Vass Teréz

Az Utolsó idők már a címével is egyfajta végítéleti állapotra utal, és valóban: már az alaphelyzetben is amolyan véglények mozognak. Iván és súlyosan defektusos Eszter nevű nővére együtt élnek alkoholista apjuk halála óta egy kis, keleti határvidéki faluban. Az öcsike – autószerelő műhelye mellett – természetesen olajcsempészésből tengeti sivár, kissé tagolatlan napjait, mígnem az autista Esztert megerőszakolják. A rendőrség persze tehetetlen és ostoba, a nyomok kihűlnek, de egy véletlen folytán Iván rájön, kik a tettesek, mire puskát ragad, ennek minden következményével. Ám a film fele táján amúgy en passant és en plus beleszeret a pesti egyetemre felvett kislányba, Ilusba, de hát ebből sem lesz semmi – természetesen. Az élet reménytelen, a helyzetek megoldhatatlanok, az emberek többnyire maszkírozott állatok. Stb. Ja, és gyakran esik az eső, vagy elborul az ég. Ez jó, mert szépen lehet fényképezni.

Csomós Mari és Kádas József

Szerencsére rendelkezésünkre áll egy interjú, amelyben Mátyássy Áron elmondja, milyennek is képzelte filmjét: „Szerintem egy filmnek reflektálnia kell a világra, a társadalomra, a hétköznapokra, az emberi kapcsolatokra, attól lesz ismerős a néző számára, az szippantja be a közönséget a történetbe. Az Utolsó időkben szerettem volna olyan képet mutatni a vidéki életről, a falusi emberekről, ami ellene megy a hagyományos magyar felállásnak, hogy van a haladó, vagy éppen romlott, de mindenképpen korszerű főváros, szemben az elmaradott, vagy éppen nosztalgikus-romantikus vidéki miliővel. A keleti határ mellett ugyanolyan emberek élnek, mint Budapesten, ugyanazt a tévét nézik, ugyanúgy befizetik a sárga csekket, mint a fővárosiak, csak nekik más lehetőségeik vannak, máshogy tudnak boldogulni. A vidék számomra nem filozofikus táj, vagy művészi terepasztal, hanem erdő, mező, falu, tele ismerős emberi konfliktusokkal.”

Szép tervek, nem kérdés. Ám megvalósulatlanok maradtak. Mert kibontásukhoz – és ezzel a néző beszippantásához – valamiféle épeszű és átgondoltan végigvitt cselekményre lett volna szükség, ám ez itt csak halvány nyomokban észlelhető. Minden jelenet és emberi kapcsolat csak vázlat, minden szituáció csak a szólam szintjén él. Sem a falu életéről, sem a benne lakók terveiről, gyötrelmeiről, szenvedélyeiről, mozgatóiról nem tudunk meg szinte semmit. Nem ártott volna eleven karaktereket teremteni, ám itt mindenki vagy a végletekig közhelyesen cselekszik, vagy olyannyira kontúrtalan, hogy ezért hagyja hidegen a nézőt, akit ekként a legcsekélyebb mértékben sem érdekel, hogy ki melyik határ mentén él. Mert végeredményben ettől, vagyis az elrajzoltságtól és kidolgozatlanságtól olyan érdektelen és minden értelemben unalmas ez a film, melyben az emberek olyan suta párbeszédeket folytatnak, hogy a publikum többször is akaratlanul felnevetett a sajtóvetítésen.

Szalay Marianna (Forrás: magyarfilmszemle.hu)

Nem dönthető el, hogy a színészek zöme egyszerűen csak rossz, vagy képtelen többet kihozni a klisé-szerepekből. A főhőst játszó Kádas József ingerülten cigarettázik, vagy sértett bika-tekintettel bámul maga elé. Vass Teréz az autista kislány szerepében megítélhetetlen, mindenesetre erősen forgatja a szemét és olykor alig artikulált hangokat hallat – ezt drámainak kellene érzékelnünk. A hamvas, ám olykor kissé sprőd Ilust adó Földes Eszter hamvas, sprőd és Ilus. A csalódott és nagyon sprőd korcsmárosnő Szalay Marianna megformálásában csalódott és sok vihart látott középkorú sprődség. A többiek – a piti maffiózók, a félig debil testvérpár – nagyjából értékelhetetlenek, hiszen voltaképpen nincs mit eljátszaniuk, legfeljebb főiskolai helyzetgyakorlatokat. A zene (Márkos Albert munkája) roppant idegesítő és egészen sznob alapérzületű, plusz teljesen elavult, amikor is az egykori – 1970-es évekbeli!! – avant-garde díva, Nico egyes számait idézi, és hogy Harcsa Veronika miért énekel (egyébként elég jól és stílusosan) angolul és franciául egy porba süppedt magyar faluban játszódó, némi dokumentatív-szociológiai érdeklődést is mutató filmben, azt nem sikerült megfejtenem – hacsak nem a külföldi forgalmazásra kacsintva.

Modoros, hazugul művészkedő, rossz tempójú, képtelen dialógusokat bonyolító, minden ponton kiszámítható, tökéletesen félresikerült mozi. És egy idő után már az sem érdekli az embert, hogy kik erőszakolták meg az elmebeteg kislányt.

Kapcsolódó cikkünk: 40. Magyar Filmszemle

Vö. Bujdosó Bori: Az első film
Zöldi Gergely: Kis magyar félmúlt
Vajda Judit: Olaj a tűzre 
Csoma Emőke: Érdes élet 
valuska lászló: Bosszúvágy: az autista lány balladája 
Fáy Miklós: Utolsó előtti idők 
Stőhr Lóránt: Végeken 
Turcsányi Sándor: Ha ölni kell