A játszhatatlan jelző persze nem a minőségre vonatkozik. Az említett színművek – ne legyenek illúzióink – gyakorlatilag a teljes XIX. századi magyar drámatermést jelentik, s mint ilyenek, gyönyörűséges, ám mára nehezen érthetővé patinásodott nyelvezettel, illetve (különösen Madáché és Vörösmartyé) kivételes gondolati mélységekkel és színpadon csak üggyel-bajjal megjeleníthető látványvilággal bírnak. Mindez okkal riasztja a színházcsinálókat.

Jenei Judit és Pásztor Pál

És a nézőket is: Ladányi Andrea az ő dolgukat egyszerre könnyítette és nehezítette meg, amikor markánsan egyedi, a mozgásra a szavaknál többet bízó Csongor és Tünde-átdolgozást álmodott színpadra. Először másfél éve Szegeden: az akkor Szeretsz engem? címen játszott előadáshoz képest a Nyíregyházán látható tunde@csongor.hu hangsúlyaiban és némely elemeiben eltér, miközben a futurisztikus látványvilág megegyezik, és lényegében a koncepció is azonos. Míg azonban Szegeden a Vörösmarty drámából kiragadott szövegrészleteket és a hozzájuk társított komplex képeket kellett (volna) kisilabizálni a gyermekbérletek (túl) kiskorú tulajdonosainak, addig Nyíregyházán üdvös generációváltás tanúi lehettünk: az egy korosztállyal nagyobb ifjúsági publikum jobban eltalált célközönségnek tűnik a legkisebbeknél.

Elöl: Vámosi Judit

Hogy inkább hozzájuk és róluk szól Ladányi 2.0-ás verziója, az is bizonyítja, hogy a szegedi előadással szemben Nyíregyházán már alig valami hangzik el az eredeti – a megcélzott generáció tagjai számára alighanem érthetetlen és értelmetlen – textusból. Helyette a Csongort az útján kísérő, egyszerre segítő és hátráltató három férfialak, vagyis a három vándor meg a három ördögfi összevont, ezüstruhás reinkarnációja (Balogh Gábor, Olt Tamás, Pásztor Pál) szinte egyfolytában nyomja a trendi sódert (szövegírók: Sediánszky Nóra, Farkas Dénes és Szabó Tamás). „Lefordítják” a látottakat és Vörösmarty ritkásan citált sorait: kitartóan szövegelnek covergirlről, Tündérhon diszkontról, társkereső light szoftverről, hármasút nevű labirintusjátékról meg IMAX-ről. (Igaz, hogy kevés az eredeti szöveg, viszont épp ezért annak, ami elhangzik, a súlya és jelentősége megnő, ráadásul ki-ki rácsodálkozhat a költői nyelv gazdagságára napjaink szedett-vedett frázisaival szemben.)

Mielőtt valaki gyanakodni kezdene: Ladányi csupán annyiban vádolható a klasszikussal szembeni tiszteletlenséggel, amennyire bármelyik alkotó, aki mer és tud is túllátni a leginkább kézenfekvő megoldásokon. A rendező-koreográfus a felnőttek számára is sokszor elérhetetlen Vörösmartyt úgy hozza közelebb a fiatalabb korosztályhoz, hogy kiemeli belőle azt a cselekményszálat, ami feltételezhetően a tinédzsereket leginkább foglalkoztat(hat)ja manapság.

Kuthy Patrícia és Szalma Noémi

Tündéből ezért lesz földi halandó számára elérhetetlen bombázó, szépséges, ám kissé túl gépies, ugyanazt a betanult egysorost ismételgető egynyári celeb (Losonczi Katalin). A felhajtás, a látványos showműsor megvan a lány körül, így nem csodálhatjuk, hogy az ő műszempilláktól övezett tekintetében elmerül a kicsit bamba benyomást keltő, a körülményeknek és feltételezett jóakaróinak kiszolgáltatott Csongor (Nagyidai Gergő) szép szeme világa. A címlaplány annyira elcsavarja a fiú fejét, hogy az észre se veszi: kezdettől vele van az, aki neki kell, illetve akinek ő kell. Tünde másik, kevésbé feltűnő külsejű ’énje’ (Vámosi Judit) ugyanis hűségesen, sorsába beletörődve kíséri a virtuális idomok iránt végzetesen vonzódó fiatalembert. A fiatalok oktondi kergetőzését végig a magasból figyeli két nőalak (Szalma Noémi és Kuthy Patrícia): a Tünde mellett szintén megkettőződő Éj megjelenítői ők.

Jelenetkép. Fotó: Karádi Zsolt (Forrás: Móricz Zsigmond Színház)

Rokonszenves hősünknek nem mindennapi kalandokon kell átesnie, míg végül megtalálja boldogságát. Halálfejes szélmalmok, dühös sárkányok, csillagközi kitérők várnak rá – a végig üres színpadon mindezen meselények és kozmikus távlatok főleg kivetítve jelennek meg: egyszerű, mégis hatásos a háttérben futó film, amely egyértelműen jelzi nemcsak a helyszíneket, de a hangulatok, érzetek változását is (grafika: Márkus Zoltán, videótechnika: Berlti Péter és Bertli Tibor, videófilm: Ladányi Andrea). A koreográfus állandó alkotótársa, a színlapon stylistként szereplő Lakatos Márk felelős az extravagáns, gyakran a laza nagyvárosi viseletet szokatlan kiegészítőkkel keverő jelmezekért.

Hogy az előadás megnézésével nem lehet kiváltani a kötelező olvasmány fölött eltöltött órákat, az egészen biztos. Az viszont korántsem elképzelhetetlen, hogy a tunde@csongor.hu segíthet abban, hogy az ifjabb korosztály jobban megértse, sőt átélje Vörösmarty emberiségkölteményének bizonyos árnyalatait.

Vö. Zappe László: Csongor – Tamino és Coppélia 
Kutszegi Csaba: Virtuális boldogságbazár