Harsányi Attila és Kardos Róbert

A Drakula grófként elhíresült Vlad Ţepeş, Havasalföld vajdája – akinek a karóbahúzás volt „kedvenc” kivégzési módszere – tizenkét évig raboskodott Mátyás király tömlöcében. Schlachtovszky Csaba és Győrei Zsolt szövegíró valamint Dér András rendező eljátszott a gondolattal: mi történt volna, ha a két uralkodó személyesen találkozik? A Pinceszínház Drakula vajda, Mátyás királynak rabja című „csúfhistóriája” a nézőt könnyedén magával ragadó kellemes vígjáték, s olyan meglepetéseket is tartogat, amik alapján méltán nevezhetjük beavató színháznak.

Hangulatát tekintve az előadás a középkor és a reneszánsz határán lebeg, s üdítő, játékos módon használja fel azt a közhelytárat, melynek elsajátítását már az általános iskola alsó tagozatában és az esti mesékkel elkezdtük. A nézők hálásak a szellemes kontextusban elhelyezett, Janus Pannoniust, Vitéz Jánost, Szilágyi Erzsébetet és egyéb korabeli történelmi személyiségeket érintő utalásokért, vagy az egyszeri budai kutyavásár és a gyevi bíró emlegetéséért. És miközben a közönség egyre otthonosabban érzi magát a Mátyás királyt és a Vlad Ţepeşt övező legendákban és klisékben, a két mondahős egyre meghittebb körülmények között találkozik a tömlöcben, ahol egyre mélyebb, egészen különös barátság alakul ki közöttük – amely természetesen új megvilágításba helyezi alakjukat.

Kardos Róbert

Az előadás harmadik – a színlapon fel nem tüntetett – szereplője, a női hang (ha jól sejtem, Béres Ilonáé) szokatlan keretbe ágyazza az előadást. Míg elfoglaljuk a helyünket a nézőtéren, kiderül, hogy már aláírtuk a „Csak saját felelősségre”-papírt, és hogy éppen a budai vár alatti kazamatarendszerbe teszünk kirándulást. A színpadon tehát megelevenedett történelmi panoptikumot látunk, s ennek a másodrendű turistalátványosságnak felel meg a lelakott, kopottas díszlet: a gagyinak tűnő hungarocell-tömlöc s -kellékek. A női hang később a mesélő szerepét veszi fel: ő jelzi az idő múlását, és gőzölgő levessel, húsostálakkal, medvebőrökkel népesíti be a sivár zárkát; majd belekotyog az előadásba is: értetlenkedik, kommentálja és értelmezi a színpadon történteket.

A két történelmi hős eleinte tökéletesen megfelel a róluk alkotott sztereotip képnek: Mátyás király – olykor álruhában, máskor babérkoszorúval fején – megfontolt, higgadt és szellemes, Vlad – belül vörös, kívül fekete palástban – koporsóban alszik, fehérre meszelt arcát sűrűn rántja össze a gonosz vigyor és képzeletbeli szolgáit halállal fenyegeti.

Harsányi Attila. Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Aztán a legenda dekonstruálódik: kiderül, hogy a mondahősök nagyon is hétköznapi – vagy legalábbis a ma emberéhez hasonló – karrier- és családi problémákkal küszködik. Vlad hiába szeretné kegyetlenséggel az ellenőrzése alá vonni a körülötte levő világot, apja és testvére, Szép Radu szeretetét nem nyerheti el. Hiába Mátyás a fogvatartó, ő maga ellenségeinek és anyja ellentmondást nem tűrő „jótanácsainak” rabja. A két uralkodó egyre esetlenebb, gyerekesebb színben tűnik fel: egymás vállán nyavalyognak, siránkoznak és a tömlöcben felhalmozódott szarkupacokkal tekéznek, míg végül egymás korábbi énjeire kezdenek hasonlítani. Mintha ominózus, barátságuk mérföldkövét jelentő, titkokat kibeszélő, közös ivászatuk során megtört volna bennük valami: Vlad a szeretők gyöngédségével ápolja másnapos fogvatartóját, és elkezd törekedni a jóra, Mátyás pedig különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságokról ábrándozik. Olyan jól sikerül átbújniuk a másik személyiségébe, hogy a későbbiekben szövevényes  hely- és szerepcserékbe bonyolódnak – de kár lenne az előadás minden titkát kibeszélni.

Kardos Róbert és Harsányi Attila láthatóan lubickolnak a két uralkodó szerepében. Mátyás eleinte érdeklődve kerülgeti Vladot: ő is a legenda mögött álló emberre kíváncsi. Amikor megered a nyelve, keserű, sírós hangon beszél anyjáról és bátyáról, de a későbbiekben egyre határozottabbá és erőteljesebbé válnak gesztusai. Vlad kéjes vigyorral nézi a nyársra húzott patkányokat és Mátyás karóba húzott voodoo-babáját, majd vonásai fokozatosan ellágyulnak, s szinte lányos gyöngédséggel néz Mátyásra.

Senki sem az, akinek gondolnánk.