Nagy Alfréd, Kicsid Gizella és D. Albu Annamária

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar színházi estek sorozat keretében mutatta be A csodát a Bárka Színházban. A felújított előadással – melynek korábbi változatát 2002-ben mutatták be – a színház fennállásának hatvanadik évfordulóján tiszteleg névadójának.

A tündérmesei hangulatú „székely népi játék”-ban a vénlegény Lukács és Máté kelletlenül készül megkérni a vénlány Gondos Eszter és Regina kezét. Közben a Hamupikőke-sorban tartott kishúg, Magdó rátalál az igaz szerelemre, Mókára, aki egy csodálatos énekes madár tojásával ajándékozza meg a lányt. A vének mind fenik a fogukat a fiatalokra, s ha már nem kaphatják meg őket, hát a vesztükre törnek – igaz, egy boszorkány észrevétlenül maradt rontásainak segítségével.

Pálffy Tibor és Váta Loránd

A sepsiszentgyörgyiek előadása nem a színjáték folklór rétegének autentikusságát vagy a székely egzotikumot hangsúlyozza, hanem az alkotó képzelet csodákra képes teremtő erejét. Így maga Tamási Áron (Nemes Levente) is megjelenik a színpadon: először a képzelet és a valóság elválaszthatatlanságán gondolkodó és önmagát idézgető íróként, majd a színjátékot indító (s végül záró) dobosként. Később Móka szájából veszi ki a szót, hogy elmesélhesse, milyen a csodálatos énekesmadár. Reverendát öltve a pap szerepében igazgatja a fiatalok sorsát. Nem csupán a történetet alakítja, hanem teátrális gesztusaival olykor magát az előadást is vezényli, vagyis nem egyszerűen mesélő, hanem színpadmester is. Belekerül tehát saját történetébe, de ugyanakkor kívül is marad: a fekete öltönyben, csokornyakkendőben szivarozgató, kávéházi író kilóg a népviseletes székelyek közül.

Nagy Alfréd és Nemes Levente

Tamásinak szinte ellenlábasa a boszorkány helyett szerepeltetett, akcentussal beszélő ismeretlen nő (Ferenczi Gyöngyi), aki rontásokat csak ímmel-ámmal szór, s inkább a székely népi játék recepciójának egyik lehetséges változatát, a romantikus egzotikumokat kereső idegent testesíti meg. Dívának öltözve, fekete ruhában, magassarkú cipőjét a kezében tartva mezítláb tipeg a színpadon. Botcsinálta hungarológusként idézi Tamásit és József Attilát, s lelkendezve foglalja össze a történetet: Love story from Székelyföld. Mintha a Móka kútba dobásával megakadt cselekmény folytatásáról tárgyalna Tamásival, s amikor némi értetlenkedés után felkiált: „Értem!”, az író kezet csókol neki és elbocsátja.

D. Albu Annamária, Nagy Alfréd és Gajzágó Zsuzsa

A színjáték „eredeti” szereplőit játszó, a rosszakaratot és az ártatlan tisztaságot megjelenítő színészek egytől egyig hitelesek. A menyasszonyukat álarcban cserélgető Lukács és Máté (Pálffy Tibor és  Váta Loránd) komikus játéka, Eszter és Regina (D. Albu Annamária, Gajzágó Zsuzsa) perlekedése, ragaszkodásuk a világraszóló lakodalomhoz vénasszonycsúfolóra emlékeztetnek. Szinte szánnivalóak, ahogy a tiszta szerelemmel szemben a társadalom rendjébe házassággal való beilleszkedés vágya kerekedik felül bennük. A tisztaság megsejtése s irigylése, elvesztegetett éveik, s az alkohol mámorából fakadó agresszivitásuk kergeti őket a bosszúba. A Magdót játszó Kicsid Gizella olykor csak áll a színpadon, a közönséggel szembefordulva: tisztasága sziklaszilárd. Szinte észrevétlenül érik seprűt meglovagoló gyermekből szerelmes kamasszá, majd a kútból kimentett Mókáról gondoskodó nővé. Nagy Alfréd Mókája ártatlan, eszes legényke, aki szinte eksztázisba kerül, amikor anyját (Molnár Gizella) a szerelemről faggatja. 

Pálffy Tibor, Nagy Alfréd és Kicsid Gizella. Barabás Zsolt fotói (Forrás: Tamási Áron Színház)

Az előadás egészét átszövik a szürrealista-látomásos elemek. Az időtlenség, a jó és a rossz harca, a népmesék archetipikus alakjai (a kisebbik fiú és lány, a gonosz nővérek, a boszorkány) önmagukban felidézik a fantasztikumot, mely Bocsárdi rendezésében az álarcos táncosok groteszk alakjaival is kiegészül. Szőrös a mellkasuk, lábuk kilóg a női népviselet alól. Az előadás elején ők képviselik a dobos által meghirdetett hadjárat tárgyát, a varjakat. „Elrabolják” Lukácsot, kergetik és – szó szerint – a tenyerükön hordozzák Magdót. Fekete jelmezükben a siratóasszonyokat helyettesítik, és a ravatalra készítik elő a még izgő-mozgó Mókát. A többi szereplő számára természetes, állandó jelenlétükkel megsokszorozzák és a metafizikum rétegébe helyezik a vénleányok és vénlegények rosszindulatát.

Magdó és Móka szerelmén már csak a csoda segíthet. Azaz Tamási Áron képzelete. Az író tolja el a házfalat, amikor az esküvő elsőségéért versengő nővérek sikertelen kísérlete után kicsi Magdón van a sor, hogy bizonyítsa szerelmének erejét. Az író húzza fel a lámpát, hogy a Móka életére törő Lukács és Máté ne érje el a fiatal legényt. Ám elszakad a kötél Tamási kezében, s alig hisz a szemének, amikor a következő pillanatban, Magdó könyörgésére a lámpa még egyszer felemelkedik. Ez már igazi csoda. 

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a POSZT 2009 gyűjtőlapon olvashatják.

Vö. Králl Csaba: Vénségek dühe 
Zappe László: Küzdelem Tamásival

A 2002-es bemutatóról:
Koltai Tamás: A globalista Tamási
Bodó A. Ottó: Gyilkosok szerelme 
Perényi Balázs: Csoda