Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

TISZACIPŐ

Almási Tamás: Márió, a varázsló
2008. febr. 12.
Nincs szerencséje a magyar mozinak Franco Neróval. A szakmai hiperprofizmusáról nevezetes sztár mintha inkább társproducerként húzná össze a szemöldökét, semmint a kíméletlen kapitalista cipőgyáros képviseletében. A cím és a címszereplő is leválik a szerény közepes filmről. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

Hiábavaló lenne tényleges Thomas Mann-i áthallásokat keresni a titulusban: a megbabonázás sajnos egészen más léptékű. A névkezdő M-re van szükség, mert az megfordítva W (illetve a W a szerelmetes szív önkényétől feje tetejére állítva a burkolt vallomás M betűje), márpedig nem mindegy, mit varrnak címkeként az olcsó magyar (falusi) asszonymunka nyomán készült, világpiacra szánt lábbelikbe. Ha nem azt, amit előír a modell, a selejtet ugyancsak a jó magyar népre – „ezekre” – lehet rásózni.

 

Franco Nero és Nyakó Juli
Franco Nero és Nyakó Juli

 

A lapos – kifejletében egyre hiteltelenebbül viszolyogtató, végül szájbarágó – történet (forgatókönyv: Halász Margit és Almási Tamás) harminc-negyven éve még csak-csak megállta volna a helyét (más hangszerelésben, más erővonalak mentén persze), de hét esztendeje (amikor először akarózott vászonra) már aligha. 1990 után kevéssel kis calzaturificio telepszik az átlagszegény tiszai községbe, az állítólag félig magyar (de negyedig ukrán – mikor mi kell) származású Zserardo (a joviális-ravaszkás-álplebejus Vittorio Marsigliani) megveti az alapokat, az addig munkanélküli asszonyok, lányok boldogan-becsapottan robotolnak a gépek mellett. Ha kell, még a karácsonyi spagetti ünnepi műanyagtányérját odahagyva, legszebb csúnya ruhájukban is szállítmányt pakolnak. Aztán jöhet a sötét, titokzatos, arisztokrata cipőhelytartó: Márió – Franco Nero.

 

Egyed Attila, Gáspár Tibor és Mucsi Zoltán
Egyed Attila, Gáspár Tibor és Mucsi Zoltán

 

A derék, egyszerű fuvarozó, Gyula (új, s dühöngő jelenetéig markánsan uralt arc a magyar filmen: Egyed Attila) megütődve tapasztalja: a messzire szakadt felnőtt gyerekek nélküli takaros házból középkorú, fiatalos felesége, a szögletes bájú és szemérmesen finom Vera is kiröppen. Amikor még hazajár, abban nincs köszönet: lecsó helyett peperonátát készít vacsorára, határ menti butikcuccokat kezd hordani, majd teljesen belehabarodva az itáliai nagyfőnökbe, olaszul tanul, szerelmi álmokat guzsalyoz, megszőkül bálványa kedvéért. A lelkét félmosolyába sugárzó Nyakó Juli mindent elkövet, hogy az asszony részben tényleg önkiteljesítő lázadása, a kor- és társadalomkritikai elemeket hordozó cipőgyári capriccio elhihető legyen, a forgatókönyv azonban nem ismer pardont, felgyűri a kétdimenziós anyagot a nevében a hit jelentést hordó Vera körül. Márió Nero, ez a fekete ember pedig (amikor nem múzeumszerű, arborétumi udvarházát lakja, vagy nem a mediterrán távolba vész) a hajnali, ködös Tiszánál szeret órákig a semmibe révedni, épp ott, ahol a kivételes kézügyességű középkorú nő fűzfavesszőket szokott vágni magániparművészeti tevékenységéhez. Nem beszélik egymás nyelvét, tehát kiválóan érti egyik a másikat. Vera ráébred, hogy a hétfájdalmú direktor szereti őt, érte jött el. Márió éber: ezt a nőt kisfőnökként meg kell táncoltatni, aztán időben kiseprűzni. Mi sem illik jobban befejezésül – a révület és őrület időnként vizionárius képsorait követően –, mint egy görögdráma-fordulat, melynek bosszúálló eszköze a cipészár.

 

Nyakó Juli
Nyakó Juli

 

Nem a fenti zanzából: a filmből árad némi csehújhullámos irónia, s ez a legjobb benne. A létperemi magyar kocsma vegetációja szolgáltatja a hangulati hátteret az egyre erőszakoltabb fősodorhoz – bár az időből kihullottság szeszgőzös képeinek nyelvi humora portugálul jobban bevált, mint olaszul (a színházi és film-Portugálhoz hasonlóan itt is Szirtes Ági a gizigézáné, a céda. Mellette Gáspár Tibor, Vajdai Vilmos, Trill Zsolt, az ide fölöslegesen beerőszakolt Mucsi Zoltán és mások hoznak-dülöngenek össze hiteles groteszkumú ágrólszakadtakat a rendszerváltás avarjából).

Jelenet a filmból. Forrás: port.hu
Jelenet a filmból (Forrás: port.hu)

Beck György kamerája a másfél évtizeddel ezelőtti történelem nyugodt, tárgyiasító felvételeivel s néhány tépett gépállással tűnik ki. A magyar eb kedves és keverék, az olasz kutyus nyafka és papakedvence. Reggel még barátnők este sandán méregetik szomszédnőjüket. Táj és terem: falu és üzem nyomott. Vera mosolya torzkacajjá véresül. Dés László az olasz örökzöld- és filmsláger-egyveleget magyar, folklorikus és helyenként újszerű aláfestő zenébe oltotta. A tegnapi história mai farkat csóvál. Mi lett a kocsmából? Naná: pizzéria. Mi a megözvegyült Gyulából? Talált, süllyedt: tulaj. A realista álmú egykori cipőrontónőből, Icából – Szűcs Nelli erős kontúrú karaktert játszik – vendéglátóipari hárpia és kőfaragó keze alatt is bizonyára kemény feleség.

Ica felvirágzása Vera hajdani illúziójának fonákja. Nem tűnik elégedettnek. Talán sejti, hogy ma már nem jönnek „nagy ő”-k, mai Máriók. Csak egy szikár családfő toppan be kis famíliájával jó olasz kávét inni. Reneszánsz mesterjegyként a rendező Almási Tamás testesíti meg e férfit. Pályája korántsem legjobb mozgóképében találja magát: idő, forgatókönyv, szemlélet, mondandó mára átgördült e sokhibájú film felett.

 

Vö. turcsányi: A szerelmes biciklisták 
Mesterházy Lili: Almási filmje nem varázsol
Vajda Judit: Csodára várva
Stőhr Lóránt: A falu bolondjai

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek