Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

KUTYA KRÉTA SZIGETÉN

Mozart: Idomeneo, Kréta királya
2023. máj. 22.
A vírusok, a háborúk, na meg az elmagányosodás és a depresszió korát éljük. Létezésünk egy távoli szegletében azonban a modern operaértelmezésekét és azon belül Almási-Tóth Andrásét is. A Magyar Állami Operaház bő negyven év után új rendezésben játssza az Idomeneót. ESZTERGÁLYOS MÁTÉ ÍRÁSA.

Mozart nagyon kedvelte korai operáját, az Idomeneo, Kréta királyát, amely előtt amúgy az akkor a húszas évei közepén járó szerző már legalább tíz színpadi művet írt. Mégis ez a barokk utóérzetű darab talán az első hivatkozási pont Mozart operakarrierjében, melyhez azért még ma is vissza-visszanyúlnak az operaházak. Miként azt a megemelt zenekari ároknak köszönhetően a Magyar Állami Operaházban is közszemlére teszik, ez az opera seria már nagyobb zenekarral szólal meg, ráadásul a recitativók és áriák között elrejtőzik benne egy-egy duett és tercett is. És bár a zene sejtet valamit a szerző későbbi színpadi műveinek grandiózus sikereiből, az Operaház zenekara mintha túlságosan is megfontoltan, óvatosan bánna a darabbal. Kocsár Balázs karmestert ez dicséri is, meg nem is. Dirigálása precíz, mellőzi az öncélt, ráadásul szemmel láthatóan van elképzelése az amúgy ritkán hallott műről, csak ez a vízió túlságosan is kimért. Már a nyitányból is hiányzik az a légies fennköltség, amit Mozarton kívül talán senki más nem tudott megkomponálni, ez a visszafogottság azután az egész estére kihat.

idomen2
Brickner Szabolcs (Berecz Valter fotói; forrás: OPERA)

Az Idomeneónak ráadásul többféle verziója létezik, itt például a finálét nem a kórussal, hanem a címszereplő énekével zárják, melyre a közönség nem tud felkészülten reagálni – már égnek a villanyok, amikor szakaszosan feltör a taps. Ám annak, hogy valódi Mozart-élménnyel távozzunk, nem a zenei sorrendiség a legfőbb akadálya, hanem a látvány és a rendezői koncepció egésze.

Talán nem is kell feltétlenül rágódni azon, hogy az ókori Krétát miért a kétezres évek utópisztikus városképe képviseli, tele vírustesztelésről, háborús veteránok támogatásáról szóló, vagy épp öngyilkosságról lebeszélő reklámokkal a kihelyezett képernyőkön. De hát a túl sok konkrét tárgy megöli az időtlenség képi koncepcióját, így pedig a trójai háború érzete és az Idomeneo mitologikus mivolta is Neptun habjaiba fúl.

Almási-Tóth András, az Opera művészeti vezetője valószínűleg nem is sejtette, de furfangos ötletével – amikor a harmadik felvonás első percében színpadra vezényelt egy kutyát – saját magát buktatta le. Miközben a műértő közönség rajongja, a négylábú villámgyors távozásával az egész rendezői koncepciótlanságról rántja le a leplet. Bár ez sokak számára már addig is világos lehetett: ebben az Idomeneo-előadásban minden egyfunkciójú, magyarán Almási-Tóth András öntetszelgését szolgálja. A színpadon élőben közvetítő stábtól kezdve az anyaszült meztelenre vetkőztetett Neptun-imitátoron át, a jelenre túlontúl kacsingató, III. Károly koronázását megidéző reklámtáblákig. Az egyetlen komoly rendezői feladat a mozarti, illetve tengeri szörny metaforájának kibontása lehetett volna, amit itt a vírus és a zombi apokalipszis vált ki. A rendezés ráadásul szegény énekesekkel sem bánik jól, mert vagy koncepciózusan túljátszatja őket, vagy épp magukra hagyja, hadd énekeljenek perceken át egy helyben.

idomen1
Balga Gabriella és Baráth Emőke

Idomeneo egy meglehetősen nehéz, szinte megoldhatatlan tenor címszerep, néhol drámai hangfekvést igényel, ugyanakkor a hiteles interpretációhoz a hang bel cantós rugalmassága is elengedhetetlen. Brickner Szabolcs hangereje – még ha nem is párosul lehengerlő hősiességgel – kétségkívül megvan, ám mozarti színezetre nem alkalmas. „Fuor del mar” áriájában a technikai bravúr megoldatlanságát hangjának tisztaságával és erejével ellensúlyozza.

Érdekes, hogy a nemzetközi színtéren is hódító Baráth Emőke mennyire kedvetlenül járja le az estét, ami betudható akár a rendezés viszontagságainak, vagy talán az adott nap hangi állapotának is. Pedig hang, technika és stílusismeret egyként a rendelkezésére áll, ám ez alkalommal talán túlságosan is tartalékolt velük. A Balga Gabriella által megformált Idamante a mű egyik kulcsfigurája, ha Verdi írta volna, akkor ő volna Radames, de Mozartnál ez általában egy jóval könnyedebb nadrágszerep. Olyan, amit a hazai előadás szerencsétlen jelmezválasztása egy még esetlenebb kisfiúvá tesz. Balga mezzoszoprán hangjára egyébként szintúgy nem lehet panasz, csak függetleníteni kell a látottaktól. Topolánszky Laura hangjának ereje és telítettsége is átütő Elektra szerepében – őt is talán csak a rendezés esetlensége köti gúzsba; pont akkor túlburjánzó a játéka, amikor nem kéne, és éppen akkor nincs mozgástere, amikor jól jönne neki a hely. Nagyáriájának is csak a bevezetőjét énekelheti el, de vajon miért? Pedig, ha valakit, őt érdemes lett volna jobban kibontani a közönség előtt. Az önmagában nem megoldás, hogy egész előadás alatt felemelve tartja pirosra festett kezét. A király bizalmasát – itt valamiért orvost – alakító Ninh Duc Hoang Long önmagában értelmezhető tenorhang, de furcsa módon az ő hosszabb áriája is hiányzott az előadásból.

Egyedül abban lehet bízni, hogy a mozarti üzenet nyomán a szerelem végül valóban győzedelmeskedik és mindent felülír. Feledteti a zombikat és talán Almási-Tóth Andrást is rábírja, hogy visszaszolgáltassa a tengeristen háromágú szigonyát.

Helyszín: Magyar Állami Operaház; időpont: 2023. május 13.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek