Az Ország Lili Stúdió terébe belépve a nézőt egy oldalra fordított, nyitott dobozra hasonlító szerkezet fogadja, amelynek oldalai szövettel borított fakeretből állnak (díszlet: Hegyi Zsolt). Egyszerű, fehér szerkezet, hatására mégis a szokásomtól eltérően az első sorban foglaltam helyet. Ezt a döntésemet később sem bántam meg.
Az előadás kezdetével a fény egy kis pontba sűrűsödik össze a nézőkkel szembeni vásznon. A pont először apró mozdulatokat tesz, majd egyre inkább igyekszik felfedezni a rendelkezésére álló teret. Apró meglepetések követik egymást ezután. Ilyen, amikor a pont elér a vászon keretéig, majd túlmenve azon az ellentétes oldalon jelenik meg, ahogyan a kígyó a régi videójátékban. De meglepetés az a pillanat is, amikor egy második pont jelenik meg. Hamar kiderül a néző számára, hogy a fehér pontok nem vetítőből, hanem a két színész: Pájer Alma Virág és Szolár Tibor zseblámpáiból erednek. A két pont alakjának, vagyis a lámpák dőlésszögének változtatásával a színészek még tekinteteket is képesek adni a formáknak. Az egyszerű geometriai formákból tehát hamar egymáshoz viszonyuló karakterek lesznek, akik kihasználva létezésük tényét, azonnal játszani kezdenek.
Az első, oldalfalakat is beborító vetítés VR-szemüveghez hasonló élményt nyújt közelről. A különböző geometriai formák megjelenése és hullámzása dinamikusan vezet át bennünket egyik jelenetből a másikba. Szapu Dániel mozgóképgrafikáinak különlegessége, hogy nem csupán a bábok mögött, háttérként, de azok megjelenései között is képesek önállóan érdekes világokat megjeleníteni.
 Jelenet az előadásból. |
Az első emberszerű bábokat a színészek több méter magasból mozgatják. A vetítés síkjából kilépő geometriai alakzatokból álló marionettek lassan kezdik meg mozgásukat a térben. A kezdeti finomkodás azonban ismét csak a meglepetést készíti elő. Néhány bizonytalan mozdulat után ugyanis a marionettek táncolni kezdenek, ami a bravúros bábtechnika mellett az előadás humorát is jól mutatja. Pallai Mara dramaturgiája leginkább a meglepetésekre épít, amit nemegyszer éppen a humor támogat meg. A mozgókép mellett a zene az, ami a szokásosnál nagyobb részt vállal az előadás világának megteremtésében. Iamyank zenéje nem csupán aládolgozik a koncepciónak, de önmagában is megálló egészet alkot. Az előadás egyik erénye pedig éppen ez. Az alkotócsoport minden tagja láthatóan a felfedezést, a kísérletezést tűzte ki célként. Mindebből pedig egy lazán összeálló, de izgalmas és az elemeket összerakva is értelmezhető produkció jött létre.
 Fotók: Piti Marcell. Forrás: Budapest Bábszínház |
Kocsis Eszter bábjai különös módon veszik ki a részüket az összhatásból. Habár a kísérletezés következtében a látvány sokszor alárendelődik a technikai megoldásoknak, az először csak árnyékként megjelenő, színes műanyag elemekből felépülő báb szemet gyönyörködtető. Ahogyan a magasból leereszkedő egyszínű fehér spirál is, amelynek megjelenése ismét várakozással teli izgalommal tölti el a nézőt. A rajta leguruló robotgolyó aztán újra egy technikai újdonság felhasználásával jelenít meg egy könnyen értelmezhető történetszerűséget. Ahogyan az előadás többi etűdjében, itt is egy (immár fizikai, háromdimenziós) pontot láthatunk, amely kapcsolódni próbál a közegéhez. A pontszerűség, az egymáshoz való kapcsolódás nehézsége az egész előadást egybeszervező témakör. Az újabb és újabb technikai megoldások csupán ezt a problémakört vizsgálják más-más megjelenítésben. A robotgolyók megjelenésével nem csupán az előadás kezdetén látható fénypontok jutottak eszembe, de megértettem valamit az előadás varázsával kapcsolatban is. A bábszínház – legyenek bármilyen élőlényszerűek a bábok – komoly projekciót vár el a nézőtől. A bábszínész munkájának hatására olyan érzelmeket, lelki állapotokat is meglátunk a bábban, amit eredetileg nem véstek rá az arcára. Az ezzel való játék teszi igazán izgalmassá az előadást. A különböző audiovizuális eszközök és a bábszínészek munkájának hatására a robotgolyó és a zseblámpafény is személyiséget, érzelmeket, szándékokat kap. Annak ellenére, hogy a testek, alakok semmilyen támponttal nem szolgálnak azzal kapcsolatban sem, hogy melyik irányba néznek.
A kísérletező műhelymunka nehézsége lehet, hogy a projekt végére elkészült produktum inkább tanulmánynak, mint előadásnak tekinthető. A Ponttól pontig. lazán összekapcsolt jeleneteit is fenyegeti ez a veszély, azonban a meglepetések adagolásának üteme nem hagyja kiesni a nézőt az élményből. A magasból mozgatott báboktól a programozottan mozgó padlón keresztül a lenyűgöző vetítésig pedig mind-mind olyan technikák, amelyek nem csupán ebben az egy produkcióban fognak tudni kiteljesedni.