Az est főprogramja Parti Nagy Lajos Gézcsók című darabjának felolvasószínházi előadása a szűknek bizonyuló Lotz-teremben, melyet a kintrekedtek kivetítőről nézhetnek a szomszédos teremből. Tulajdonképpen „felújításról” van szó, bár emögött egyetlen korábbi előadás áll csupán, amely 16 éve volt látható ugyanitt, azonos színészekkel (Máté Gábor, Bodnár Erika, Vándor Éva, Vallai Péter), zenésszel (Faragó Béla), rendezővel (Magos György) és díszletekkel; s az első percek hatásos módon ezt az ősbemutatót (és közönségét) idézik fel felvételről.

Kosztolányi Dezső

Parti Nagy darabja Kosztolányi Dezső utolsó mintegy két évének történetét dramatizálja, „valódi és áldokumentumok alapján”. A felismerhetően valós források (ebből van több) Kosztolányi levelezése és Kosztolányiné férjéről írott életrajza. Fantáziaszültek többek között Radákovich Mária levelei; de mind a valódi, mind az áldokumentumok jó alapanyagként szolgálnak a darabhoz. A drámai szituáció, amint ezt a szerzői felvezetés is jelzi, voltaképp banálisnak is tekinthető: kereteit a szerelem és a halál közelsége adja. Ugyanakkor az író hanyatlásán keresztül roppant bonyolult, fájdalmas, szövevényes érzelmek és viszonyok rajzolódnak ki és válnak átélhetővé. A Radákovich Mária nevű férjes polgárasszony, akibe Kosztolányi 1935-ös visegrádi nyaralásukkor beleszeret, leginkább egyfajta médium ebben a történetben, akin keresztül Kosztolányi az élethez kapcsolódhat, kimenekülhet a betegszobából. A betegség és az afölött érzett rémület a szerelmi szenvedély hasonlóan intenzív lázába, felfokozottságába vezetődik át, abban vezetődik le. Feleségéhez, Harmos Ilonához való viszonyában állandó a hullámzás, az ambivalencia: ragaszkodás és menekülés, agresszió és bűntudat, kiszolgáltatottság és a kiszolgáltatottság keltette düh. Harmos higgadt, gondoskodó felnőtt, aki közben magányos, féltékeny és indulatos is, és szívesebben venné, ha nem tudna az egész szerelmi történetről. („Éppen azzal rekesztesz ki, hogy beavatsz.”) Férje viszont túlságosan közel áll hozzá ahhoz, hogy ne kérje folyamatosan a jóváhagyását – amiben a kötődés mellett azért van némi rafinált kegyetlenség is.

Középütt Kosztolányi és Harmos Ilona

Máté Gábor Kosztolányija hitelesen közvetíti az önös, rémült, gyenge, szenvedő és szerelmes férfit, aki ugyanakkor mindvégig megőrzi a humor, a játék, a művészi kívülrőlnézés tartását is. Bodnár Erika pedig látszólag szinte eszköztelenül, mégis tökéletesen láttatja a feleség alakját. Halált játszanak, és nem játsszák rosszul. Radákovich, illetve az őt alakító Vándor Éva fizikailag keveset van jelen, de akkor aztán jelen van, elszánt, szolid izzással. Vallai Péter a narrátort, a szerelmesek közt közvetítő Füst Milánt és a hangtalan Kosztolányit alakítja felváltva (Füstként a legjobb). A Kosztolányival lojális Füst szinte személyes sértésként éli meg, amikor „volt barátja” visszatér Harmoshoz. Sok póz, regényesség is van a levelekben a valóságos dráma közepette; Radákovich férje párbajra hívja Kosztolányit, Kosztolányi vallásos hangon rajong Máriáért, Harmos megsemmisítő keménységgel („Maga szerencsétlen, tájékozatlan lúd…”) tanácsolja el Radákovichot férje közeléből, és követeli tőle vissza annak leveleit. Az egész történet egyszerre triviális és sorsszerű, véresen testi és spirituálisan éteri.

Parti Nagy Lajos

Aztán az utolsó stádium: újabb műtétek, gégemetszés – ekkor „elnémul a szóló”, következnek a megrendítő cetlik és a hozzáköltött kérdések-válaszok. A Katzenstein, a kevert por, a gézcsók, a folyamatos szenvedés, a valódi halálközelség, halálfélelem és halálvágy. Kosztolányi most élesben foglalkozhat, kell hogy foglalkozzon azzal, amivel voltaképp egész életében és számtalan művében szavakkal már annyit küzdött. („Nem a halál […], hanem a meghalás. […] Ezt el kell egyszer intéznem. Ez minden ember egyetlen komoly föladata”, amint hőse vallja a Vendég című Esti-novellában, miután elutasította az élete újrakezdésére tett ajánlatot.) Zárlatként felhangzik a Szeptemberi áhítat, amiben minden benne van. Ez Kosztolányi egyetlen verse, melyet nyomdába adás előtt nem mutatott meg feleségének, aki magát kímélendő nem is olvasta el azt Nyugat-beli megjelenésekor.

Aztán levezetésképp belevethetjük magunkat a „Vad-Nyugatba” – a Díszteremben forró italok és irodalmi receptek (lehet némán teát inni), vetítés és tárló a Nyugat-busz országos körútjáról (maga a busz is ott piroslik a múzeum előtt). A Nyugat-kiállításban rendhagyó tárlatvezetések: Kelevéz Ágnes Rippl-Rónai íróportréiról és Babits otthoni lényéről, Csorba Csilla Adyról (most megjelent fényképalbuma kapcsán is), Szilágyi Judit Osvátról, Cséve Anna Móricz asszonyairól, Kovács Ida Kosztolányi Dide és Karinthy Frici legendás barátságáról, Király Erzsébet a Nyugat képzőművészeti oldalairól mesél. A kiállításon szerzett műveltségünket kvíz teszi próbára. A sorsolást is kiváró asztalok jutalmul nyugatos hangokat rendelhetnek (Karinthy, Babits, Tersánszky, Weöres a saját hangján, Ady már szintén muzeálissá vált színészhangokon szól). Az irodalommal hivatalból foglalkozóknak sem triviális a program, de az ideális célközönség a laikus irodalomszeretők népesnek látszó tábora. A rendezvény szervezéséből és lebonyolításából (ahogy a teljes Nyugat-évből is) szinte az egész ház kivette a részét, felelősen, de a fontoskodást mellőzve. Az évzáró gonddal szerkesztett, színvonalas, ihletett, játékos, otthonos és jószagú volt, akár az ünnepelt folyóirat.

Kapcsolódó cikkeink: Nyugat 100 (gyűjtőoldal az emlékév eseményeiről)