilmek, animációs filmek, kísérleti filmek és egy dokumentumfilm a biblikus parafrázistól a karatézó vízi cickányokig. TÓTH ÁGNES VERONIKA ÖSSZEFOGLALÓJA.

Dicsőség a tenger felett
Dicsőség a tenger felett
Minden fesztiválon akad az embernek egy kedvence, ami nagyságrendekkel fontosabbá válik minden más élménynél. Az idei Mediawave-en számomra ez Benh Zeitlin Dicsőség a tenger felett (Glory at Sea) című kisjátékfilmje volt. Zeitlin nem csupán rendezője, de forgatókönyvírója és zeneszerzője is a filmnek, melyben a Katrina hurrikán pusztítása utáni, szinte apokaliptikus állapotot mutatja be. Némi miszticizmus hatja át a képsorokat, sőt az Orfeusz-mítosz és Noé bárkájának példázata is beemelődik.

A filmben egy halott kislány a narrátorunk, egy gyermek, aki a katasztrófában halt meg. Ő számol be arról, hogy mi történt a túlélőkkel, akik mind mély gyászban élnek szeretteik elvesztése miatt. Van, aki a szerelmét és feleségét, más a gyermekeit gyászolja, a tengeren ott lebegnek az elvesztett emberek emlékét őrző faoszlopok fényképpel, névvel és az életüket meghatározó két évszámmal: az emlékoszlopok helyettesítik a sírokat, hiszen sokan egyetlen nyom nélkül vesztették el szeretteiket.

Dicsőség a tenger felett
Dicsőség a tenger felett
A túlélők szinte kataton ürességben élnek addig, amíg egyiküknek az az őrült ötlete nem támad, hogy építsenek egy bárkát, és próbálják megkeresni az eltűnteket. Olajoshordókból és mindenféle személyes tárgyakból épül a szedett-vedett bárka, még egy ágyat és egy szétesett kocsit is utána úsztatnak, a közösség papja egy keresztet nyom a hajóorrba, majd mind tengerre szálnak. A bárka rozoga, és ahogy telik az idő, potyognak róla a holmik, meglazul az összetákolt hajótest. A víz egy „elíziumi mezők” feliratú táblát sodor arrafelé, amikor a hajó után kötött ágy, amiben évtizedekig aludt együtt egy házaspár, süllyedni kezd.

A gyászoló férj gondolkodás nélkül a tengerbe veti magát, és sorra követik őt a többiek is, rögeszmésen kutatva barátnőjük, gyermekük, családjuk után a víz alatt, miközben a lélekvesztő nagy csattanással elemeire esik szét. A víz alatt valami furcsa dolog történik, egyszercsak felbukkan egy lány, akinek az arcát már ismerjük az egyik emlékfotóról, és szenvedélyesen összeölelkezik a szerelmével. Sorra tűnnek fel az ismerős arcok: mindenki, aki odaveszett, ott van a víz alatti világban. Megrázó és varázslatos film, csupa elkötelezettség és költészet. A film fent van a Youtube-on, mindenkinek csak ajánlani tudom, ez a 26 perc biztosan nem lesz elvesztegetett idő.

Az élet egy napja
Az élet egy napja
A kisjátékfilmek közül még a Hong Kong-i Zune Kwok vizsgafilmje, Az élet egy napja (A Day in a Life) című munkája volt emlékezetes, amely egy idős, unokáját egyedül nevelő asszony mindennapi túléléséről szól. A nő nagy szegénységben, a társadalom perifériájára szorulva él egy kislánnyal, akinek apjáról évek óta nincs hír. Azon a napon, amikor a film játszódik, az öregasszonyt kirúgják a piacról, ahol tizennyolc éve dolgozott, unokája szíve pedig majd megszakad egy húszdolláros szájharmonikáért, ami jelen helyzetükben fényévekre van tőlük – a nagymama mégis az elesettek nagyvonalúságával adja oda a pénzt.
A belgrádi Boris Mitic akasztófa-humorú dokumentumfilmjében, a Viszlát, hogy vagy? (Do vidje nja, kako ste?) címűben a rendezőnek egy pesszimista aforizmagyűjteményt sikerül még sötétebbre árnyalni dokufelvételeivel (A film az idei Mediawave fődíját kapta – a szerk. megj). A Johnny Cash-hangú, kiábrándult narrátor mintha egy totálisan abszurd világban kóborolna („Mindannyian együtt vagyunk a szarban. De mi jöttünk előbb.”). Ő már nem csodálkozik és nem hatódik meg semmin, sőt néha még gunyorosan le is lép a vászonról ( „Nem tudom, hogy most ki a narrátor, de én biztosan nem.”). Ami igazán meglepő számomra, hogy Szerbiában elkészülhet egy ennyire keresű, mégis őszinte és önreflexív film.
Coagulate
Coagulate
A kísérleti filmek közül kettő maradt emlékezetes: az egyikben, a Kanadában élő, romániai születésű Laura Talerében (Szerelmes dalok /Love songs/) szokatlan opera-videoklipek sorjáznak. A szintén román származású Mihai Grecu filmjében, a Coagulate címűben egy férfi és egy angolna cserél helyet: a férfi egy üres térben áll, de nyaktól fölfelé mintha egy akváriumban lenne, míg az angolna a szabad levegőn fuldoklik. Mágikus helycserés támadás zajlik, mely kifejezetten erős (pszeudo)érzékszervi benyomásokkal jár, mert annak ellenére, hogy nem különösebben eseménydús ez a pár perc, a fullasztó érzés sokáig megmarad.
Egységesen magas színvonalú az animációs válogatás. Vannak régi ismerősök, melyek már az Anilogue Filmfesztiválon is bemutatkoztak, mint például Alexei Alexeev KJFG No. 5 című szellemes kétpercese három ravasz jazz-zenész állat abszurd humorú kalandjairól egy szellemileg kissé tohonya vadásszal. Jelena Girlin és Mari-Liis Bassovskaja A ruha (Kleit) című, Mária Antoinette-nek ajánlott, különös, dekadens filmjében egy magától szövődő csipkeruhán pókháló, vér és bogarak kavarognak, kifinomultságot és rothadást árasztva (A film az idei Mediawave-en a legjobb kísérleti film díját kapta – a szerk. megj). Apropó, dekadencia: a Gabriella Ferri nélkül az élet (Elu ilma Gabriella Ferri), az észt Priit Parn és Olga Parn páros műve hátborzongatóan szenvtelen, fekete humorú dolgozat, mely leginkább a szocio-horror irányába mutat, és ott van Bill Plympton nem kevésbé nyomasztó filmje, az Idióták és angyalok (Idiots and angels), melyben a főhős, egy agresszív véglény önkéntelenül szárnyakat növeszt, és bár megpróbálja minden lehetséges módon csonkolni magát, végül kénytelen belenyugodni átalakulásába.

Szex teljes mellbedobással (A képek forrása: Mediawave Fesztivál)
Szex teljes mellbedobással (A képek forrása: Mediawave Fesztivál)
Üdítő nyíltsággal beszél a szexről Signe Baumane rajzfilmje, a Szex teljes mellbedobással (Teat Beat of Sex: Episodes 8-11), aki a „Maradjon szűz az olívaolaj!” mottó jegyében egy tapasztalatlan, de kiváncsi kamaszlány szemszögéből meséli el az első, meglehetősen esetlen próbálkozásokat. Idekívánkozik a közönségkedvenc 3D-s állatmese, a Csodálatos természetünk (Our Wonderful Nature), Tomer Eshed elbűvölő filmje, melyben a keleti harcművészeti mozikból ismert, látványos légkaratéval életre-halálra küzd két hím a csalfa nőstény cickányért. Harmadikként egy groteszk szerelmesfilmet, az izraeli Uri Alonim és Moshe Servatka munkáját említem: a Keményborító & Puhakötés (Hardcover & Paperback) című moziban origamifigurák randevúznak roppant artisztikusan. A megtévesztő című, Öld meg a szörfösöket (Kill the surfers) című animációs filmben, melyet a belga Atelier Collectif amatőr animációs műhely jegyez, egy szemétfeldolgozó gépezet zakatol szorgosan, szeleteli műanyag babák nyakát, tördel miszlikre bakeliteket, míg végül egy humanoidot sikerül létrehoznia. David Anderson filmje, a Rejtőzködők nyelve (Tongue of the Hidden) egy iráni költő, Hafez megelevenedő versére épül, és szemkápráztató, kaleidoszkópszerű pompában árasztja el színekkel a filmvásznat. Elodie Bouedec talányos hangulatú filmje, a Malban az emlékezésről és a felejtésről szól: két idősík fut egymás mellett, egy fiatal lány saját kislánykori énjével találkozik.
 
Összességében tehát kifejezetten meggyőző és erős felhozatalba futottam bele a Mediawave-en. Ez nem meglepő: a győri találkozó régóta nagyon stabil színvonalú fesztivál. Nem véletlen, hogy Győrből hazafelé tartva a vonaton, ahogy minden évben, idén is mazochistán lapozgatom a programfüzetet, azokról a roppant kísértő filmekről ábrándozva, melyeket már biztosan nem fogok látni.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek