 Aven Shavale |
A cím, az Aven Shavale azt jelenti: Gyerünk, fiúk! (Ennek ellenére azért – a Balogh Kálmán Gispy Cimbalom Band – a továbbiakban engedtessék meg a blaszfemikus BKGCB rövidítés – eddigi albumaihoz képest újdonságként most lányok is közreműködnek. És milyen jó, hogy közreműködnek!) A borítón Balogh Kálmán (cimbalom), Bede Péter (tenorszaxofon), György Mihály (gitár), Kovács Ferenc (hegedű, trombita), Frankie Látó (hegedű) és Novák Csaba (bőgő) verik a blattot egy lepukkant bérház napsütötte udvarán. Nem kis tétben játszanak, a cimbalmon egymásra dobált tíz- meg húszezresek. A füzetben csibészes, mégis hanyag eleganciájú portrék, amelyeken a visszafogottság találkozik az önironikus rafinériával. Hibátlan szabású öltöny kanárisárga, trombitamintás nyakkendővel. Kalasnyikovként tartva pengetett hegedű. Kalap alatt összevont szemöldökhöz tüntetően inggalléron kívül hordott vastag nyaklánc, három pecsétgyűrű. Az embernek máris fülig ér a szája, pedig még be sem tette a lemezt a lejátszóba. Aztán amikor beteszi, és meghallgatja a tizenegy számot, csak azt tudja mondani: Todoroff Lázár tökéletes képekbe zárta a stúdióban felvett, a komponáltság sterilitását teljességgel nélkülöző 52 perc 57 másodpercet, ami amellett, hogy mulatásra ingerlő, gondolkodásra és merengésre is biztat, ezért hallgatásához ifj. Gál Tibor a terroir jelleget különösen hangsúlyozó 2005-ös síkhegyi pinot noirja ajánlott.
Különös a lemez hangulatának hullámzása. Mindjárt egy hórával (Hora jazz) indítanak. A seprő csak simogatja a dobot, aztán a balkáni dallamok kávéházi jazzé lágyulnak. A szaxofon hol puha, hol meg élesen fémes, közben egy karcosan rekedt meg egy kifinomultan elegáns hegedű felelget egymásnak. Majd jön Balogh Gusztáv közreműködésével a címadó, igazán mulatós nóta – és itt természetesen ne a műanyag pop- és rockzenészek szóhasználatára gondoljunk. Derű, szabadság és sűrűsödő energiák, amik még nem robbannak. Szerencsére, mert csak a második számnál tartunk. Aztán következik az aszimmetrikus lüktetésű Bolgáros, és benne egy dob kísérte cimbalomszóló. Finoman, érzékenyen adja a ritmust Pusztai Gábor, vele hallhatóan jó vásárt csinált a BKGCB. Aztán jön az első nyugvópont, a Goran Bregovic által népszerűvé tett Ederlezi. Balogh Gusztáv hangján a dal nem cigány kesergő, nem is puszta erőből énekelt piaci giccs, hanem a puha éjszakában elringató, nagyon is földi, az örökzöldek meghittségével szóló altatódal.
Miután jól elmerengtünk, ismét talpra kell ugranunk, mert nem hagy ülve sem a Mahala (közben lehet aranyeső hullásáról hümmögni), sem a Moldáviai cimbalmos, amiben a hirtelen ritmusváltások mögött-alatt Novák Csaba tolakodástól mentes bőgőjátéka ad megnyugtató biztonságot. És ezen a ponton örülhetünk, hogy a Besh o Dromból is ismert Bede Péter csatlakozott a formációhoz, mert szaxofonjától a Balkán hol zsigeri, hol meg játékos nyersesége járja át a lemezt.
Elérkezve ahhoz a blokkhoz, ahol Szalóki Ági, Polnauer Flóra és Krámli Kinga vendégeskedik egy cigány, egy zsidó és egy magyar dal erejéig elmerenghetünk, milyen jó, hogy a BKGCB kirándul erre is, arra is, s közben eszükbe jut egy futam, kicsit improvizálnak, kicsit cifráznak, és egy nagyot örömzenélnek a maguk és a mi kedvünkért. A három lány három eltérő karakterű hang. Szalókiban ott a szabad asszonyiság, Polnauer az ősiség titkait idézi, Krámli meg visszhangzik, mint a messzi tiszta levegőjű hegyekben a kiáltás. A Zavaros a Nyárád vize talán a legpimaszabb szám, ami aztán egyáltalán nem úgy végződik, ahogy indul, de magától értetődően fér meg egymás mellett a kodályi-bartóki örökség, a bossa nova meg Brahms, s ezeket Frankie Látó hegedűje olvasztja harmóniába.
A hangulat a tetőfokára a Saxy hora & sirbában hág, s ez tökéletes zenei megfogalmazása a borító kártyapartijának. Felszabadult szórakozás, ugyanakkor mégis szellemi párharc, mert túl kell járni a másik eszén, s ha sikerül, jöhet a nem bántó, enyhén fricskázó kárörömmel teli, de azért szeretetteljes és baráti kacagás. Kicsivel több, mint négy perc van hátra. Balogh Kálmán Cimbalom improvizációjával lecsendesít.