Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

EGYMÁSBA KÖTÖTT ELLENTÉTEK

Borbély Szilárd: Halotti pompa / Csokonai Színház, Debrecen, III. Deszka Fesztivál DASZSZ 2009
2009. márc. 10.
Vidnyánszky Attila többrétegű szertartásszínháza talált partnerre Borbély Szilárd rendkívüli kérdéseket felvető verseiben. A katarzis lehetetlenségét feszegető szövegekből katartikus előadás született. SZ. DEME LÁSZLÓ KRITIKÁJA.

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból

Halotti pompa. Már a cím két szavához kapcsolódó jelentésekben és asszociációkban ellentét feszül. Borbély Szilárd verseskötete rettenetesen személyes tragédiát vizsgál egy objektívebb és személytelenebb távolságtartásból.

Boncolja és faggatja az összetartó ellenkezéseket. Hogyan létezhet egyszerre gyűlölet és szeretet? Hogyan lehet szeretetből megbocsátani a szeretteink legyilkolását? Mi az a pillanat, amikor az emberi megismerésből tanult és az Istentől alábocsátott szellemiség csődöt mond? Verseiben újra és újra a létezésnek az az irracionális határhelyzete tárul fel, ahol fiktívvé és hasznavehetetlenné válik minden hit és minden tudás, mert az anyagi valóság erősebbnek bizonyul a szelleminél, miközben a szellemi mégis ural és befolyásol mindenféle cselekvést.

A kötetvégi leírásokból végül rekonstruálható Borbély szüleinek elvesztése egy értelmetlen rablógyilkosság tárgyilagos történetében, miközben az idáig vezető út, a versek egyszerre mutatják fel a hit vigaszának és kegyelmének az áhítását, és a mindenség metafizikai működésének abszurditását.

A zömében vallásos költészeti mintákra és keresztény szimbólumokra épülő virtuóz költemények minduntalan leleplezik és megkérdőjelezik a vallásos érzületet, s a szimbolikus figurák (Isten, Mária, Krisztus, stb.) másként viselkednek, mint ahogy a kollektív keresztény minták sugallják. Az egyik legnagyszerűbb vers arról szól, hogyan gyilkolja le Káin hidegvérrel az öccsét, míg az Úr a Paradicsomból nem moccanhat, hiszen Sábesz van, és takarnia kell Krisztus elől is a gyilkosságot, mert nem jött még el a Messiás ideje. A Szombat két oldalán a Jó és a Rossz Angyala áll, és amikor Káin végzett, a „Rossz Angyal / mondta: Így lesz mindig. És rá a Jó: Ámen.” Ez a tébolyító paradoxon egészül ki a Míg alszik szívünk Jézuskája című kötet verseivel, és bomlik nagyszabású vízióvá a Debreceni Csokonai Színház előadásában.

Ráckevei Anna és Csikós Sándor
Ráckevei Anna és Csikos Sándor

Vidnyánszky Attila rendezésében az emberi világot áthatja a nem emberi – mind isteni, mind ördögi értelemben, mert minden együvé tartozik. Ennek színházi olvasataként a gyilkosság története és a költemények metafizikus forgataga egyszerre, egy időben és egy térben, szimultán jelenik meg, vibrál, pulzál és lélegzik a színpadon. Ondraschek Péter díszletében kettéválik a színpadon egy elülső és egy hátsó világ. Szerény szobába pillantunk be egy ablakon, ahol idős házaspár (Ráckevei Anna és Csikos Sándor) készülődik a karácsonyra, de nyomasztó előérzet és lemondás árnyékolja minden mozgásukat és megszólalásukat.

Karácsonyi „rituáléik” (fadíszítés, süteménykészítés) mögött, a színpad mélységében pedig egy riasztó világ szertartásos megjelenítése tornyosul föléjük. Elképesztő kavargásban jelennek meg a versekből és a jegyzőkönyvekből kiolvasható motívumok. A teret betöltő színészek, Bicskei István, Edelényi Vivien, Kiss Gergely Máté, Újhelyi Kinga, Varga József, Oleg Zsukovszkij és ifj. Vidnyánszky Attila nem konkrét alakokat játszanak el, hanem jelképeket és mitikus figurákat. Helyzeteik nem szituációk: költői képek és érzetek lenyomatai ők, amikor delejes boncmestert, vad betlehemeseket vagy egy rendőrségi kihallgatás figuráit adják. Az eljátszott karaktereknek nem az arccal, hús-vér, egyéni tulajdonságokkal való felruházása a lényeges, hanem az esszenciájuk. Nem az a fontos, hogy például a Kiss Gergely Máté játszotta gyilkos fiatalnak mik lehettek az indítékai vagy a háttere, hanem az, hogy megtehette, amit tett, és nem volt erő, ami megállította volna: ennek szimbolikus aktusaként a színész a hátsó falnak hajítva tör ripityára egy Mária-szobrocskát a gyilkosság pillanatában.

Ráckevei Anna és
Újhelyi Kinga és Kiss Gergely Máté

Az előadást egy sajátos áldozás dramaturgiája hatja át. Első részében mintha az erre való készülődést látnánk, a hátsó történések sodra egyre közelebb kerül a házaspár kettőséhez, egy sínen haladó emelvény vészjósló lassúsággal kúszik előre, és három kaszás csodálatos, mégis riasztó látványát exponálja a karácsonyi készülődés fölé. A groteszk betlehemesként feltűnő alakok végül behatolnak a szoba terébe, hogy felforgassák azt, miközben a házaspár az ablak előtt áll riadtan. Pál István sűrűn használt, hangulaterősítő zenéje az elviselhetetlenségig fokozódik, és vakító fények söpörnek végig a színpadon, amikor a házaspár vért köp az ablakra, és arccal az üvegnek tántorodik. Az áldozat megtörtént.

Az ezt követő víziók viszont kiszélesítik a gyilkosság-áldozat témakörét, s valójában a rituális tett hiábavalóságát feszegetik. Sorra olyan etűdök történnek, amelyek kétségbe vonják az áldozás létjogosultságát. A boncasztalon heverő óriási bábu nem Istenként, hanem bálványként lesz felaggatva. A halott asszony Máriává lényegül, egyikké a háromból, akik sötét ruhában, kendőben tevékenykednek, miközben a gyilkosok latrokként már a bocsánatot keresik, sőt egyikükről kiderül, hogy maga az Atya. De a gyilkosok és Máriák hagyományos szembenállása eltűnik, mert az előadás összeköti őket a kasza motívumával. Nemcsak a gyilkosok, de a Máriák is használatba veszik az ölés szimbólumait, sőt a hátsó falon szinte a Golgota keresztjeinek elrendezésében tűnnek fel a Halál jelképei. Minden kifordul, a jó és a rossz különbsége értelmezhetetlenné válik.

Golgota (Forrás: Csokonai Színház)
Golgota (Forrás: Csokonai Színház)

Végül a holokausztig jutunk el, az emberi eszmékkel legirracionálisabban szemben álló történelmi tapasztalathoz. Képbe fogalmazódik a marhavagonban utazó Jézus, ahol kereszt ragyog mindenki homlokán, és elhangzik a náci tiszt zsidók Istenéről való meditálása egy alkonyi szelektálásnál. Mindezek mögött pedig ott lebeg a tökéletes hiábavalóság abszurditása: mi értelme az áldozatnak, ha minden egy, azaz gyilkos, áldozat és Isten?

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a III. Deszka Fesztivál gyűjtőlapon olvashatják.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a DASZSZ 2009 gyűjtőlapon olvashatják.

Vö. Sors Vera: Színpadi pompa 
Tömpe Péter: Emlékezz a halálra! 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek