Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MEGKÉSETTSÉG

Peter Shaffer: Equus / Szabadkai Népszínház Magyar Társulata
2008. dec. 10.
1980-ban, hét évvel a megírása és három évvel a többszörösen Oscar-díjra jelölt filmváltozat elkészülte után nálunk is bemutatták az Equust. A két főszerepet Darvas Iván és Gálffi László játszotta. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
Szőke Attila
Szőke Attila

A világsikerű darabot ugyanabban az esztendőben Szabadkán is szerette volna színre vinni egy végzős rendezőhallgató, Hernyák György. Miért, miért nem, a premierre nem kerülhetett sor. Most igen. A rendezőt annak idején nagyon megragadhatta a lovakat megvakító Alan Strang és a pszichiáter Martin Dysart története, ha huszonnyolc év után is színpadra akarta állítani. Nyilvánvaló: ma mást lát fontosnak benne, mint akkor, s az is kétségtelen, hogy egészen más előadás lett volna az, mint ez, már csak azért is, mert Kovács Frigyes, akire majd’ három évtizeddel ezelőtt a fiú szerepét osztotta, most az orvosét játssza.

A darab alaphelyzete egyszerű és átlátható: a neves pszichiáter a bíróság kérésére igyekszik megismerni a megmagyarázhatatlannak tetsző bűn elkövetésével vádolt fiatalember lelki alkatát, személyiségvonásait, megtalálni a társadalomra nézve fokozottan veszélyesnek minősített cselekedetének belső indítékait. Miután megtörte a fiú ellenállását, különböző technikák és vizsgálati módszerek, valamint a szülőkkel folytatott beszélgetések segítségével egyre mélyebben megismeri páciensét. Eközben kirajzolódik az a hétköznapinak vagy normálisnak tekinthető családkép illetve modell, amelyből a fiú álomvilágot kreálva igyekszik menekülni. Ebben az álomvilágban egymásra kopírozódik a kisgyerekkorában anyjától kapott vallásossága és a lovak mint különleges lények tisztelete és szeretete. Alan szorult helyzeteiben mániákusan mormolja maga elé az istenként imádott Equus családfáját, mintha az Ószövetség szövegét kántálná – ez nemzi ezt meg ezt, az nemzi amazt –, de a bibliai nevek helyébe a lovakét téve.

Szőke Attila és Kovács Frigyes
Szőke Attila és Kovács Frigyes

Ám ez az eset a kezdetben magabiztos, rutinmódszereivel sikert elérő Dysart-ot zavarba ejti; önmagának is mind több kényes kérdést kénytelen feltenni, sőt egy ponton szakmája értelmében is kételkedni kezd. Kiderül, igazából csak neki van drámája, ő változik meg a vizsgálat folyamán, s jut a kiinduló ponthoz képest csaknem ellentétes következtetésre, amikor kimondja: a normálisnak nevezett világ élhetetlen, tehát nincs joga Alan Stranget a maga álomvilágából a normalitásba visszavezetni. Alighanem ez a gondolat foglalkoztatja mindmáig Hernyák Györgyöt is.

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból

Bár ez a cselekményváz sem túl eredeti és bonyolult, maga a panelekből építkező darab kifejezetten közhelyes. A tanítónő anya betegesen vallásos, a nyomdász apa puritán, a szülők között állandó a veszekedés, a gyerek frusztrált, az orvos kellően cinikus, házassága elromlott, és nem veszi észre, hogy asszisztensnője szerelmes belé, a fiú az összes lehetséges általánosságot elmondja a pszichiátria kóklerségeiről, Alan lánypajtása, Jill „tipikus”, szexet kereső fruska és így tovább. A dialógusok sem különbek. Mára a szöveg kissé együgyűnek hat, ráférne a kurtítás és a szigorúbb dramaturgiai beavatkozás, mindenekelőtt a bírónő szerepének kiirtása (így az orvos dilemmáit nem vele osztaná meg, hanem belső konfliktusként élhetné meg). A darab egyetlen, rendezői kihívást is jelentő érdekessége: hogyan lehet a főszereplővé váló lovakat megjeleníteni?

Négy évtizede a szerző szigorúan megszabta, hogy darabját milyen térben-díszletben kell előadni, de e normától már Kapás Dezső is eltért a Pesti Színházban. A szabadkaiak szintén saját elképzelésüket követik, amikor a négyzet alapú teret bal hátulról előrefutó átlós kifutóval osztják ketté, ezen zajlanak a kihallgatás, a vizsgálat jelenetei, míg az előtte lévő térfél a szülőké, a mögöttes pedig a lovaké és a lányé. A színpadot hátul nagy tükör zárja le, amely olyan, mintha egy ló felnagyított szeme lenne. (A megvakítás epizódjának felidézésekor ezt töri össze a fiú.)

Jobbra: G. Erdélyi Hermina
Jobbra: G. Erdélyi Hermina

A Szabadkai Népszínháznak nagyon jó társulata van, s ezt ez az előadás éppen úgy igazolja, mint a Vendégségben Budapesten-sorozat keretében látott másik kettő (Vízkereszt, Szomorú vasárnap). A budapesti vendégjátékon a színészek legtöbbje két-három szerepben is fellépett, így megmutathatták művészi-technikai sokoldalúságukat. A Strang-házaspárt például az a Csernik Árpád és Vicei Natália alakítja, aki a Vízkeresztben Malvoliót illetve Máriát játssza. Ott bővérű komédiások, itt mikrorealista eszközökkel rajzolnak meg egy-egy önmagukba zárt figurát, örömtelen, kudarcokkal teli életet. Körmöci Petronella az egyik este Olivia, a másikon az ápolónő szerepében mutat meg két egészen eltérő nőtípust. A társulati szellem erejét mutatja, hogy az Equusban azok alkotják a lovak néma, csak mozgásban megelevenített csoportját, akik a Shakespeare-, illetve a Müller Péter-darab főszereplői.              

Shaffer darabjában a pszichiáter és a fiú egyenrangúan fontos szereplő, a közöttük lévő változó viszony kiegyenlített, ám Hernyáknál az előadás középpontjába egyértelműen Martin Dysart kerül. A rendezőt az ő sorsa érdekelte, s az érett férfikorban lévő értelmiségi dilemmáit drámává igyekezett növeszteni. Az elmélyítést azonban minduntalan megnehezíti a lapos és közhelyes színpadi szöveg. Kovács Frigyes alakításában is kettősség érződik. Amikor a mesterségét magas színvonalon űző orvost kell ábrázolnia, remek. Miközben rutinosan hárítja a bírói felkérést, már izgatja az új kihívás, egyszerre fáradt és felajzott, cinikus és naiv, minden megnyilvánulása mögött ott bujkál az irónia. Amikor azonban Dysart moralizálni kezd, s ezt a rendező és a színész komolyan veszi, megtörik a szerep íve.

Szőke Attila. Fotó: Szkárossy Zsuzsa
Szőke Attila. Fotó: Szkárossy Zsuzsa

A szerepek közötti hangsúlyeltolás miatt háttérbe szorul Alan alakja. Drámája alig érzékelhető, tette dramaturgiailag szükséges orvosi esetté egyszerűsödik. Ez nehéz helyzetbe hozza Szőke Attilát, mivel a fiúnak nem azt a belső útját ábrázolja, amelyet a pszichiáterrel közös munka során a tett elkövetésétől az indokok kibeszéléséig és bizonyos fokú megkönnyebbülésig bejár. Így csupán állapotokat jelez, s eközben külsődleges eszközök használatára is kényszerül.

Hernyák György egyéni értelmezése, Verebes Ernő dramaturgiai funkciót betöltő, vonósnégyesre komponált zenéje, a pontos és erős alakítások sem tudják ellensúlyozni a krimitechnikát olajozottan használó darab felszínességét, a vulgár-pszichologizálást. Mintha túllépett volna mindezen az idő.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek