OLAJAT A TŰZRE

Hol volt, hol nem volt, az osztrák-magyar határon innen és a fondorlelkű kapitalistákon túl, volt egyszer egy ember, aki úgy határozott, hogy azzal szerzi a legnagyobb hasznot falujának, ha felköti magát egy fára. Nem mese ez: így kezdődik Keményffy Tamás első játékfilmje. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.

Lukáts Andor

Micsoda remek felütés megölni a főszereplőt a nyitó jelenetben! Máris kíváncsivá tesz, vajon mi vitte erre az egyébként meglehetős amatőrizmussal kivitelezett tettre a tépett hajú és kiismerhetetlen tekintetű, Lukáts Andor játszotta főhőst. (És akkor már elbűvölt a Tyukodi pajtás-átirat a grafikailag is igen meggyőző, magyar filmek esetében ritka invenciózus, címszavakban az egész sztorit elmesélő főcím alatt.) Gyanúsan jól indul tehát a Mázli, a reklámfilmesből a mozi felé kanyarodó Keményffy Tamás bemutatkozása: egyelőre el is halasztjuk a ’de’ szócska bevetését, bár nagyon idekívánkozna. Mert egy biztos: az egész film profin van megcsinálva a dialógusoktól (forgatókönyv: Hegedűs Bálint) a fényképezésen át (Garas Dániel) a zenéig (Monori András), és akkor az elsőrangú szereplőgárdáról még nem ejtettünk szót. Akkor mégis mi a bajunk?

Az, hogy bár tulajdonképpen egészen tűrhetően szórakozunk a film közben, azért utólag bevillan, hogy a zene olykor erőszakosan túlnő a sok pontján kiszámítható cselekményen, vagy hogy a több szálon futó sztoriban a film alkotói kínosan megfeledkeznek például a különben sem nagyon hiányzó fiatal szerelmespár sorsáról, és így tovább. Hiába a rendezői nyilatkozatok, melyek a téma érzékletesen megvilágított aktualitásáról szólnak, a végeredményt látva mégis a korszerűség a legutolsó dolog, ami eszünkbe jut. Kusturicától a Lottózsonglőrökig, a magyar falusi komédiáktól a cseh újhullám filmjeiig terjed a részben a hangulatért, részben a történet fordulataiért felelős, ugyancsak ismerős (azaz mások által sikerrel kipróbált) alkotóelemek listája, valami mégis hiányzik. Talán elkelne még egy kis olaj a tűzre.

Kerekes Vica és Lorant Deutsch

Pedig éppen olajból van itt bőven: az osztrák-magyar határon lassan, de biztosan kiszenvedő magyar zsákfalu lakói a semmittevésben való dagonyázással vannak elfoglalva egészen addig, míg a már említett főhős élet és halál peremén (vagyis a maga ásta sírgödre mélyén) rá nem bukkan a sógorok gázolajvezetékére. A Találjuk ki Magyarországot!-mozgalom tiszteletbeli tagozata is lehetne Ógyarmat község lelkes népe: a falusiak akciós áron kínálják a gépeket éltető nedűt, olajzarándokok végtelen sorát csalogatva magukhoz.

A kezdeti, a falu felvirágoztatására szőtt nagy ívű tervek azonban gyorsan aprópénzre váltódnak, amikor ki-ki saját kasszára kezd dolgozni. Az édes élet receptjét felfedező Lukáts Andorral addig se tudta senki, hányadán áll: az egykori polgármester elvadult külsejű, elvakult idealista, tekintetéből egy őrült mindenre elszántsága és a lángész naiv optimizmusa süt. Márpedig az idealistáknak nem terem babér sem a nagy, de még az ógyarmati léptékű kis magyar valóságban sem. Mert bár az osztrákokat folyton kacsatáncot járó idiótáknak állítja be a film, korántsem azok, így persze gyorsan jön a lefülelés és az ellencsapás – a királyi tévé képében megtestesülő média hirtelen támadt érdeklődésétől a túlságosan emberszabású kommandósok bevonásáig pedig az abszurd felé is sikerül elhajlani. Az evős-ivós, zenés-táncos, túszejtéssel majd -szabadítással fűszerezett népünnepély pedig hab a tortán: így mulatnak a botcsinálta magyar olajbárók és -baronesszek.

Útközben azért sikerül elszórni a műfajból következő kliséket, a remek színészeknek köszönhetően némelyiket elég ügyesen. Monori Lili szótlan, állott tekintetű, a tettrekész kommandósokat éjnek évadján kávéval megvendégelő kocsmárosnőjében – ez a film egyik legjobb jelenete – egy korszak és egy gondolkodásmód sűrűsödik. Kellenek rendőrök is: Elek Ferenc a még nagyon, Varga Zoltán a már egyáltalán nem ügybuzgó vidéki hekust hozza meggyőzően, de Kiss Jenő joviális, fifikás papja se lóg ki a falusi miliőből. Rómeó és Júlia története egyszer már bevált, így az ellenséges családok egymásba habarodó gyermekeinek halovány alakmásai is feltűnnek a filmben (Kerekes Vica és Lorant Deutsch).

Jelenet a filmből

A soklépcsős hierarchia csúcsán a Gyuricza István játszotta agresszív, rosszindulatú és hirtelen haragú polgármester áll, akinek jobbik énjét a feleségét alakító Lázár Kati személyesíti meg. Utóbbinak köszönhetően a jellegzetesen magyar betegségként lefestett bírvágy megrendítően emberi aspektust is kap: a móriczi ’egyszer jóllakni’ maximája bárki által érthető és átérezhető problémává válik.

Ezekről a fazonokról egy percig se hiszem el, hogy büntetlenül megúszhatják, egyrészt azért, mert akkor nem lenne film, másrészt azért, mert a falusiak olyan paradicsomi naivitással fognak hozzá hadműveletükhöz, hogy annak csak sírás lehet a vége. Ebben mondjuk tévedtem, mert az éles kanyarok után jön a nevetés is. Isteni beavatkozás mozdítja el azt a rögöt a szántóföldön, ami már a film legelején gyanús volt, olyan sokáig ügyetlenkedett vele Lukáts Andor. Magyarország fürdőország, úgyhogy annak rendje szerint fel is tör a gyógyvíz, és végre megnyugodhatunk: van élet a határ innenső oldalán is.

Kapcsolódó cikkünk: 40. Magyar Filmszemle


Vö. Tóth Ágnes Veronika: Pech
Gyárfás Dóra: Tündibündi magyar ugar
kg: Mázlink van a Mázlival