Az érkezés utáni első komoly koncertélményem mindjárt a nehézsúlyúak közül került ki: Jamaaladeen Tacumára és társaira gondolok. A jazz-basszusgitáros és csapata a tavaly felújított zsinagógában adott koncertet Coltrane Configurations néven. A győri közönség nem az eredeti felállást hallgathatta meg: a zongoránál Orrin Evans helyett Yoichi Uzeki ült. A zsinagóga akusztikai defektjeiről tavaly már írtunk, a helyzet sokat nem változott: mintha bádogfazékból szóltak volna a hangszerek, kongott-bongott minden, ezúttal ráadásul a hangosítás sem volt megfelelő.
 Tony Kofi |
A basszusgitár, a szaxofon (Tony Kofi) és a dob (Tim Hutson) mellett sajnos Uzekiről sokáig tényleg csak annyi derült ki, hogy tud úgy ülni a zongoránál, mintha értene hozzá. Idővel a hangmérnökök is felfedezték a szemüveges japánt a színpadon, akiről addig csak annyi derült ki, hogy láthatólag a zenekarral van, mert a zenésztársakat nem lepi meg a jelenléte. Sőt, néha intenek neki, hogy szólózzon a billentyűkön, de a közönség ezekből a szólókból csak annyit érzékelt, hogy a többiek kisebb intenzitással játszanak, fejüket rázva, imbolyogva nézik őt, láthatóan tetszik nekik, amit hallanak, Uzeki pedig energikusabban mozog, mint addig. Aztán, amikor hangerőt is adtak játékára, sőt mikor saját művét adta elő a zongorahúrokon pálcákat végighúzva, akkor sajnáltuk csak igazán, hogy korábban lemaradtunk róla. Jamaaladeen Tacuma és társai egyébként tényleg mesterek, befogadható, de nem slágeres, szólisztikus részekkel teletűzdelt produkciójuk végül jó hangulatú koncertet eredményezett.
 Singas Project |
A Singas Project zenészeinek nem kellene szégyenkezniük, ha összevetnénk őket legendás kollégáikkal. A hasonlítgatás kicsit sántít, mert míg az egyik együttesben három fekete és egy japán zenész szerepel (aki mellesleg egy negyedik fekete kollégát helyettesít), addig a Singas Projectben csupa közép-kelet-európai zenész próbálja játszani a jazzt. A Rómer ház pincéjében megtartott teltházas (ez nagyjából 120-130 embert jelent) koncertjük arról győzött meg, hogy vállalkozásuk nem reménytelen.
Énekesnőjük, Berger Dalma viszont, aki más jól futó együttesek (Esclin Syndo, Seen, Realistic Crew) frontembere is, valamit nem tud, amit tudnia kellene. Nem az énekkel van gond, hanem a körítéssel: mintha bárhol máshol szívesebben volna, mint színpadon. Issza a feleseket, idegesen rágózik, hátat fordítva énekel, és úgy érzi, hogy beszélnie kell. Az átkötő szövegelésben azonban messze nem olyan tehetséges, mint az éneklésben. Mit mondjak, nem egy Lovasi András.
 TM Stevens (A képek forrása: Mediawave) |
TM Stevens-nél viszont nem volt gond a frontemberi teljesítménnyel. A műsorfüzet ugyan túloz, amikor azt állítja: „tudja, hogyan kell megnyerni a tömeget néhány perc leforgása alatt”, merthogy nem tudja, legalábbis a győriekbe beletört a bicskája. Az ingyenes koncert elején a Megyeháza téren a talán a rossz idő miatt viszonylag kis tömeget előbb megdöbbentette az energikus frontember és csapatának húzós rockja. A kopott farmerdzsekis, hosszúhajú, fülbevalós bácsik persze egyből tudták, mi a pálya: sörrel a kezükben, mosolyogva bólogattak, nyilván majd otthon előkotorják a Deep Purple bakelitokat a sült kolbászok és a csapolt sörök elfogyasztása után.
Másnap, Ferenczi György & Rackajam koncertjén bámulatosan megoldódott minden addigi akusztikai zűr: tisztán, arányosan, szépen szólt minden, a zenészek hozták a tőlük megszokott minimumot: káprázatos koncertet adtak, iszonyatosan nagyot zenéltek. A koncertzáró népdalfeldolgozás feltette az i-re a pontot. Apropó, népdal: a Rómer ház abrosznyi kertjében folyamatosan népzene szólt. Közülük emlékezetes a Buda folk ban, Travarica illetve a Zerkula zenekar volt.
Odalent, a pincében pedig a The Qualitons mosolyogtatott meg. Instrumentális zenéjükről leginkább a liftzenék vagy a telefonos ügyfélszolgálatok várakoztató szignáljai jutnak eszembe, annyira hallgatható, fogyasztható, izgalommentes az a muzsika, amit előadtak lelkes, táncra perdülő közönségüknek. Egy dologban azonban különböznek ezektől: a The Qualitons ugyanis ötletes és cseppet sem unalmas. Az egész olyan, mint amikor egy visszafogott, gátlásos fiúnak egyszercsak összejön valami, mondjuk igent mond neki egy jó csaj a mozimeghívásra. Na, ő hallja ezt a zenét.