Péterfy Borbála az előadásban

Egy emberöltőn keresztül adta a Nemzeti Színház becsületből, az akta-elintézés lelkiismeretes unottságával évenkint egyszer, s most pár év óta már nem is adja, mert úgyse nézte meg más, mint néhány lelkes gimnazista. A mondat Katona József Bánk bánjáról szól, de nem egy 2007-es szaklapból való, hanem 1911-ből, a Nyugatból, Schöpflin Aladár tollából. MGP idézete szemléletesen mutatja a Bánk bán nem-játszásának és nem-értésének okait. (Egyben utal arra, hogy a Nemzeti Színház funkciójáról már száz éve sem tudtak dönteni még oly nagy koponyák sem. Mi is ráérünk arra még.) A darab maga is múzeumba való, olyan ó. – írja Koltai Tamás, s ezzel Tarján Tamás is egyetért: E muzeális (kötőjeles című) formájában a darabot manapság sem olvasni, sem játszani nem szokás. Ugyanis a Krétakör Színház és Zsótér Sándor újabb közös projektje – a varázslatos Peer Gynt után – éppen ez a néző- és színészkínzó darab, mert annak is eredeti, az Illyés Gyula és Mészöly Dezső által nem megkurtított-megmagyarított verziója. Ahogy Zappe László fogalmaz: Nem igazítják korunkhoz a szöveget, sőt ha lehetne, talán még visszább is igazítanák. (Zsótér néhány évvel ezelőtti, Kamra-beli Csongor és Tündéje hasonló módszerrel nem szerzett magának közönséget.)

Koltai szerint az avult szöveg használatával múzeumi tárlókba rendezett jelenetek egymásutánját látjuk: jöhet a tanító néni elmagyarázni a tanulóknak. Tarján inkább orvosi hasonlathoz nyúl, amikor azt írja, hogy a szöveg illegitim (mára távoli, alig befogadható) volta nyomatékosan legitimálja azt, amihez egyébként nem is kell semmiféle felhatalmazás: a rajta elvégzett színházi operációt. A műtét hosszas. Kedve szerint amputál vagy implantál. Viszont sosem plasztikáz. Az előadás nem más, mint szétszórt, egymáshoz olykor nehézkesen illeszkedő részek összefogása változó invencióval és hullámzó ötletességgel (Tarján). Csáki Judit hasonló következtetésre jut, amikor azt írja: Az előadásban sok jó részlet, jelenet van – és az egészet tekintve is alighanem erről szól: a részletekről.

Rába Roland és Nagy Zsolt az előadásban

Képek, jelképek egész sorát ismerjük fel a Krétakör monstre vállalkozásának részleteiben elmerülve. És most aztán igazán színpad az egész világ, hiszen az Ambrus Mária díszlettervező és Zsótér választotta-találta helyszín, a Vakok Intézetének Nádor terme egyfelől önmagában, „üresen” is díszlet, másfelől meg a díszteremnek a Hungária körútra néző hatalmas, a játékban lelkesen részt vevő üvegablakai szintén telis-tele szimbólumokkal. A terem puszta léte művészettörténeti kitekintésre kötelez elemzőt és nézőt: a terem a szecesszió nemzeti jellegű építészetét képviseli a múlt előtti századfordulón, a régi kor árnya felé visszamerengő hazafias stílust, s mint ilyen, teljes lelkületével beáll a történelem és a jelen közé, azaz segít nézőpontot választani (Koltai). Vagy ahogy Csáki fogalmaz: A térben mint valami konzervdobozban, a történelmi levegő sűrítményét, azaz teátrális esszenciáját lelték föl és használták.

Az üres, ünnepélyes térbe három (kitömött) magyar szürkemarha nyomul, melyek délibábos szürrealitást kölcsönöznek a játéknak (Koltai). Irónia ez a javából, Karsai György azt ecseteli, hogy Zsótér nem enged a pátosz csábításának, hanem jellegzetesen-jelképesen magyar kontextusba helyezi a történetet, hiszen a megszólalásig – elbődülésig – életszerű hatalmas állatok hungarikumok a javából, …ma hortobágyi látványosságok (Csáki). A szétrobbantott játéktérben… a megnehezített mozgás, a térbe szervezett akadályok, korlátok, gödrök, meredek lejtők, nyújtók, tornagerendák, csapdák, lengő díszletelemek föladatot indukálnak: eltüntetik a lomha naturalizmust, a lapos valószerűséget (MGP).

Mindez jól illeszkedik az aktualizálgatás nélküli, de a magyar századokat modellszerű, egységes kritikai célpontként felfogó előadás egészébe (Tarján). Hogy az ezúttal önállósuló képekből építkező zsótéri vízió életre keljen, ahhoz mindenképpen a Krétakör nagy teherbírású színészei szükségeltetnek, akik évtizedes munkájuk során hasonló hatékonysággal feledtették el velünk az unt kliséket.

Láng Annamária az előadásban

És még mindig tudnak meglepetést okozni. MGP aligha áll egyedül vallomásával: Megütköztem, meghallván, a címszerepet Nagy Zsolt játssza. Eddig az első Nagyúr, akit elképzelhetünk lovon is… Nem a hősi szerepkört ölti magára. Mindig indulattal telt tekintetének van valami ártatlan, gyermeki csodálkozása. Tarján sommásan jellemez: Nem épp Magyar Ország’ kiköpött Nagyura, Koltai számára Nagy Zsolt mongol pusztákról származó mokány férfi, Zappénak inkább nagyra nőtt gyermek, nyílt tekintetű kisúttörő.