Sokszor teljes joggal méltatlankodunk persze, hogy miután egy adott évben a vízcsapból is a soros nagy művész folyik, ugyanő a következő évtől a korábbi figyelemnek csupán a töredékében részesül. Kicsit olyan ez, mintha a kerek évfordulók valami kötelezettséget jelentenének valamely szerző hallgatására, olvasására vagy ünneplésére, hogy ennek eleget téve azután egy időre megkönnyebbülten félretehessük az illetőt. Szerencsére Ligeti eddig sem volt „félretéve”: emlékének és életművének ápolását nemcsak kiváló pályatársak, előadóművészek, kutatók és intézmények tekintik szívügyüknek, de viszonylag széles közönsége is van. A halála óta eltelt időben véglegesen klasszikussá váló Ligeti nem csupán a beavatottak szűk körét érdekli.
 Eötvös Péter |
Ezt erősítette meg a Bartók Tavasz április 6-án „Ligeti 100” címmel megrendezett emlékkoncertje is, amelyet Ligeti concerto-termésének szentelt Eötvös Péter és az általa vezényelt vendégegyüttes, a Klangforum Wien. A programban – a fúvós versenyművek kivételével – az összes koncert-jellegű Ligeti-kompozíció megszólalt, nevezetesen a Kamarakoncert, a Hegedűverseny, a Csellóverseny és a Zongoraverseny.
Több jubileumi hangverseny meghallgatása után nyugodt szívvel mondhatom, hogy közülük ez az esemény volt az, amely Ligeti monumentális alakját a legnagyobb meggyőző erővel, a megrázó élmény erejével tudta megmutatni. A műfaji „egysíkúság” ellenére – amelyet azonban sikeresen ellensúlyozott a művek jó két évtizeden átívelő keletkezéstörténete – úgy érezhette a hallgató, hogy enciklopédikus képet kapott Ligeti művészetéről. Nem elsősorban a zeneszerzői technikák és filozófia vonatkozásában, hanem azáltal, hogy az életműbe ezen a viszonylag keskeny ablakon át betekintve is mintegy hologramszerűen tárult fel előttünk a Ligetire jellemző, úgyszólván kozmikus teremtő erő.
Már a nyitószámban, a Kamarakoncertben is felismerhettük a szerzőnek azt a különleges képességét, hogy a hangok és színek egydimenziós egymásutánjába valamilyen lenyűgöző, többdimenziós jelenség képét kódolja bele – hasonlóan Monet vízililiomaihoz, amelyek magán a falon elmosódott színes foltokként hatnak, hátrébb lépve és ellazulva azonban felismerjük a máshogyan sehogy sem érzékeltethető, a falat a végtelenbe táró, anyagtalan vízfelszínt a rajta lebegő virágokkal és levelekkel. Ahhoz, hogy ez a csodálatos átváltozás valóban végbemenjen, természetesen szükség van az ecsetkezelésnek ugyanarra a könnyedségére és biztonságára, amellyel az idős Monet rendelkezett. Nos, Eötvösben megvannak az ennek megfelelő zenei képességek, s a neves osztrák együttes is képes volt arra, hogy a nüanszoknak ebben az orgiájában tökéletes precizitással játssza el szerepét.
 Fenyő László |
A tizenöt Ligeti-tétel így teljes gazdagságában, a hallgatót minden pillanatban új élményekkel kápráztatva vonult el előttünk. S ez az anyag talán minden másnál jobban mutatott rá a karmester Eötvös egyéniségének lényegére: nemcsak arra, hogy hajszálpontosan ismeri a vezényelt darab minden rezdülését és annak hatásmechanizmusát, hanem hogy a rá mindig oly jellemző végtelen nyugalom és kiegyensúlyozottság és a hallgatóban kiváltott maximális hatás között valamiféle egyedülálló zenészi-karmesteri hatékonyság biztosítja az áttételt. Hogy ez elsősorban próbamunka vagy pillanatnyi ihlet, szuggesztivitás kérdése-e, nem tudom; az mindenesetre nem lehet kétséges, hogy a Klangforum nagyszerű zenészei minden részletet tökéletesen kimunkáltak, mielőtt pódiumra léptek.
Az est kirobbanó sikerének meghatározó létrehozója volt természetesen a három nagyszerű, de egészen más vérmérsékletű versenymű-szólista is. Kelemen Barnabás egyéniségét talán robbanékonyságával és kifejezési skálájának roppant szélességével jellemezhetjük legjobban, s a zenélésnek azzal a primér örömével, amely játékát mindenkor áthatja. Ezúttal azonban önmagát is felülmúlta a Hegedűverseny nagy cadenzájában, amelynek megrendítő hatása alól senki sem tudta kivonni magát, akivel erről a koncert után beszéltem – ez a megrázó és felemelő, óriási hegedűszóló valóban a végső dolgokról szólt, bachi és beethoveni emlékeket idézett. A szólisták közül Fenyő László mutatkozott leginkább Eötvös lelki rokonának: karcolhatatlan szépségű játéka, rendíthetetlen nyugalma valamilyen végső harmóniában foglalta össze a Csellóverseny minden mozzanatát. A Zongoraverseny szólistája, Fejérvári Zoltán pedig a rá jellemző – és a darab által is szinte kikövetelt – őserővel játszott minden egyes hangot, de eközben valamiképp mégis fölötte lebegett saját a szenvedélyességének, játéka maximálisan differenciált volt, s gyönyörködni és gyönyörködtetni tudott – például a zárótétel futamainak káprázatos luminozitásával.
Születésnapi ajándék volt a javából.
Helyszín: Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem; időpont: 2023. április 6.