Embercsoportok, földrajzilag, kulturálisan, etnikailag meghatározott (sors)közösségek történetét mutatta be a pénteki versenynap három dokumentumfilmje. A felkavaró Amikor sírok, dobog a szívem főhősei romániai utcagyerekek, akik – bízva az „egységben az erő” alapigazságában – kilátástalan élethelyzetük miatt verődnek bandába. A „banda” azonban napközben társulat is: a hajléktalan, kéregető, a valóságot csak szipuzva, láncdohányozva elviselni képes gyerekcsapat tagjaiban a Parada Cirkusz lelkes mutatványosait, artistáit tisztelhetjük. Nem csupán a gazdasági kényszerűség tartja őket együtt, hanem a csapatszellem is: a cirkusz értelemmel ruházza fel a létezésüket (jó szóval, iskolával, fürdővízzel, meleg étellel várja őket, pótolva mintegy a hiányzó családot), célt és erőt ad a pokoli hétköznapok elviseléséhez.

Amikor sírok, dobog a szívem

Miközben a gyerekek a Parada felnőtt tagjaival beszélgetnek, feltárul előttünk egyik-másik gyereksors is: a többség a bántalmazás, az alkoholista szülők elől szökött meg, de volt, akiket a család bírt rá a koldulásra. A gyerekek között akadnak zárkózottak, közlékenyebbek – a többség inkább a rajzaiban vagy cirkuszi előadások során „mesél” magáról (beszédes például, hogy a zsonglőrködés alatt ki hányszor ront, és ezt hogyan dolgozza fel). A cirkuszi, a nappali lét azonban szöges ellentéte az éjszakai életnek: miután lemegy a nap, a gyerekek a metróban csöveznek, éjszakára pedig vagy fűtött lépcsőházakban próbálnak meghúzódni, vagy patkányokkal és gyíkokkal megosztva hajlékukat, a csatornába lefektetett távfűtés csőrendszereire tapadva térnek nyugovóra.

A leleményes amatőr

Egészen más közeget, más embercsoportot ismerhetünk meg A leleményes amatőr című filmből. A máramarosi családfő, a kilencvenes éveiben járó Mihai büszke a fiára, Vasile Laza Arpadra, aki amolyan csodabogár volt mindig is a Havasokban – már fiatalabb korában voltak repülési kísérletei (állítólag egy szalmazsindelyes disznóólról próbált meg ellandolni), majd németül tanulgatott a maga örömére, lelkes fotóamatőr, mi több, kétszer annak is nekifutott, hogy egy egyetemen folytasson matematikai tanulmányokat. Amolyan rossz helyre született entellektüel, „falusi szingli” ő az urbánus egyedülállók minden nyűgével: a család folyamatosan nősülésre buzdítja, számon kéri rajta az unokát, Vasilét azonban jobban izgatja az „önmegvalósítás”, vagyis hogy az évek során összegyűjtött kamera-kollekciójával és a helyiekről készített – és valóban jól sikerült – fotóival elbüszkélkedjen a német stábnak. Miközben az ő életét követjük nyomon, az apát, Mihait és a nejét is közelebbről megismerhetjük, ráadásul a helyiek értékrendjébe, szokásaiba, létformájába is bepillantást nyerhetünk. A film egy ponton szomorú fordulatot vesz: Vasile mindkét szülőjét elveszíti – de még a gyász pillanataiban is a kívülállásával, eltérő értékrendjével kénytelen szembesülni, amikor az egyik nagynéni a falu rosszallására hivatkozva fegyelmezni próbálja a bánatát.

A romániai utcagyerekek és Vasile a körülmények áldozatai, nem sok esélyük van rá, hogy önállóan, külső segítség nélkül változtatni tudjanak a sorsukon. A Horgássz tovább! című dokumentumfilm hőseinek azonban mind az ereje, mind a befolyása adott ahhoz, hogy fordítsanak a helyzetükön.

Horgássz tovább!

Az Oregon állambeli indiánok már évszázadok óta lazachalászatból élnek, ám egy gát üzembe helyezése felborította az ökoszisztémát: a halak pusztulnak, a környezetszennyezés miatt más útvonalat választanak a vonuláshoz. Az indiánok számára a folyó nem csupán a megélhetést jelenti, de a kultúrájuk része is: minden népszokásuk, hiedelmük a szent Klamathoz köthető. Nem véletlen, hogy összefognak, tiltakoznak, megpróbálnak tenni a jövőjüket fenyegető változások ellen. A Horgássz tovább! azzal a mennyiségű természeti szépséggel, melyen a kamera a filmidő alatt végigpásztáz, a vad folyókat és az államot népszerűsítő útifilmnek is beillene – a hiedelmeikről, napi problémáikról, a múltról és a jövőbeni kilátásokról valló indián szereplők azonban hamar meggyőzik a nézőt arról, hogy még a viszonylagos jólétben, a fenséges környezetben is adódnak gondok, ha nem is összehasonlíthatóak egy, a napi túlélésért küzdő romániai utcagyerek problémáival.

A maga módján mindhárom film arra a kérdésre keresi a választ, hogy mekkora a közösség meg- és összetartó ereje: segíti-e az egyént a túlélésben, lehetővé teszi-e a számára, hogy saját utat válasszon, vagy épp ellenkezőleg, örök időkre röghöz, egy bizonyos életformához, csoporthoz köti. A Sűrű leírás szekció alkotásai a három különböző sors, a három különböző esély felvázolásával a determináció szomorú tanulságát hirdetik.

Kapcsolódó cikkünk: Hungler Tímea: Történelmi leckék / Isztambul másik arca, Bessie, Letűnt világ, Denverben találkozunk – Hátrányban? és Emberi történetek szekciók