Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A MÉRET A LÉNYEG

Kisjátékfilmek / 40. Magyar Filmszemle
2009. febr. 5.
Vetítésenként átlagosan hétszáz néző, egy híján harminc kisjátékfilm, közülük másfél animációs. Ez a jubileumi filmszemle mérlege. De miért készítenek kisfilmet a rendezők? És végül hogyan dől el a bolha, a kolibri és a papucsállatka közti szépségverseny? TOROCZKAY ANDRÁS ÖSSZEFOGLALÓJA.

Ujj Mészáros Károly: Alena utazása
Ujj Mészáros Károly: Alena utazása

Egy kisjátékfilm van úgy, hogy csak két perc figyelmet kér (ami egy átlagos Tarr-snitt negyede), viszont cserébe, ha jól működik, egész világokat mozgathat meg az emberben. Nem újdonság, de megint igaznak bizonyult: nem a méret a lényeg, a művészetet nem kilóra mérik. Egyébként ami előny, az hátrány is egyben: igaz, hogy fillérekből és ripsz-ropsz le lehet forgatni, ráadásul kevesebb ideje, lehetősége van rontani egy kisjátékfilmnek, viszont cserébe természetesen a hibái is sokkal feltűnőbbek – és végzetesebbek is, ami sorsát, vagyis a nézőkre tett hatást illeti. És az is igaz (tapasztalhattuk a szemlén), hogy 10 perc lehet ugyanolyan hosszú, mint másfél óra.

Vajon miért készítenek kisfilmet ma Magyarországon? A mozik általában nem vetítik a főműsoraik előtt ezeket a rövid darabokat. A mozigépésznek is csak a baja van velük. A nézőt sem biztos, hogy a reklámok és filmelőzetesek után, a nagyjátékfilm előtt még érdekli egy akármilyen zseniális alkotás. De akkor miért?

Szeiler Péter: Bevezetés az általános nyelvészetbe
Szeiler Péter: Bevezetés az Általános Nyelvészetbe

Ideális esetben a tartalom, vagyis a történet, az ötlet kívánja meg ezt a formát, ezt a hosszat. Viszont legtöbb esetben többnyire szükségből, nagyjátékfilm leforgatásának lehetősége felé kacsintva készülnek a rövid mozgóképek, merthogy kevés a pénz az igazi álom elérésére. Sajnos ilyenkor vagy az ötlet, vagy a pénz kevés. Az elkészített munka olykor mintha csak részlete lenne valami nagynak, de önmagában nem állja meg a helyét.

Egyébként a szervezők sem állták meg a helyüket. Az előző, a 39. Magyar Filmszemlén egyik rendezőnk körmönfontan úgy nyilatkozott a kamerába somolyogva, hogy ő biztos benne, hogy egyszer sikerül rendesen megrendeznie valakinek ezt az eseményt. Ez az „egyszer” biztosan nem idén volt. Az ember azt hinné, hogy mi sem egyszerűbb, mint időben betenni dvd-ket a lejátszó szerkezetekbe és beindítani azokat; lehetőleg azt és akkor, amikor azt a programfüzetben ígérik. Ehhez képest a kezdési időpontok ide-oda csúszkáltak és a műsorfüzetben ígért sorrend sem teljesült mindig. Aligha szorul különösebb magyarázatra, hogy jelentősen ront a filmek, esetünkben általában 10-12 perces kisfilmek élvezeti értékén, ha negyedszer-ötödször sikerül csak úgy látnia a nézőnek, hogy a filmnek hangja is van és a kép sem akadozik…

Fazekas Zoltán: Hogy elérjek a napsütötte sávig
Fazekas Zoltán: Hogy elérjek a napsütötte sávig

Az idei szemlére beválogatott kisfilmek vegyes képet mutattak. Mind a téma, mind a technika, mind a hossz, mind a hangvétel és természetesen a minőség szempontjából is nagy volt az ingadozás. A kisfilmek visszatérő, mondhatni slágertémái voltak a szegények, vagy a vidékiek élete, a szociális hátrány leküzdése, a párkapcsolati vagy szülő-gyerek problémák megoldása, a testi-lelki betegségekkel való küzdés ábrázolása, illetve a devianciák, a szellemi, erkölcsi defektusok vizsgálása, vagy éppen a határontúliak helyzete. Az már a műfaji sokszínűségre jellemző, hogy a párkapcsolatok bonyolult játszmarendszerének nagyítózása hol ál-sci-fi werkfilm, hol antiutópisztikus sci-fi, hol animációs film formájában történt. De láttunk állat- és gyerekszereplős darabokat, fekete-fehér Jancsó-filmre hajazó rövid remeklést, vagy éppen Mónika-show-t idéző alkotásokat is.

M. Tóth Géza: Mama
M. Tóth Géza: Mama

A nagyon nehezen összehasonlítható darabok közül hét tűnt kiemelkedően jónak. Az Ujj Mészáros Károly rendezte Alena utazása, amely egyszerre dolgozza fel a délszláv háború borzalmait és egy halálos betegség következményeit, az emberi kapcsolatokra, konkrétan apa-fiú, férj-feleség viszonyokra koncentrálva, döbbenetes színészi alakításokkal. Hatásában ezzel vetekedett a Bevezetés az Általános Nyelvészetbe című darab, amely fantáziadús látványvilággal és pimaszul szemtelen, ötletes narrációjával ejtett ámulatba. Nem kevésbé nyűgözött le M. Tóth Gézától a zseniális alapgondolatra építő Mama, amely az azonos című József Attila-versre játszik rá egy háztetőn teregető asszonnyal és egy irreálisan körbeérő szárítókötéllel. A Darvasi László egyik elbeszélését alapul vevő Szertartások könyve mintha egy húsz-harminc évvel ezelőtti filmszemléről tévedt volna erre, fekete-fehér, roncsolt képei egy metafizikai nézőpontból szemlélt gázolásról beszélnek. Az atmoszférát és korhangulatot megteremtő erejével nyűgözött le (a) The Counterpart, az első világháború idején játszódó szomorú etűd a szerelemről és/vagy a barátságról.

A thrillert és a társadalmi szatírát szerettem a Vacsora című, vidéken játszódó munkában, ahol a fiatal gazda a disznók közé esik, miközben nagyot halló anyósa (vagy anyja) halni készül, és mindenki rádiózik. De a leginkább a Variációk lepett meg. Egy szálloda vendégeinek szilveszterét látjuk háromszor, a fejezeteket három (egyébként elég ronda) felirat különíti el egymástól. A reális verziótól jutunk el az ideálisig, az irreálison át. A ’80-as években épült, mára kissé leharcolt, ködben úszó szállodának hátborzongatóan szomorú hangulatáért megérte leforgatni a filmet. Esztergályos Krisztina neve pedig azt hiszem, hamarosan jól csengő név lesz a szakmában.   

Xantus Áron: Szertartások könyve (Forrás: magyarfilmszemle.hu)
Xantus Áron: Szertartások könyve (Forrás: magyarfilmszemle.hu)

A maradékból a „nem elég meggyőző” elnevezésű, általam kreált kategóriába soroltam a Befőtt, a Csavargó, a Hétfő, a Hogy elérjek a napsütötte sávig, a Trip, a Vallomás, illetve a Viszlát Adél! című darabokat. Ezek sem kínosan rosszak, jópár értékelhető részletük van, csakhogy a szekció közép- illetve élmezőnye szerencsére nagyon erős volt. Azok a munkák, amelyek sem a „kiemelkedően jó”, sem a „nem elég meggyőző”-kategóriákba nem fértek, vagyis a maradék tizenegy alkotás is tetszetős, profi, ajánlható kisfilmek, csak épp nem tökéletesek.

A „nem elég meggyőző” kategóriámat elnézve kitűnik, hogy a kisfilm szekció színvonala – előzetes várakozásaim ellenére – magas volt. Hasonló élményben volt részem, mint tavaly ősszel az animációs világnap alkalmából megrendezett minifesztiválon, ahol megdöbbenten szembesültem a magyar animáció magas minőségével. És ha már animáció: meglepő volt, hogy az összes kisjátékfilm tíz százalékát sem érték el az animációs kisfilmek darabszámra, az M. Tóth Géza jegyezte Mama ráadásul élőszereplős. Ez a másfél animációs kisfilm gyanúsan kevés.

Kapcsolódó cikkünk: 40. Magyar Filmszemle

Vö. Ligosztájeva Annamária – Várhegyi Ádám: Kisfilmekről szabadon

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek