Csányi Sándor és Nagy Ervin |
Kezdjük az elismerés szavaival: Goda Krisztina kiugróan tehetséges rendező, sorozatban harmadik filmjével bizonyítja, hogy e tájékon is készülhetnek gusztusos közönségfilmek, s vitán felül kijár neki a nemzetközi karrier. A Kaméleonnal ráadásul egy olyan zsáner honosítására tett kísérletet, amelynek jószerével se rokona, se ismerőse nem akad a magyar filmtörténetben, s legfeljebb tán a házassági szédelgést tárgyazó hazai vígjátékok (mint pl. Gertler Viktor és Garas Dezső Özvegy menyasszonyok című 1964–es produkciója) mutatnak valamicske motívumhasonlóságot az újdonat “szélhámosfilmmel”. Tempós, ügyesen görgetett történet a Kaméleoné, s a Goda és Divinyi Réka által jegyzett forgatókönyv meglepő rutinnal szervírozza az úttörő alkotást.
Hámori Gabriella és Nagy Ervin |
S mégis: a nagystílű, ám kutyaszorítóba került szélhámos, Farkas Gábor sztorija majd’ mindvégig hitelproblémákkal küzd, s ez a befogadói temperamentumtól függően csöndes bosszankodást vagy zajos röhejt vált ki a nézőből, s legjobb esetben is tapintatos szemhunyásra késztet, ami mozifilmről szólván ugyancsak bajos reakciónak tekintendő. A gondok egy része nyilvánvalóan abból a tényből veszi eredetét, hogy a fikció és a magyar mélyvalóság kapcsolata – mégoly szépítőleg fogalmazva is – elrendezetlen. A nevelőintézetből kikerült elegáns svihák egész figurája éppúgy feszélyezően hiteltelen, akárcsak a szmokingos–estélyis fogadás nett, fikarcnyit se magyaros jellege, vagy mondjuk, a seregnyi boldogtalan szingli önvallomása a szarvasbőr zakós sztárpszichiáter hencserén. Mindez azonban alkalmasint csak Pestről szemlélve bizonyulna problémának, egy külhoni néző számára vélhetően fel sem tűnne, s kis jóindulattal akár még pozitívumnak is ítélhetnénk, hogy a film életre hív egy fikcionális polgáriasult Magyarországot, s benne egy jól fésült, előnyösen fényképezhető világvárost. (Jóllehet, ebben az esetben teljesen felesleges a rögrealista mozzanatokkal bajlódni.)
Kulka János |
Ám a hitelválságnak sajnálatos módon találtatik egy másik, emeltebb szintje is a filmben. Mert legyen bár egy történet mégannyira légből kapott, nem irritálhatja folyvást hamis gesztusokkal, mondatokkal és képekkel a közönség valóságérzékét. Márpedig a Kaméleon jó néhány “ahogy azt Móricka elképzeli”–jelenetével (eklatáns példája a meghitt vacsora után lassúzásba torkolló férfi–férfi légyott) és figurájával (az ápolónők alighanem egyenesen a TV2 Csillagvirág klinikájáról kerültek a filmbe) éppen ezt teszi, s egyszersmind zátonyra futtatja a színészvezetés szinte teljes munkáját. A néző még csak fél perce szemléli a pszichiáterének megnyíló, inaszakadt prímabalerina vallomását, s már rögvest egy szót sem hisz a rokonszenves Hámori Gabriellának. A főszereplő Nagy Ervin is hiába hozza magával lendületét és megnyerő felszíni struktúráját, Farkas Gábor jelmeze lötyög a testén, búvópatakként funkcionáló belső monológja ájulnivalóan kínos, s mikor a filmben felhangzik a sokatmondó “–Te ki vagy? – Na ez egy nagyon jó kérdés.” – párbeszéd szekvencia, azt önkéntelenül is a nagytehetségű, s ezúttal rutinból építkező színész kiszólásaként értelmezzük.
Hámori Gabriella |
A film további sztárjai látszólag több szerencsével jártak, ám szerepeik változatos problémáit azért ők is megszenvedték. A legkevésbé talán Csányi Sándor, aki vígjátéki buta (sorozat)színészként teljesíti ziccer szerepét, azonban Trill Zsolt – a maga nemében remek – talaj menti lúzere már jócskán kilóg a filmből, míg László Zsolt pszichiáterét egyes egyedül a művész karakteres arcvonásai teszik észlelhetővé. Kulka János pedig, aki annak idején hevenyészve összegányolt szerepalakok hitelesítésével tett szert megérdemelt országos népszerűségre, ezúttal mint vonzalmát rejtegető meleg ortopédsebész rendel, azonban a verseket írogató, fürdőben ismerkedő és szusibárban féltékenykedő orvosdoktor figuráján nem sokat segít a színész intenzív szemjátéka.
Mindent egybevetve a végén obligát kis csavarral ellátott film címválasztása nemcsak fantáziátlannak, de kissé túlzónak is tetszik. Nem kaméleon ez a terráriumi körülmények között nevelt történet, inkább csak tarajos gőte. Legfeljebb gekko.
Kapcsolódó cikkünk: 40. Magyar Filmszemle
Vö. Stőhr Lóránt: Amerikából jöttünk…
Pálos Máté: A kaméleon színe
Mesterházy Lili: Tágra zárt combok
Köves Gábor: Egyenes beszéd