Saját dolgát megnehezítve választott témát a RÉV Színház társulata és az általuk felkért rendező, Fábián Péter. A koronavírus lecsengő időszakában játszódó történet szereplői egy online versmondó verseny zsűrijének tagjai. Habár a covid mint generációs élmény velünk marad, az általa generált abszurd szituációk egyre kevésbé képezik részét a mindennapjainknak. Így a folyamatos fertőtlenítésből, a szájmaszk hordásából és nem hordásából fakadó gegek kevésbé ütnek, mint a covid időszakában. A versmondóversenyek világa pedig olyan zárt közeg, amelynek szituációi csak keveseknek lehetnek ismerősek.
 Balla Richárd |
Ezen nehezítéseket semmibe véve az előadás leginkább szórakoztató kíván lenni. A rendezés jó érzékkel válogatja ki az alaphelyzet azon szituációit, amelyek bárki számára átélhetők lehetnek. A koronavírust pedig csupán annyira tekinti körülménynek, amennyire azt az online szavalóverseny indoklása és néhány poénforrás kiaknázása indokolttá teszi.
Fábián Péter rendezése éppen elég szellős ahhoz, hogy teret engedjen a színészi improvizációnak. A játszók pedig láthatóan élnek is ezzel a szabadsággal. Ez a játék azonban veszélyessé tud válni abban az esetben, ha a színészek nem elég tudatosan mérik fel a közönség összetételét. Szokásos győri játszóhelyükön feltehetően másféle közegnek szólnak a poénok, de az általam látott budapesti vendégjáték főként tinédzser közönsége is hálásan reagált az improvizációnak látszó helyzetekre. A megírt történet és a karakterek is az első pillanattól vitték magukkal a nézőket.
 Árvai Péter, Kiss Tünde |
A Balla Richárd által megformált zsűrielnök pontosan mutatja fel korunk politikailag elfogult kulturális elitjének képét. Figurájában egy független színházi alkotóként induló, de egy közintézmény (Magyar Vers Háza) vezetői pozíciójáig jutó, a politika és a kultúra között egyensúlyozó macsót láthatunk. Megszólalásai olyannyira szuggesztívek és ellentmondást nem tűrőek, hogy nemcsak zsűritársai, de a néző is hátrébb lépne kettőt, amikor véleményének hangot ad. Kiss Tünde második alkalommal egészíti ki a RÉV Színház társulatát és ez az együttműködés csakúgy, mint az Etűdök Vidnapjára című előadásban, remekül sikerül. Az általa megjelenített pedagógus a Bársonyosi Dávid által játszott fiatal színész egykori magyartanára. Kettejük kapcsolata kellően rejtélyes marad az előadás során, ez pedig nem csupán izgalmasabbá teszi a történetet, de számos humoros pillanat forrása is. Árvai Péter művelődésszervezője az előadás nagyobb részében a vidéki, kultúrával foglalkozó szakember kisebbrendűségi komplexusából szólal meg. A történet vége felé közeledve azonban a többiekre, főként a zsűri elnökére vetített árnyéka egyre nagyobbra nő.
Az előadásban búvópatakként van jelen a politikai nyomásgyakorlásról szóló szál. Ahogyan az lenni szokott, a vége felől nézve a befogadó már össze tudja rakni, milyen szimbolikus utalások és a karakterektől származó elszólások alapozták meg a végkifejletet. A szervezőtől származó és a zsűrielnökön csattanó hatalmi játszma kiteljesedése mégis kissé szervetlennek érződik. A színészek játéka továbbra is átgondolt és jól vezetett, de a nézőnek a kétharmad időnyi önfeledt humor után kevéssé van igénye a konkrét társadalomkritikára. Főként azért, mert a karakterekbe és múltjukba kódolt vonások élesen rá tudnak mutatni a magyar társadalom diszfunkcionális voltára. Ez pedig éppen elég ahhoz, hogy az előadás után legyen mire vonatkoztatni a látottakat.
 Fotók: RÉV Színház |
Az előadás ugyanis sokat foglalkozik esztétikai és művészetpolitikai kérdésekkel. Leginkább ezen két szempont kibékíthetőségének kérdésével. A karakterek által megjelenített merőben különböző esztétikai szempontok gyakran találkoznak a főként a zsűrielnök által fontosnak tartott politikai üzenet megfogalmazásának igényével. Vajon milyen politikai üzenete van annak, ha egy transz személyt juttatnak a regionális fordulóból az országos döntőbe? Hogyan veszi ki magát az, ha a két továbbjutó közül egyik sem nő? Kell-e határon túli a mezőnybe? Ezek a kérdések azonban ugyanazzal a könnyedséggel kerülnek terítékre, mint a korábbi helyzetkomikumok.
Az előadás megjelenítésének módja meglehetősen eszköztelen. Az egy asztalt, hangfalat és egy akkumulátoros projektort igénylő technikai apparátus különböző terekbe is jól adaptálhatóvá teszi a produkciót. A kevés díszletnek és kelléknek köszönhetően azonban még nagyobb figyelem helyeződik a színészi játékra. Szerencsére ez inkább hozzáad, mintsem elvesz a színházi élményből. Az előadás remekül él a nehezített pályának is felfogható vállalásaival. A zsűrizés mint szituáció a természetes színészi játéknak és az okos rendezői húzásoknak köszönhetően tehát kellően átélhetővé válik a nézők számára is.