Mintha egy bútoráruház kanapéosztályán járnánk, olyan a díszlet, de aztán sikerül a szereplőknek beülni, beheverni majdnem mindet, sőt, még be is lehet zuhanni-bújni egy-egy résbe. Horesnyi Balázs halványbordóba borítja a színpadot – ez különösen a Marthát játszó Varga Gabriella lila miniruhájának áll jól, egyébként kellemesen pasztell.

Varga Gabriella és Ballér Bianka

A Nem félünk a farkastól a hagyomány szerint két színésznek valódi álomszerep, jutalomjáték – a másik kettőnek nem egészen az, hogy finoman fogalmazzak. Két ember fürdőzik a teljes sikertelenségben és nyomasztó élethazugságban, és olyan mélyre mennek benne, hogy az már erős összetartozás látszatát kelti. És nem is csak látszat ez: a szópárbajhoz, egymás sértegetéséhez, alázásához feltétlenül szükséges a másik.

Nem véletlen, hogy Albee darabjában Martha, aki a semmi közepén lévő egyetem rektorának a lánya, hosszas válogatás után vette férjül a puhának tűnő George-ot – idősebb is nála, meg hát nem volt valami széles a választék. George azonban nem váltotta be Martha reményeit – hogy a ranglétrán végigsprintelve rektor legyen, és Martha rektorné –, ezért a keserűség, a bosszú, az ön- és a másik marcangolása.

Ami immár egy kidolgozott repertoárelőadás, teret adva némi improvizációnak – vagyis közönség kell hozzá. Na, erre való a fiatal pár: nézők. Persze, nekik is megvannak a maguk problémái; nagyjából most tartanak ott, ahol George-ék több évtized után. Nem a kidolgozott replikákban, és a nemcsak szellemes, de okos és kegyetlen marcangolásban, hanem a szimpla kudarcban. A fiú, Nick előtt állhat ugyan sikeresnek mondható akadémiai karrier, de a házassága máris romokban. Honey ugyanis egy liba – na, libát játszani, ez aztán a kihívás! –, de nála a kassza és a kasszakulcs.

Varga Gabriella és Sághy Tamás

Czukor Balázs rendezése – korrekt. Az előadásnak van íve, ritmusa, vannak csúcspontjai, és aki nem ismeri a darabot, annak jut bőven szörnyülködni való is. Történt próbálkozás a tekintetben is, hogy némi port lefújjanak a drámáról – de igazság szerint ettől csak jobban látszik, mennyire távol vagyunk már az ilyen magánjellegű élethazugságoktól. Nincsen farkas, amitől félni kéne, egy darab sem. Szinte szórakoztat, annyira veszélytelen, annyira retró.

De akár retró, akár nem – ennek a darabnak a sikere a szereposztáson múlik leginkább; világrengető rendezői koncepcióval, át- vagy újraértelmezéssel nemigen érdemes és nemigen lehet előrukkolni.

Kicsit csodálkoztam, amikor azt láttam, hogy Marthát Varga Gabriella játssza. Túl azon, hogy – meglehet, méltánytalanul – ezt a darabot az idősödő, vagy mondjuk, erősen középkorú színésznők kedvéért szokták elővenni, és kevésbé a középkorú férfiszínészért, a darab statikáját billenti fel a saját koránál is legalább egy tízessel fiatalabbnak tűnő színésznő. Miért baj ez? Hát mert a két embert leginkább az ragasztja össze, hogy egyiknek sincs más választása. Marthán nemcsak a kor, hanem a rengeteg alkohol és az egyre növekvő keserűség is látható nyomokat hagy, karakterének pedig izgalmas vonása a verbális és alkalmi fizikai gyorsaság és a mély változtatások tekintetében mutatkozó tehetetlenség feszültsége. Márpedig Varga Gabriella alakítását látva egyetlen kérdés vetődik föl: miért is nem száll ki Martha ebből a minden tekintetben boldogtalan házasságból. Van egy rövidke monológja arról, hogy a boldogságot mégiscsak a mindent eltűrő, a rezignáltságába belesüppedő George mellett találta meg – de ez az eszmefuttatás ezúttal szimpla öncsalásnak tűnik.

Aztán a színház honlapjáról kiderül, hogy a darab műsorra tűzésekor Marthát Tóth Ildikóra osztották. Így persze más – ez kényszerhelyzet, és előadásmentés történt.

Kovács Tamás. Forrás: Vörösmarty Színház

És az is történt, hogy Sághy Tamás George-a viszi el a tejfölt. Ez a puha, a felesége iránt készséges, valamint magas szinten önreflektált pasas, aki nem kis puttonnyal érkezett az egyetemre és a házasságba, tényleg szereti ezt a hanyatlásában tomboló asszonyt. Sokat tűr és sokat hallgat, de ezen a bizonyos éjszakán mégiscsak ő hozza meg azt a döntést, amely vagy csillapítja a romlást, vagy egy nyugalmi helyzet felé tereli. Sághy játéka pompás; a csöndjei épp oly súlyosak, mint a megszólalásai.

A fiatal pár untermann-szerepkörében a Nicket játszó Kovács Tamásnak van nagyobb mozgástere: egyetlen éjszaka alatt befutja azt az ívet, amit az előtte álló több évtized ígér: a karriert és az árát, megannyi jellemgyengeséget és megalkuvást, valamint masszív boldogtalanságot. Szépen bontogatja a figurát – tetszetős alakítás. Ballér Biankának Honey szerepében kezdetben egy rémesen idegesítő és mesterkélt csuklás-féleség a legerősebb jellemvonása, aztán szerencsére ez abbamarad, és direkte megkönnyebbülés egy szimpla libát látni, aki egyrészt zugivó, másrészt hazug, harmadrészt erőszakos… és van itt negyed- meg ötödrészt is.

Kiment a darabból a „cucc”, ezen töprengtem hazafelé, miközben felidéztem magamban néhány emlékezetes Martha-alakítást. De aki még egyet sem látott, és a darabot sem ismeri – fölteszem, akad ilyen a nézők közt, ez elég természetes –, annak ez az előadás is szerezhetett néhány elgondolkodtató avagy magával ragadó percet.

Az előadás adatlapja itt található.