Talán amiatt, mert ezt Shonda Rhimes keverte, aki ezúttal nem csupán producere, de alkotója is a Bridgerton-univerzum új darabjának, amely előzménytörténetként, egyszersmind spinoffként, valamint két Bridgerton-szezon közötti közjátékként Sarolta karakterét, jellemének alakulását helyezi a középpontba. Teszi ezt két idősíkon, az 1817-ben – az általunk ismert Bridgerton-gyerekek korában – játszódó ’jelenben’, illetve a fiatal, friss házas Sarolta idejében, 1761-ben.

Corey Mylchreest és India Amarteifio

Ahhoz, hogy értsük – illetve érteni véljük – a kemény királynét, ismernünk kell a teljes történetét: a 17 éves mecklenburg-strelitzi hercegnőt, Saroltát (India Amarteifio) ismeretlenül eljegyzik az angol – a történelem lapjain „őrültként” fennmaradó – királlyal, III. Györggyel (Corey Mylchreest). A frigy létrejön, azonban György napokra elzárkózik feleségétől. A jég lassan olvadni látszik, ám minél közelebb kerül hitveséhez, az uralkodón annál inkább eluralkodik rejtélyes betegsége. Mindeközben Sarolta megismerkedik az uralkodással, és bőrszínével járó kötelezettségeivel is. Ugyanis anyósa, Augusta anyahercegné (Michelle Fairley), hogy a „túl sötét” bőrű Sarolta származását legitimálja az úri osztály szemében, a Nagy Kísérlet elnevezésű társadalmi próba jegyében főúri rangra emel néhány jómódú fekete családot, köztük az öreg Danbury-t és fiatal feleségét, Agatha Danbury-t (Arsema Thomas), aki a királyné barátjaként, sorstársai képviselőjévé válva igyekszik kétes helyzetüket stabilizálni Sarolta állásfoglalásain keresztül. Ezen a ponton érdemes megjegyeznünk, hogy a történelmi hitelesség kérdésköre okafogyottá vált, ugyanis az alkotók a főcím után jelzik, hogy a Sarolta királyné egy történelmi tények ihlette fikció, s alkotása során a szerző tudatosan élt az írói szabadsággal.

Ezzel párhuzamosan a ’jelenben’ Lady Whistledown a társaság tagjainak összeboronálásában brillírozó, de saját gyermekeit kiházasítani képtelen, már idősödő Saroltán (Golda Rosheuvel) köszörüli a nyelvét. Egyetlen törvényes unokája az első epizód során meghal, így a királynére marad a feladat, hogy gyerekei révén megmentse a vérvonalat a kihalástól.

India Amarteifio

A Sarolta királyné tehát eltér a Bridgerton-formulától, és bár ezúttal nem egy báli szezont követünk végig, a modernizált kosztümös romantika minden jól ismert további elemét megtaláljuk: a grandiózus díszlet és a csodás jelmezek mellől nem maradnak el a vonósnégyesre áthangszerelt popslágerek sem – a Queen Charlotte elődjeihez hasonlóan az eszképizmus iskolapéldája.

Habár a Sarolta királyné az első, amely nem az egyik Julia Quinn-regény adaptációja, mégis jóval több, mint egy, a címben jelzett Bridgerton-történet. A széria első két évadjának ismeretében a jelen történet főbb dilemmáira, konfliktusaira – többek között, hogy meggyógyul-e a király, vagy sikeres lesz-e a Nagy Kísérlet – már mind tudjuk a választ, ezzel együtt a Sarolta királyné mégis érdekfeszítő tud lenni. Rhimes kézjegye nem csupán a dialógusok magasabb színvonalán, az érdekesebb karaktereken, hanem a kompetensen megírt drámán is visszaköszön.

Habár a korábbi cselekmények is érintettek mélyebb témákat, a sorozatban központi helyet kap a rasszizmus, valamint a mentális betegség is. Az utóbbi ábrázolásával pedig nem csak a saját univerzumán, hanem a műfajon belül is szintet lép a Queen Charlotte: mentális betegséget ilyen elegánsan, ennyi empátiával és érzékenységgel ábrázolva ritkán látni. Shonda Rhimes nem dagonyázik a kór okozta rettenetben: a megszokott drámai összeomlás, majd a szörnyű, és ijesztő imbecilis karakter helyett az elméje csapdájába esett György király egy, a realitás fájdalmas talaján maradó, zavarodott, és szeretetre méltó figura könyörületesen ábrázolt megtestesülése. Sarolta érezve esküvői fogadalmuk valódi tétjét, férje oltalmazójaként elindul változásnak azon a hosszú útján, amely végén az általunk ismert kemény királyné áll. A tragikus szerelmespárt alakító India Amarteifio és Corey Mylchreest alakítása is kifogástalan, a két színész közötti összhang és kémia miatt messze lekörözik az első évad párját is. Ennek köszönhetően a műfajhoz képest még mindig meglepően explicit erotika nem csak mennyiségében magasabb, hanem minőségében is.

A szezon György betegségének előrehaladtával egyre komorabb és zordabb lesz, de nem csupán ez növeli érzelmi súlyát: Rhimes az idősödő Lady Danbury (Adjoa Andoh) és Violet Bridgerton (Ruth Gemmel) barátságán keresztül mesél az érett nők „elmondatlan történeteiről” ­– magányukról, háttérbe szorulásukról és a maguk elől is sokszor eltagadott vágyaikról. A Sarolta királyné mellékszálai nem csupán figyelemre méltóak, hanem beleszövődve a fő csapásba, tovább erősítik azt – elég csak a Bridgerton első LMBTQ szerelmére, Brimsley történetszálára gondolnunk, amely némi balladai homállyal és gyönyörű pillanatokkal teszi gazdagabbá Sarolta és György történetét.

A Sarolta királyné tehát kompetens bőrlehúzásként tökéletes elegye az anyasorozat jellemzőinek és a megszokottól egy fokkal minőségibb szórakoztatásnak. A cselekmény fókuszában ezúttal nem a nemek közti harc áll, a karaktereknek a mentális betegséggel kell megküzdeniük. A két és feledik évad a kiterjedt szereplőgárdát és a több idősíkon futó cselekményszálakat is sokkal finomabban, jobb ütemben kezeli, mint a korábbi Bridgerton-szezonok. Emellett csak bizakodhatunk, hogy az olyan jelentős és bátor mellékszálak, mint amilyen a középkorú nők szexuális életét (is) vizsgáló Lady Danbury és Violet Bridgerton barátsága, folytatást kapnak a jövőben. Habár a keserédes és lebilincselő szerelmi történet a Szerelmünk lapjaihoz méltó fináléval zárul, társadalmi kommentárja pedig valóban tabunak számító, fontos, a jelennel is rezonáló kérdéseket vizsgál, nem szabad elfeledkeznünk arról a tényről, hogy fő célja még mindig a szórakoztatás.

A sorozat adatlapja a Mafab.hu oldalán itt található.