Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A MÁSIK TEKINTET

Pecsics Mária és Szalontai Ábel Levelek című fotókiállítása / Ponton Galéria, Budapest
2009. ápr. 18.
Az e-mailváltásokból és utazások során készített képekből született fotókiállítás különlegesen finom olvasatát adja az írás, illetve az írás helyett működtethető inskriptív fényképezés dokumentáló, beszámoló, megérzékítő erejének. ZANIN ÉVA KRITIKÁJA.

Szalontai Ábel felvétele
Szalontai Ábel felvétele

A bensőséges és intim párbeszédet megidéző Levelek című kiállítás a közel- és távollevő személy közti levélváltás gesztusát egyszerre modellezi az írás és a kép dokumentáló és/vagy közvetítő ereje felől. A meghívón és a plakáton többszörösen egymásra írt betűsorok palimpszesztszerű rétegzettsége emlékeztethet Esterházy Péter „abszolút idézet”-ére, amikor 1982-ben egyetlen fehér papírlapra lemásolta Ottlik Géza Iskola a határon című regényét. Ugyanakkor ez a motívum a levelezés gesztusára vonatkozó közelebbi asszociációt is behozhat.

Szalontai Ábel felvétele
Szalontai Ábel felvétele

Hantai Simon, Jean-Luc Nancy és Jacques Derrida 2001-ben megjelent, A szövegek ismerete (La connaisance des textes) című közös könyvére gondolok. A kötet a festő Hantai Simon és a filozófus Nancy 1999 nyara és 2000 tavasza között folytatott közös levelezésének átiratait tartalmazza, rendhagyó módon. A levelek gépelt átiratai, a kéziratok és a közbeszúrt fotók mellett jelen vannak Hantai szövegmásolatai is. A levelezés időszakában Hantai épp Jacques Derrida Le toucher, Jean-Luc Nancy című könyvének borítóján dolgozott – Derrida és Nancy egy-egy könyvének részleteit másolta le színes tintával, gyűrt, enyvezett vászondarabokra, többször egymás után, amíg a szöveg egy palimpszeszt-szerű olvashatatlan jeltömeggé nem vált. (Lásd erről bővebben az Enigma c. folyóirat 2002/32. számát.) Ezek a pilage technikával készült szövegmásolatok összekapacsolják az írás folyamatát a festés folyamatával, és a festői képben a figurativitás pozícióját a festett kalligrafikus jelek túlburjánzó sokaságának absztrakciója felé tolják el. Természetesen Hantainál mindig fontos (marad), hogy a kibogozhatatlan írásjelek voltaképpeni filozófiai szövegek idézetei/másolatai, azaz, hogy a palimszeszt rétegeiben valódi szövegek rejlenek, melyek egyszerre működnek írásként és képként. 

Szalontai Ábel képei a kiállításon
Szalontai Ábel képei a kiállításon

Az írás és kép gondolat- és/vagy tartalomközvetítő médimuként való használata a levelezés kapcsán válik igazán problematizálhatóvá, amikor az egyes intim történetek, egyszerű hétköznapi események közlése mellé – a magánszférába való beavatásként, illetve azok bizonyításaképpen – a levélírók fotókat mellékelnek. A két ember/két barát közötti levelezéseket általában egy bizalmas, különbejáratú nyelvi regiszter jellemzi, olyan formákkal, utaláshálózattal és karakterrel, amelyekk a leginkább alkalmasak arra, hogy a lehető legközelebb vigyenek a szoros emberi kapcsolathoz illeszkedő gondolatok és benyomások átadáshoz. Ez a gesztus tükröződik a kiállítás anyagában Pecsics Mária és Szalontai Ábel levelezésében, ahol mégis úgy tűnik, hogy az e-mailekbe foglalható írott tartalom az, ami puszta mellékletként, gondolat/benyomás-idézetként működik a valódi levelek, azaz a fotók mellett. A kiállított anyag fotóinak különleges tekintete az, ami az utazások során szerzett benyomások és tapasztalatok valódi élményét képes levélként átadni.

Pecsics Mária felvétele
Pecsics Mária felvétele

A képek szinte mindegyike magát az utazást és/vagy az úton levést tematizálja. A hatalmas tereket befogó, mégis szinte üresnek ható panorámaképek nem a lokalizálhatóság igényével születnek, hanem egy bensőséges jelen-lét érzet megjelenítését tűzik ki célul. Ez a jelen-lét azonban mégsem autentikus, otthonos, hanem az idegenség tapasztalatában formálódó Másik Tekintet-en keresztül való jelenlét. A képek mindegyikén érződik az idegenség, a fotográfus minden esetben mint külső szemlélő, mint kívül maradó utazó, mint Másik van jelen a térben, aki sohasem familiáris, mindig idegen. Olyan mintha maguk a tájdarabok, illetve az őket megörökítő nézőpontok tartanának távol a beleéléstől, és így a jelen-lét érzése nem lesz azonos az otthonosság érzésével, hanem inkább az utazó mindig kívül rekedő tekintetét mutatja. 

Pecsics Mária felvétele
Pecsics Mária felvétele

Erre a különleges és egyben intim távolságtartásra rímel, hogy a kiállítótérben az üveg mögött elhelyezett fotókat egyetlen esetben sem lehet olyan nézőpontból nézni, ahonnan ne tükröződne vissza a szemlélő vagy maga a kiállítótér. Vagyis a tér és a néző, a visszatükröződés szintjén, kikerülhetetlenül jelen van magukban a képi kompozíciókban is. Így az utazó távolságtartó jelenlétének feszültségkeltő tapasztalata még intenzívebb hatást gyakorol.

Pecsics Mária képei a kiállításon (Szkárossy Zsuzsa fotói a kiállításon készültek.)
Pecsics Mária képei a kiállításon (Szkárossy Zsuzsa fotói a kiállításon készültek.)

Az utazások során készített amatőr fotók hagyományosan az emlékgyártás zsánerében születnek, miközben eleve képként, ikonként létező, tipikus, vagy a későbbiek során tipikussá olvasható képi referenciákat hoznak működésbe, amelyek az emlékezés helyettesítőiként vagy mankóiként megképeznek egy jelen-lét-érzetet a majdani néző számára. Az ilyen alkalmakkor készített amatőr emlékfotók nagy része az adott hely nevezetességeit, fontosnak ítélt épületeit, földrajzi egységeit, emberi jeleneteit fotózza. Budapesten például mindenképpen megörökítik a Gellért fürdőt vagy a Mátyás templomot, Indiában bizonyára a Taj Mahalt, a Gangesz zsúfolt partját és egy esküvőt vagy felvonulással és tánccal járó ünnepet a millió templom mellett, míg Franciaországban minden bizonnyal az Eiffel tornyot kapják a legtöbbször lencsevégre. Az ilyenformán kötelező képi ikonként működő terek mintegy előírják saját dokumentálásukat, amit a turistának haza kell vinnie. 

A kiállítást jegyző páros ezzel szemben az utazások során szerzett benyomások képi dokumentációját azzal a felismeréssel dolgozza ki, hogy érzékeli az otthonos és az idegen tájat szemlélő tekintetek pozícióinak különbözőségét. Nem kívánnak jól felismerő, autentizálható képi élményeket alkotni, hiszen a valódi céljuk a látott közeg idegenségének és a távolságtartásnak az érzékeltetése. A motívumaikban, kompozícióikban és látásmódjukban leginkább Ed Ruscha fotóit idéző munkák olyan fokú érzékenységgel kommunikálnak egymással, amely megnehezíti a hagyományosan elkülönítő olvasat működtetését, azaz a kiállítás befogadásakor nem mindig és nem szükségszerűen vagyunk tudatában annak, hogy éppen melyik fotós képeit nézzük (a képek nagy részénél nem szerepel az alkotó neve). Másfelől azonban erre nincs is szükségünk, hiszen a fotók, akárcsak a bensőséges hangvételben fogalmazott levelek, saját és tökéletesen egymásra hangolt nyelvet beszélnek, vagyis lehet, hogy két külön objektív szűrőjén át, de voltaképpen ugyanazt a történetet olvassuk/látjuk.

A kiállítás megtekinthető 2009. április 25-ig.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek