Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

NAGYKÖRÚT: MINDENKI SZÁMÁRA NYITVA

N. Kósa Judit: Nagykörút – Történelmi séta Pest főutcáján
2023. jún. 4.
Budapest emblematikus főútvonaláról, a Nagykörútról még soha nem jelent meg összefoglaló történeti áttekintés. N. Kósa Judit munkája most, Budapest létrejöttének 150. évfordulója alkalmából pótolta ezt a hiányt. KELECSÉNYI KRISTÓF KRITIKÁJA.

1960 volt az az év, amikor a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalatának Műemlékeink-sorozatában megjelent Ruisz Rezső A Nagykörút című munkája. Jóllehet épületei közül akkoriban egyedül a Nyugati Pályaudvar volt műemlék, és további hat műemléki jellegű építmény – köztük a később lebontott Blaha Lujza téri Nemzeti Színház – szegélyezte még az útvonalat, a sorozat szerkesztői mégis fontosnak tartották a 40 oldalas kötetecske létrehozását.

Hihetetlen, de az azóta eltelt hat évtized során nem jelent meg olyan könyv, amely az útvonal egészéről, vagy akár csak egy szakaszáról szólt volna. Némileg igazságtalan, de kínálkozó az összehasonlítás a bécsi Ringstraßéval, melyről 1969 és 1981 között tizenhat kötetes, sokszerzős sorozat jelent meg Renate-Wagner Rieger osztrák művészettörténész szerkesztésében. A bécsi sorozat azonban nem pusztán szerkesztője szakmája felől közelített egy városi útvonal történetének feldolgozásához, de a kötetek között a hagyományos építészettörténeti munkák mellett a gazdaság-, kultúr- és társadalomtörténeti darabok is jelen vannak.

Eközben idehaza lényegében alig történt valami. A Városszépítő Egyesület 1980-as évektől megjelent Adalékok-sorozatából természetesen nem maradtak ki az adott körútszakasz házai, ahogy Déry Attila építészeti topográfiáiból sem hiányoztak, ugyanakkor ezek, ahogy az egyes építészek monográfiáiban megjelent néhány épület feldolgozása sem igazán a körútról – pestiesen, ha simán körutat mondunk, egyértelműen a Nagykörútra gondolunk – kívántak szólni.

A Fővárosi Önkormányzat 2015-ben komoly háttérkutatást végzett a Nagykörút Portálprogram nevű kezdeményezéshez és rákövetkező évben a Budapest100 tematikája is a Nagykörút lett. Ez a fokozódó figyelem sem vezetett azonban oda, hogy a sok összegyűlt adatból kötet jöjjön létre. És végül különösebb esemény nélkül telt el 2021 is, a Nagykörút hivatalos átadásának, 1896-nak 125. évfordulója is – jóllehet ekkor már bizonyosan legalább megszületett a rákövetkező évben megjelent könyv gondolata.

N. Kósa Judit és egy-egy fejezet erejéig bekapcsolódó szerzőtársai – Legát Tibor és Saly Noémi – kötetével szemben aligha lenne igazságos, akár a bécsi munka mélységét és kiterjedtségét, akár az évtizedes elmaradás egy szuszra való bepótlását számon kérni. A végül 2022-ben, Budapest létrejöttének 150. évfordulójára készülve a Városháza Kiadó gondozásában megjelent – méretre megközelítőleg, súlyra semmiképp –, padlásburkolótéglányi kötet azonban mégis meglehetősen jól teljesít e téren. A szerző és társai olyan széles skálájú, több irányú megközelítésmódot választottak a nehéz feladat megoldására, amely bár nem a szó szigorú értelmében vett tudományos munka, mégsem fér hozzá kétség, hogy tudományos alaposságú, várostörténeti alapmű, melynek négyszáz oldalát haszonnal forgathatják úgy az érdeklődők, mint a szakemberek (külön köszönet a sokszor elmaradó név- és tárgymutatóért a készítőknek!).

nkosa1

Az Erdős Dénes által válogatott archív és saját fotókkal jó arányban, gazdagon illusztrált könyvet Pintér József tervezte. A könyv tizenhárom fejezete három fő csoportba sorolható. Az elsőt jelentő hét fejezet különféle területek felől közelítve dolgozza fel az útvonal történetét. A várostörténeti előzmények és a létrehozás körülményeinek ismertetése ad megfelelő felvezetőt Reitter Ferenc híres-hírhedt csatornatervével, és az első és utolsó házak kérdéskörével, valamint a körút korabeli fogadtatásának és későbbi recepciójának bemutatásával.  Ezt követően a fókusz egy eddig ritkán vizsgált témára, az útvonal menti épületek megvalósulásában döntő szerepet játszó magánépíttetőkre kerül át – három családot még esettanulmány jelleggel részletesebben is megismerhetünk. A harmadik fejezet a bérházakon és a bérleményen belüli életbe enged bepillantást a 19. század végétől kezdve egészen a közelmúltig. Ezt követően egy-egy vendégszerzős fejezet következik a nagykörúti közlekedés és a nagykörúti kávéházi kultúra történetével szintén napjainkig kitekintve – hol derűsebb, hol keserűbb tanulságokkal. Legát Tibor és Saly Noémi szövegei „hézagmentesen” illeszkednek az N. Kósa Judit által írt többi fejezet közé, azzal együtt is, hogy szerzőik egyedi stílusa is kiviláglik mögülük. A hatodik fejezet a körút talán legfontosabb és mindenki által ismert aspektusával, a kereskedelemmel foglalkozik. Az utolsó szelet pedig a körút egy másik fontos, mára talán előbbinél is mostohább sorsra jutott szereplőjéről, a moziról szól.

A kötet első részének végére érve azt gondolhatja az ember, most már mindent tud annak témájáról, és ha nem véste eszébe a tartalomjegyzéket, csodálkozhat, mi várja még a hátralévő nagyobbik részben. A második rész a szó szerinti séta, ahol a szerző kézen fogja olvasóját, és a Margit híd pesti hídfőjétől a Petőfi híd hasonló fertályáig kalauzolja a körút egyes szakaszai szerinti öt fejezetben. A térben és időben egyaránt zajló, több mint négy kilométerre és legalább 150 évre kiterjedő séta igazi cáfolata annak, hogy a kötet első felében már mindent megírtak volna. Az esetleges párhuzamosságok csapdáját jóformán mindenhol sikerült elkerülni, miközben egy olyan várostörténeti sétán vesz részt az olvasó, melyből alapvetően érthető meg nem pusztán a szóban forgó útvonal, de igen pici túlzással az egész város, és kicsit talán nagyobb túlzással Magyarország 19–20. századi története és működése is. A kötet eközben az elképesztő adatgazdagság ellenére végig olvasmányos marad, a séta pedig nem veszít lendületből, nem időzik túl hosszasan ott sem, ahol erre csábítana az adott téma.

A harmadik, záró rész egyetlen fejezetből áll, melyben több mint húsz, többnyire közismert ember által jegyzett szubjektív Nagykörút-történet olvasható. A változatos stílusú, terjedelmű és tárgyú visszaemlékezések közös jellemzője, hogy döntően az útvonal 1950–1990 közötti időszakáról tudósítanak. A viszonylagos közelségük ellenére is már elmúlt világokról szóló, sokszor egyperces novellákként is olvasható egyéni nézőpontok remekül egészítik ki a könyv korábbi fejezeteit. Bár nem derül ki teljesen egyértelműen, de megszületésük minden bizonnyal a szerző ezirányú felkérésének köszönhető. Összegyűjtésük és közreadásuk váratlanul kedves meglepetésként zárja N. Kósa Judit munkáját, akinek saját – nagykörúti lakosként való – visszaemlékezését még a kötet legelején, fülszövegként olvashattuk. Az előtte fiatalkorában – ahogy ő fogalmaz – kinyíló körút a könyv megjelentével most már mindenki számára nyitva áll.

A könyv adatlapja itt található.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek