Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

BOSZORKÁNYOK, POKOL, TÜNDÉREK

Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok / Máig ható reneszánsz
2009. jan. 1.
A Weiner–Szász Kamaraszimfonikusok hangversenysorozata, a „Máig ható reneszánsz” december 15-én negyedik stációjához érkezett a Rádió 22-es stúdiójában. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.
Philipp György
Philipp György

A trükkös cím – Német(al)föld és Albion – ugyan kissé megtévesztőnek bizonyult, hiszen németalföldi, netán belga vagy holland szerző nem szerepelt a programban, viszont a két „németföldi” egyike, hogy egy nagy magyar sportriportert idézzünk, „nem a szülőföldjén látta meg a napvilágot”. A lényeg azonban, mint a zenekar októberi, francia–angol tematikájú koncertjén, nagyon is rendben volt: izgalmas, részben alig ismert műsor szólalt meg igényes, sőt helyenként nagyszerű előadásban.

Thomas Linley
Thomas Linley

Ha túlzásnak kell is tartanunk a felvezetőszöveg azon kitételét, miszerint Thomas Linley valóságos „angol Mozart” lett volna, az emlékezetes, hogy Mozart gyermekként, Firenzében találkozott a vele egy évben született, de még nála is ifjabban elhalt hegedűfenoménnel, s a két csodagyerek között rövid idő alatt mély barátság szövődött, hogy aztán soha többé ne folytatódjék. Linley – egy színházi ember és színpadi komponista fia – több művében is Shakespeare műveihez fordul témáért. An Ode on the Witches and Fairies of Shakespeare című, a műsorban Shakespeare-óda – nyitányként tömörített műve (1776) kéttételes zenekari darab, amolyan szvitkezdemény, mely nem utal Shakespeare korának zenéjére, hanem inkább barokkos–haydnizáló nyelven formál meg – lassú bevezetővel – egy páros gyors tánctételt és egy lassú, de gazdagon díszített menüettet. A koncert karmestere, Philipp György, az egész zenekarral együtt már ebben a bevezető műsorszámban kedvező benyomást keltett.

Gerald Finzi
Gerald Finzi

Második számként Gerald Finzi (1901–1956) Let Us Garlands Bring című, a programban Ajándék füzér – öt Shakespeare-dalként feltüntetett, 1942-ben írt művének (op. 18) magyarországi bemutatója következett. A zenei eszközeiben konzervatív, de mesterségbelileg kiváló, és az angol költészet iránti különleges vonzalmáról nevezetes Finzi egyik legmegragadóbb és legérzékenyebb műve ez a vonószenekarral kísért dalciklus, amelynek skálája a népdalszerűtől a halálfélelemig, a humortól a tiszta érzelmességig terjed. Ebben a dalsorozatban Philipp György egyszerre volt szólóénekes és karmester. Énekesként a legmagasabb színvonalon mutatkozott be: rendkívül szép hang tulajdonosaként, aki nemcsak technikailag volt abszolút magabiztos, nemcsak makulátlan tisztasággal formálta és nyilvánvalóan jól értette a szöveget, hanem ezer színe volt, éneklése életre keltette és megmutatta Finzi művészetének gazdagságát és megejtő szépségét. Philipp baritonja a mély regiszterben talán kicsit gyengébb az ideálisnál, középregisztere viszont egyszerűen gyönyörű, s magassága is könnyed és szárnyaló, erőlködés nélküli. Legszebb pillanatai valósággal varázslatként hatottak.

A Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok
A Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok

Ha valaki énekesként ilyen szinten hatol be egy mű világába, akkor karmesterként is könnyen kezében tudja tartani azt. Ez így is volt, s a látható odaadással játszó zenekar meg is valósította, amit kért. Én mégis lebeszélném a kiváló fiatal művészt arról, hogy a két szerepet a továbbiakban is együtt gyakorolja. A zenekarnak háttal, éneklés közben végzett széles vezénylő mozdulatok kifejezetten abszurd látványt nyújtanak, és a közönség számára zavaróak; és ha az előbbiekben Philipp énekesi teljesítményét magasra értékeltem, akkor abban is biztos vagyok, hogy a még magasabb teljesítményhez, vagy még nehezebb zenei feladatokban való énekesi helytállásához szükséges, hogy teljes figyelmét és izomrendszerét énekesként hasznosítsa – bármilyen meggyőzően is adta elő most a lélegzetállító zenei mutatványt.

Rövid szünet után a többszólamú reneszánsz tánczene utolsó nagy reprezentatív összefoglalásából, Michael Praetorius (1571 k.–1621) Terpsichore címmel 1612-ben kiadott, francia dallamanyagon alapuló gyűjteményéből (a programban Terpszikhoréra magyarítva/átírva) következett két táncrend; ebben a számban Philipp hangszerelőként is bemutatkozott, furulyákkal és görbekürtökkel, valamint saját maga által megszólaltatott reneszánsz ütőhangszerekkel egészítve ki a kamaraszimfonikusok egyébkénti összetételét.

Alfred Schnittke
Alfred Schnittke

Alfred Schnittke, alias Alfred Garrijevics Snyitke (1934–1998) volgai németnek született Engels(z)ben, bár a család apai ága – magát is beleértve – nemzedékeken át oszcillált Oroszország (a Szovjetunió) és Németország között. Öt töredék Hieronymus Bosch festményei nyomán című, tenor énekesre, hegedűre, harsonára, csembalóra, üstdobra és vonósokra írott ciklusát 1994-ben komponálta Aiszkhülosz-sorok német fordításából és Nicolaus Reusner- versekből összeállított szövegre. A művet Vlagyimir Szpivakovnak dedikálta. 1994 volt az utolsó év, amikor Schnittke még alkotóképessége teljes birtokában komponálhatott. Ebben az évben három agyvérzés érte, ezt követően írt neki megható levelet Ligeti György, barátságáról és együttérzéséről biztosítva a szenvedő pályatársat. Schnittkének szembe kellett néznie a halál közelségével, és a szembenézés – egyik – művészi eredménye az Öt töredék. Infernó- és haláltánc-zene ez, amely szívbemarkolóan festi le a halálfélelem stációit, a halálba készülő fülsiketítő magányát és Mefisztó csúfondáros diadalát; és úgy szakad meg, valódi lezárás híján, ahogy maga az élet is megszakad. A darab valódi kamarazene, amelyben két hangszer, a harsona (Szűcs Szabolcs) és a hegedű (Somogyi Péter) az énekeséhez hasonló főszerepet játszik, de jelentős szólót kap az üstdob is. Az énekes, Viszló István teljesítménye bizonyos technikai, szövegmondási gyengéi ellenére megfelelő volt, Philipp György élményszerű éneklésétől azonban messze elmaradt. A hangszeres szólisták viszont egytől egyig kiválót nyújtottak, Philipp ebben az eddigieknél sokkal kevésbé hálás zenei stílusban is meggyőzően irányított, a pokoli körök megjelenítésében sem találtatott könnyűnek.

Zárószámként Ralph Vaughan Williams (1872–1958) örökzöldjét, az 1909-ben bemutatott Fantázia egy Thomas Tallis-témára cmű zenekari darabot játszották a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok. A Nyári este angol (hangulati) előképét hiteles pátosszal és átéléssel játszotta a zenekar és vezényelte a karmester. Talán a háromvonalas oktávban helyenként még tökéletesebben intonálhatott volna a hegedűszólam. Ám bőséges kárpótlást meríthettünk Polonyi István szépséges brácsaszólójából. A koncert így a tündéri szférákban ért véget.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek