Rost Andrea

Érzeményekben gazdag bel canto-melódiák és dévaj vígopera-részletek, verista áriák és nagyoperai cabaletták sorjáztak szép rendben a kurrens Egyetemi bérlet második koncertjén. Rost Andrea ezúttal jócskán eltávolodott szokott repertoárjától, s a közönség (amelynek soraiban vas- és gyémántdiplomás alighanem jóval több akadt, mint mai egyetemista) hálásan fogadta a művészi kíváncsiság e kellemdús megnyilvánulását. A program első áriája még a világjáró operaénekesnő ismerős, legsajátabb szerepkörét idézte: Adina stílusosan elővezetett magándala a Szerelmi bájitalból a bemelegítés perceit is élményszerűvé avatta. A másodjára megszólaltatott Donizetti-ária sem volt idegen Rost Andrea (korábbi) repertoárjától, ám az operakedvelő publikum számára így is valóságos felfedezést jelentett Norina szólamának elegáns, egészséges humorú megidézése. A Don Pasquale talpraesett női főszereplője ugyanis az operaszínpadon rendszerint inkább potenciális házisárkánynak hat, semmint csínytevő szerelmesnek, s ilyesformán Norina első felvonásbeli bemutatkozó áriájából is csak ritkán hallhatni ki ennyire az életvidámság és a leányos ravaszság pajkos derűjét.

Wiedemann Bernadett

A harmadik Donizetti-áriát Wiedemann Bernadett adta elő, s a menthetetlenül operaparódiát idéző recitativo végeztével a közönség egyszerre ámulhatott el a Kegyencnő mezzo-slágerének túlzás nélkül szívszorító szépségén, s Wiedemann Bernadett letaglózó vokális formáján, kimeríthetetlen energiát sugárzó, nyílt operai egyéniségén. Elsöprő hangereje a soron következő Bellini-kettősben nem is minden nehézség nélkül simult össze Rost jóval filigránabb hangjával, ám a Norma-Adalgisa-duett még így is az est legszebb perceit szerezte számunkra. A koncert első részét ugyancsak egy Norma-részlet, a rajongott Casta diva zárta, s habár Rost Andrea olykor nem bírta fölös levegővel az ária koloratúrás halálmeneteit, szólamformálása mindvégig esztétikus maradt.

A szünet után verista operaslágerek következtek: az örökkön áthűlt kezű Mimi harmadik felvonásbeli áriája a Bohéméletből, az áldozatos rabszolgalány, a kicsi Liu száma a Turandot első felvonásából, s a nagyária a Pillangókisasszonyból. Mindhárom Puccini-részlet perfekt és a szélsőséges könnyfacsarástól tartózkodó előadásban került elénk, s ugyanez mondható el a Wiedemann Bernadett által elénekelt Santuzza-áriáról is. Az előadókat oly gyakran kulisszahasogatásra és vokális túljátszásra csábító Parasztbecsület-részlet ezúttal nem szertelen közhelyességével gyűrte maga alá a közönséget. A ráadásokban azután az eladdig hanyagolt Verdi operák is sorra kerültek: Wiedemann egy sodró lendületű és sűrítetten drámai Eboli-áriával (Don Carlos, III. felv.), míg Rost Andrea a Traviata mámoros, első felvonást záró cabalettájával ajándékozott meg mindőnket.

A két művésznőt az Oberfrank Péter által vezényelt Liszt-Wagner Zenekar kísérte ez estén, s e szerepükben a muzsikusok mindvégig korrekt teljesítményt nyújtottak. (Néhány botlástól, így a Norma áriáját előlegező fuvolaszóló gikszereitől eltekintve.) Az énekszámok közé iktatott zenekari részletek megszólaltatása ugyancsak kielégítően sikerült, s különösen kellemes emléket őrzünk a Norma nyitányának fel-felsistergően friss előadásáról.