Tudományos filmek / 40. Magyar Filmszemle
2009.01.28.

A következő szavak jutottak eszembe a filmszemle második napján, az összes tudományos film megtekintése után: Delta, Spektrum tévé, Discovery Channel, David Attenborough, Kudlik Júlia. KOLOZSI LÁSZLÓ ÖSSZEFOGLALÓJA.

Még a megnevezés - tudományos filmek - sem egyértelmű: nem tudom, bizonyos alkotások, mint például a Vígh Tamásról szóló portréfilm, miért ide kerültek, mások, mint például Papp Gábor Zsigmond érdekfeszítő tanulmánya a magyar kémekről, miért nem ide. Milyen szempont szerint soroltak egyes műveket ebbe a legérdektelenebb és legkevesebbek által nézett blokkba, mi vagy ki dönti el, hogy mi minősül ismeretterjesztésnek és mi magasabb művészetnek? Mert az azért elég egyértelmű – még ha kimondva nincs is –, hogy ezek a filmek azért (is) vannak itt, mert nem lettek, nem lehettek művészi értékkel is bíró (vagyis dokumentum-)filmnek minősítve. Ha azt akarom tudni, hogy mi az, ami ezekben a filmekben – egy kivétellel – megvan, vagy hogy mitől specifikusan magyar és tudományos filmek, akkor tucatnyi film után egyértelmű a válasz: az amatőrizmus.

Pannon sivatag
Pannon sivatag
Tudom, hogy a Pannon sivataghoz képest gigantikus a David Attenborough-sorozatok akár egyetlen epizódjának költségvetése is, és azt is, hogy mögötte hatalmas stáb dolgozik. Mégis, ebből az övéhez hasonlítani akaró darabból hiányzott minden, ami Attenborough-t Attenborough-vá teszi. Holott az igyekezet látható volt, a magyar táj pusztulását a brit mester eszközeivel akarták megmutatni: volt a növények mellé térdelő, a letarolt erdőben sétáló szakértő, volt narráció és erőteljes zene. A film jól és közérthetően mutatta meg, hogyan alakult át a magyar ökoszisztéma az elmúlt száz évben, milyen károkat okoztak az itt nem honos, de letelepült és gombamód szaporodó fajok, mint például a gyapotlepke vagy a parlagfű.

De a tudományos filmek majd’ mindegyikének, így ennek is a szövege (vagyis a lényege) tele volt ordas közhelyekkel és képzavarokkal (például: „a tűz pusztítóbb mindennél” vagy „időzített bombán ülnek (az izlandiak), de ezt a bombát nem lehet hatástalanítani”), a zenéje pedig bombasztikus-számítógépes Mahler. Olykor egy szoprán énekelt, Preisner filmzenéit idézve, máskor csak üstdobok peregtek, ráerősítve arra, amit látunk: az apokalipszis víziója rémlett fel. A magyar hon sivataggá válik, rövidesen. Ha nem élnének ilyen eszközökkel az alkotók, el is hinném.

Korhadó múlt, porladó jövő?
Korhadó múlt, porladó jövő?
Voltak kevésbé látványos filmek is, melyek alkotói nem mentek volna át egy videó-vágó vizsgán sem: ilyen volt a Posta történetét bemutató, Ki viszi levelem…? és A tatárok Magyarországon. Mindkettőre jellemző, hogy a beúszó újabb képek úgy takarták a hátteret, hogy olykor egyiket sem lehetett kivenni. Máskor azzal a nyolcvanas években is avíttnak számító trükkel éltek az alkotók, hogy a beúszó képet elforgatták. Egyáltalán, e kisfilmek – és nem egyedül csak ezek – mindenestül a videózás aranykorát, a nyolcvanas éveket idézték. Ekkor juthatott eszembe a Delta című műsor, nem pedig ifj. Kollányi Ágoston filmjét látva. Ez ugyanis korszerűbb volt, bár kissé unalmas, holott a bükkábrányi ősciprusok megmentésének feldolgozásával fontos és érdekes témához nyúlt a Korhadó múlt, porladó jövő? című alkotás; igaz, kicsit sok volt a mikroszkópba néző hölgy, és Szórádi Erika hangja is a szerző deltás éveit hívta elő.

A Postáról szóló film szövege egyébként a legjobban megírtak egyike volt: ebből megtudhattuk, hogy a delizsánszoknak, vagyis a nagy úti szekereknek három osztálya volt, ami nemcsak azt jelentette, ki hova ül, hanem azt is meghatározta, ki mikor száll le, hogy megtolja a hatalmas szekeret. És arról is e filmből értesültem, hogy a négy ló mellé szélre  befogtak egy ötödiket, ez volt a szélhámos.

Világvallások nyomában, A Buddhizmus
Világvallások nyomában, A Buddhizmus
Zenehasználatával kitűnt a porrá őrölt nünüke élettani hatásait (afrodiziákum), és a kis állat életét bemutató (ismét Attenborough-hatás) Zöld múzsák csókja, bár ennek a végére sem hiányzott a tyúkkárálást idéző számítógépes effekt. Az viszont meglepett, hogy egy olyan, lelkes készítőkre valló nagyszerű filmnek, mint amilyen Szabó Mihályé (Világvallások nyomában, A Buddhizmus), a zenéje buta bollywoodi tüc-tüc. Annak ellenére az, hogy a témáról nagyon sokat tudó, mindig kedvesen mosolygó alkotó – Buddha a szemében is ott van – maga mondja el, hogy Nepál kivételével a buddhizmusnak alig lelni nyomát Indiában 1200 óta. Szabó Mihály végigbarangolta a szent helyeket Nepáltól Thaiföldig, és kellemes meglepetés, hogy Taron, a Kőrösi Csoma Emlékparkban fejezi be útját, a mi magyar sztúpánknál.

A képzőművészeket bemutató filmek szerencséje csak az volt, hogy mind A zsögödi gazda, mind A remény útjai 2. egy-egy nagyszerű alkotót mutatott be - előbbi a Zsögödöt elhagyni nem tudó Aba Novák-tanítványt, Nagy Imrét, utóbbi kiváló szobrászunkat, Vígh Tamást. Akinek ugyan Vásárhelyi Pál emlékműve valóban remek, de mégsem gondolnám, hogy „a rendszerváltás utáni legnagyobb képzőművészeti alkotás”.

Nexus
Nexus
A legkiemelkedőbb filmben, Szekeres Csaba Nexusában jeles szakértők beszélnek a networkről (vagyis mindenről, amire ráfogható, hogy hálózat) a katedra, vagy az iwiw ismeretségi rendszerét idéző lézerjáték előtt. Nem tudok szó nélkül elmenni amellett, hogy e remek ismeretterjesztő munka képminősége milyen gyatra volt. A mezőny messze legizgalmasabb filmjében Milgram nevezetes elméletének ismertetésétől, miszerint az emberiség minden tagja hat kézfogásra van egymástól, végül eljutunk a rákkutatás legújabb eredményeiig. Megszólalnak benne neves magyar és külhoni szakemberek, matematikusok, biofizikusok, pletykakutatók. Jordán Ferenc a skálafüggetlen hálózatokról beszél, Pléh Csaba arról, hány döntésünket illetve hány döntési szintet tudunk előre tervezni. A Cornell Egyetem tanára arról értekezik, hogy a munkát találók többsége nem egy barátja, hanem egy ismerőse révén jutott munkához, a pletykakutató hölgy a pletyka társas kapcsolatokat erősítő szerepéről számol be. Minden mindennel szép lassan összefügg: az önálló előadások hálózattá állnak össze. Ha jól figyeltünk, a lassan kivilágosodó moziteremben is másképp nézünk körül.

Kapcsolódó cikkünk: 40. Magyar Filmszemle

Megjegyzés: A filmek adatai a Magyar Filmszemle honlapján olvashatók