A galaxis őrzői máig a Marvel legvalószínűtlenebb sikertörténete. Annak idején nem sokan fogadtak volna rá, hogy az addig szatirikus szennyfilmeket és furcsa, groteszk horrorokat rendező James Gunn sikerre tud vinni egy csapat szuperhőst, akiket a keményvonalas képregényrajongókon kívül senki se ismer, pedig pontosan ez történt. A galaxis őrzői filmsztárt faragott Chris Prattből, a Király Válogatáskazikkal újra menővé tette a filmzenealbumokat, és kilőtte a Marvelt az űrbe, ahol nem kötötték a rendező kezét a Marvel szigorú világépítési szabályai, így Gunn elkészíthette a stúdió addigi legszemélyesebb, legviccesebb filmjét.
Erre tett rá még egy lapáttal a második rész, ami még bolondosabb, elszálltabb és pszichedelikusabb lett. Ott vált igazán egyértelművé, hogy A galaxis őrzői nemcsak a szemtelen humora, a régi popslágerekre vágott, vagány akciói, vagy a színpompásan szürreális világa miatt volt nyerő, hanem a balfék szuperhősei miatt, akiket talán túlzás is szuperhősöknek nevezni. A galaxis őrzői sokkal inkább kretén humorú különcök és lelkisérült lúzerek, akiket épp az emberi hibáik miatt könnyű szeretni.
 Jelenetek a filmből |
James Gunnt elsősorban a parádés humora miatt szokás dicsérni, pedig legalább annyira jó emberismerő, aki a csattanós beszólások között egy-két sorban rakott fel olyan háttérsztorikat, amitől igazi mélységet kaptak az alapvetően rajzfilmszerű figurák. A második rész nagy bűvésztrükkje az volt, hogy legalább akkora teret adott a lelkizésnek, mint a vicceknek, és a kettőt tökéletes egyensúlyban tartotta, még ha néha le is ültette így a sztorit, amelyben kék és zöld űrlények beszélték át a bántalmazással terhelt gyerekkorukat. („Ez az egész arról szól, hogy fogunk hülye dolgokat és adunk nekik mélységet” – mondta egyszer Gunn. Precíz ars poetica.)
A galaxis őrzői 2. volt a Marvel első szuperhősfilmje, amin sírni lehetett, a kékfejű kalózpunkból pótapává nemesedő Yondu temetése pedig a moziverzum érzelmi csúcspontja, ami még a Bosszúállók epikus fináléján is túltett. A harmadik rész pedig ott folytatja, ahol az előző véget ért; nem feltétlenül dramaturgiailag, hanem érzelmileg. A galaxis őrzői 3-ban kevesebb a humor és több (és sötétebb) a dráma, olyannyira, hogy a fő szálat a genetikailag módosított mosómedve, Mordály traumatikus eredettörténete adja, amit kifejezetten komor, néhol már horrorba hajló részekben mesél el Gunn.
Ami viszont az állatkínzásoknál is jobban megviselheti a nézők gyomrát, az az, hogy A galaxis őrzői 3. nettó giccs. Csakhogy az a fajta, őszinte giccs, ami hiába van túltolva minden téren, mégis működik, mert érződik, hogy az alkotója teljes mellszélességgel vállalja. Mégpedig azért, mert személyes tétje van számára. Könnyű elképzelni egy olyan alternatív világot, amelyben nem készült el a film, hiszen a Disney 2018-ban kirúgta James Gunnt a régi tweetjei miatt, majd amikor rájött, hogy nélküle mégse tudják megcsinálni a filmet, visszavették, de a rendező közben átigazolt a rivális DC-hez, ahol pár hónapja mindenható főnöknek is megválasztották.
 A képek forrása: MAFAB |
Gunn többször is elmondta, hogy azért akarta mindenképp befejezni a trilógiáját, hogy elmesélhesse Mordály történetét. „Mordály én vagyok” – mondta egyszer a rendező, aki bevallottan magáról mintázta a gyerekkori traumái miatt a szeretetet elutasító, tüskés, vad humorú mosómedvét. Mordály megváltástörténetébe nem nehéz belelátni az egykori paraszt viccei miatt kirúgott, de azokért bocsánatot kérő rendező sorsát, akinek A galaxis őrzői elkészítése, az ott átélt csapatszellem, barátság és családiasság oldotta fel a mizantrópiáját.
A galaxis őrzői 3. emiatt a személyesség miatt remek, és emiatt rettentő fárasztó más pillanataiban. Igaz, hogy a mélyen átélt érzelmek a szkeptikus nézőt is magával ragadhatják, de a film sokszor túltáncol a giccshatáron, miközben Mordály őrült tudósos eredettörténete korántsem annyira eredeti, mint Gunn gondolta. Akadnak egészen manipulatív pillanatok (Űrlord a világűrben) és egészen vagányak is (a franchise legjobb, egysnittes akciójelenete). Az istenkomplexusos Evolúció Mestere amennyire jól eltalált főgonosznak tűnik eleinte, olyan súlytalan ellenféllé válik a végére. A humor pedig nem azért hiányzik nagyon a filmből, mert a melodráma került a főszerepbe, hanem mert a kevés poén közé sem sikerült igazán jókat írni.
A személyesség és a lelki fejlődés az akciókban is tetten érhető, olyannyira, hogy Gunn sok szempontból anti-akciófilmet rendezett, amelyben nem fizikai erővel, hanem empátiával és lelkizéssel kezelik a konfliktusokat. Quillék, ahová csak betévednek, igyekeznek nem bántani senkit, és az ellenségeikben is meglátni a traumát, ami miatt úgy viselkednek, ahogy. A galaxis őrzői a részvét szuperhőseivé válnak, ami koncepcióként izgalmasnak hangzik, de a kivitelezés néhol esetlen (amikor Mantis megszelídíti a lovecrafti szörnyeket), máskor giccsbe fullad („Mindenki megérdemel egy második esélyt”), de jó poénok és meglepő húzások is fakadnak belőle a sokszor sablonos akciókat kínáló szuperhősvilágban.
A galaxis őrzői 3. a legegyenetlenebb film a három rész közül, ám így is megtöri a filmtrilógiák átkát: úgy zárja le a történetet, hogy nem okoz csalódást, és nívóban sem szakad le messzire az első két filmtől. Hogy mást ne mondjunk, a Star Wars sürgősen példát vehetne arról a kreativitásról, amivel Gunn benépesíti a világot, elég csak megnézni azt a rengeteg mutáns szörnyet és répafejű marslakót, amit a filmhez találtak ki (a maszkmesteri munka bravúros). Ráadásul A galaxis őrzői 3. is azt az érzetet kelti, hogy a fantáziának még az üzletileg szigorúan kontrollált franchise-gyártás sem szabhat határt: a film egyik része például olyan világban játszódik, amilyennek talán a testhorror mestere, David Cronenberg képzelné a Teletabit. És szuper az is, hogy a retró rádióslágerek helyét a későbbi évtizedek alternatív csodái veszik át (Radiohead, The Flaming Lips, Beastie Boys stb.), mert ez is jelzi, hogy ez már a szíve mélyén búskomor mosómedve története.
A galaxis őrzői 3. a játékidő jelentős részében nem kiemelkedő, de teljesen korrekt szórakozást nyújt. Nyilván nehéz ezt hova tenni abban a korban, ahol a jobb filmek kötelezően minden idők legjobb valamijévé válnak, de Gunn még így is jelentősen többet ad, mint az életközepi válságát élő stúdió aktuális filmjei. A galaxis őrzői 3. egy tökéletesnek induló trilógia tökéletlen lezárása – és ez stílusos Marvel-búcsú attól a rendezőtől, aki a tökéletlenséget ünnepli a tökéletes szuperhősök világában.