Szőke Attila |
A világsikerű darabot ugyanabban az esztendőben Szabadkán is szerette volna színre vinni egy végzős rendezőhallgató, Hernyák György. Miért, miért nem, a premierre nem kerülhetett sor. Most igen. A rendezőt annak idején nagyon megragadhatta a lovakat megvakító Alan Strang és a pszichiáter Martin Dysart története, ha huszonnyolc év után is színpadra akarta állítani. Nyilvánvaló: ma mást lát fontosnak benne, mint akkor, s az is kétségtelen, hogy egészen más előadás lett volna az, mint ez, már csak azért is, mert Kovács Frigyes, akire majd’ három évtizeddel ezelőtt a fiú szerepét osztotta, most az orvosét játssza.
Szőke Attila és Kovács Frigyes |
Ám ez az eset a kezdetben magabiztos, rutinmódszereivel sikert elérő Dysart-ot zavarba ejti; önmagának is mind több kényes kérdést kénytelen feltenni, sőt egy ponton szakmája értelmében is kételkedni kezd. Kiderül, igazából csak neki van drámája, ő változik meg a vizsgálat folyamán, s jut a kiinduló ponthoz képest csaknem ellentétes következtetésre, amikor kimondja: a normálisnak nevezett világ élhetetlen, tehát nincs joga Alan Stranget a maga álomvilágából a normalitásba visszavezetni. Alighanem ez a gondolat foglalkoztatja mindmáig Hernyák Györgyöt is.
Jelenet az előadásból |
Bár ez a cselekményváz sem túl eredeti és bonyolult, maga a panelekből építkező darab kifejezetten közhelyes. A tanítónő anya betegesen vallásos, a nyomdász apa puritán, a szülők között állandó a veszekedés, a gyerek frusztrált, az orvos kellően cinikus, házassága elromlott, és nem veszi észre, hogy asszisztensnője szerelmes belé, a fiú az összes lehetséges általánosságot elmondja a pszichiátria kóklerségeiről, Alan lánypajtása, Jill „tipikus”, szexet kereső fruska és így tovább. A dialógusok sem különbek. Mára a szöveg kissé együgyűnek hat, ráférne a kurtítás és a szigorúbb dramaturgiai beavatkozás, mindenekelőtt a bírónő szerepének kiirtása (így az orvos dilemmáit nem vele osztaná meg, hanem belső konfliktusként élhetné meg). A darab egyetlen, rendezői kihívást is jelentő érdekessége: hogyan lehet a főszereplővé váló lovakat megjeleníteni?
Jobbra: G. Erdélyi Hermina |
A Szabadkai Népszínháznak nagyon jó társulata van, s ezt ez az előadás éppen úgy igazolja, mint a Vendégségben Budapesten-sorozat keretében látott másik kettő (Vízkereszt, Szomorú vasárnap). A budapesti vendégjátékon a színészek legtöbbje két-három szerepben is fellépett, így megmutathatták művészi-technikai sokoldalúságukat. A Strang-házaspárt például az a Csernik Árpád és Vicei Natália alakítja, aki a Vízkeresztben Malvoliót illetve Máriát játssza. Ott bővérű komédiások, itt mikrorealista eszközökkel rajzolnak meg egy-egy önmagukba zárt figurát, örömtelen, kudarcokkal teli életet. Körmöci Petronella az egyik este Olivia, a másikon az ápolónő szerepében mutat meg két egészen eltérő nőtípust. A társulati szellem erejét mutatja, hogy az Equusban azok alkotják a lovak néma, csak mozgásban megelevenített csoportját, akik a Shakespeare-, illetve a Müller Péter-darab főszereplői.
Szőke Attila. Fotó: Szkárossy Zsuzsa |
A szerepek közötti hangsúlyeltolás miatt háttérbe szorul Alan alakja. Drámája alig érzékelhető, tette dramaturgiailag szükséges orvosi esetté egyszerűsödik. Ez nehéz helyzetbe hozza Szőke Attilát, mivel a fiúnak nem azt a belső útját ábrázolja, amelyet a pszichiáterrel közös munka során a tett elkövetésétől az indokok kibeszéléséig és bizonyos fokú megkönnyebbülésig bejár. Így csupán állapotokat jelez, s eközben külsődleges eszközök használatára is kényszerül.