Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

CSUPASZ TUDATALATTI EGY CENTRIFUGÁBAN

Fekete Ádám: Hat medúza egy tepsiben / Örkény Stúdió
2023. máj. 15.
Fekete Ádám új bemutatójában az álom a maga elmaszatoltan is éles, könyörtelen humorú szürrealitásában többet mond két ember kapcsolatáról, mint maga a valóság. GERGICS ENIKŐ KRITIKÁJA.

Máté, a testileg sérült influenszer, standupos és író világában bármi megtörténhet. Nem engedik be a saját szólóestjére, karalábét hoz egy sosem látott pap, magzati szívhangokkal seftel a Szív nevű, meglőtt kutya, és lakástűz közben is lehet kaputelefonon smalltalkolni. Az absztrakció és az elkerülhetetlen abszurd humor ellenére ezúttal nem tűnik úgy, hogy a bohóckodás páncélt nyújtana a tartalomnak, ellenkezőleg, érzékletesen tárul fel a különbözés magánya, az ellentmondásos testkép, az alkoholista szülő öröksége és főleg a két ember közötti mély, sorsszerű, de beteljesületlenségre ítélt kötődés ambivalenciája. Ezért bármennyire is elvontnak, kuszának és ekképpen provokálónak látszik az előadás fogalmazásmódja, érzelmi-hangulati síkon jól követhető a Hat medúza egy tepsiben.

hatmeduza1
Nagy Zsolt, Borsi-Balogh Máté, Csehi Rebeka

Fekete Ádám itt drámaíróként és rendezőként egyaránt anyanyelvi szinten beszéli az álmokat. Első ránézésre még sok minden valószerűnek tűnik, akár meg is történhetne, de a megfelelő mennyiségű összevisszaság a tér és idő relatív kezelésével együtt már felveti a gyanút, hogy az álmok mozaikja szokott így összetevődni a valóság kiszámíthatatlanul válogatott komponenseiből. Így lesz a pillanatnyi boldogság egykori helyszínéből az álmodó lakhelyéül szolgáló kúria, a törzshely pultosából oltalmazó kísértet, a kiadó szerkesztőjéből vizigót király lakótárs.

Ez a sajátos logika hatja át az előadást vizuálisan is. Szabados Luca egyénenként különböző, élénk színű karateruhákba öltöztette a szereplőket, a jelmezek a szereplők „valóságos” stílusából is táplálkoznak, de főleg a távol-keleti benyomásokkal absztraháló színpadi mozgással mutatnak szűkebb koherenciát. Molnár Anna díszletében a viszonylagos üresség kezdetben a színpadi jelleget hangsúlyozza, majd a nyomasztó, torz gyerekrajzokat ábrázoló, kétdimenziós háttérelemek dominálnak. A tér dinamikusan együtt alakul a töredezett jelenetek, képek közötti váltásokkal, a díszlet kismértékű átrendezése és a világítás nagyon különböző atmoszférájú helyszíneket teremt. Erős színek festik át a színpadot és fölötte a tipográfiájában bisztrónevet idéző neonfeliratot, a világítás akár a szabad ég alatti, tábortűzlobogással kevert éjszakát is létre tudja hozni. A sejtelmes zene időnként felcsattan horrordübörgéssé, kísérteties vagy épp zajkeltésekkel teli, indusztriális dallammá, ezzel is közeget adva a formálódó térnek.

hatmeduza2
Borsi-Balogh Máté, Kókai Tünde

A legplasztikusabban mégis a színészi játék, illetve annak a szöveghez való viszonya jeleníti meg az álomteret. Hatást kelt már a színészek keresztneveinek szereplőkre való átvitele is, és többször a szöveg egy-egy mondata, szava indít el vagy vet fel egy gondolatot, amely nonverbálisan folytatódik a játékban. Ahogy az egyes képek cselekményszinten lazán kapcsolt, mégis valamiféle linearitást, célirányt mutató hálózatában a jelenet akár egy-egy mondat közepén fordul át más helyszínbe vagy helyzetbe, úgy a szereplők időnként prózaian realistának látszó játékmódja is átmenet nélkül vagy némi áttűnéssel vált vaskos, akár paródiaerejű hangképzésekbe, mimikába, bizarrságig menően stilizáló gesztusokba, mozdulatokba. Ezek a formák végső soron kiélesítik a mögöttest.

A szerepmegosztások is hasonlóan működnek, a színészek akár szimultán is képviselnek egy-egy szerepet, nincs átöltözés és nincs teljes szerepváltás sem, a korábbi jelenetek szereplői visszakacsintanak az előző, akár teljesen inkongruens pozícióikhoz is. A szövegben metaforák és szimbólumok keverednek a konkréttal vagy konkretizálttal, de ezzel megfér a valós események letisztult monológban való direkt elbeszélése is. A színészi játék az, ami ezt a szabályok nélküli színházi nyelvet mégis érthetővé változtatja.

hatmeduza3
Jéger Zsombor. Fotók: Horváth Judit. Forrás: Örkény Színház

Borsi-Balogh Máté épp csak egy mondatnyi poén erejéig idézi meg magát Fekete Ádámot, amúgy főszereplőként a maga autentikus módján, mintegy méltóságteljesen, higgadtan tolja a fanyar öniróniát. Kókai Tünde játékát éri talán a legtöbb absztrakt torzítás, de kell is az akadozó géphang, a Google-fordító hangszín, a különböző eltúlzott zsánerakcentusok, a harcművész-mozdulatokhoz társuló Linda-sikítások ennek a vágyott lánynak a mértéktartó megjelenítéséhez. Kettejük párosa akkor is érvényesen beszél a kötődésről, vonzalomról, amikor csak feszengve, súlyosan ülnek egymás mellett az ébrenlétnek látszó normál világításban, és akkor is, amikor a legkülönfélébb képtelenségek színezik a közös jelenlétüket. Csupa érzés és indulat, sóvárgás és bánat ez a közelség.

Kísérőik közül Bajomi Nagy György rekedt hangú, sztoikus papja – egyúttal szadista kutyatulajdonos – egyszerre szállít abszurdot és misztikumot. Nagy Zsolt galamblelkű szerkesztőjét nagy hangú, már-már fenyegetően agresszív felkiáltások jellemzik. Jéger Zsombor az antropomorf kutya szerepében már azzal külön humort hoz be, ahogy egyes részleteiben nagy realitásigénnyel alakít kutyát, máskülönben teljes természetességgel mozog emberszemélyként a színpadon. Nagyon izgalmas a szinte végig teljesen néma Csehi Rebeka a bevonódni nem tudó, örök tanú szerepében. Pusztán a tekintetével, arcjátékával, kevés mozgással dolgozik, de a kívülálló pozíciójából való hangtalan összenevetés, az intenzíven figyelő tekintet a szöveg néhány jelzőkarója mentén lényeges tartalmakat hangosít ki a piásüveg árnyékában telt egykori és talán egy tragikus, jövendőbeli gyerekkorról.

Az elejtett utalások kezdettől megelőlegezik a megerősítést, hogy álom az, amit látunk, igazán azonban az utolsó jelenet helyez sok mindent egyértelműbb kontextusba, és válnak ekképpen dekódolhatóvá az össze nem illő, szürreális részletek valóságos sérülésként, ábrándként, gyászként – ebben a perspektívában emelkedik az előadás a tudatalatti közlékeny, meztelen monológjává.

A befejezés hangulata és jelrendszere markánsan eltér az addigiaktól, de itt is van helye az abszurdnak, át lehet adni felpróbálásra a felcsatolható díszpúpot, és a valóságban is egymást érinteni látszanak a két szereplő álmai. Az ébrenlétben látszik, hogy álmában a függő sem (annyira) függő. Apelláta nélkül zárul erre a szabadon burjánzó álomszövedékre a zárójelenet, és különösen a zárókép és zárómondat kalitkája. Nincs remény eltérni a kapott anyagtól.

Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek