Ladik Katalinnak (szül. 1942, Újvidék) Magyarországon ilyen átfogó, áttekintő kiállítása még nem volt. A müncheni tárlat a szeptemberi finisszázs után az aacheni Ludwig Forumba (még 2023-ban), majd a stockholmi Moderna Museetbe utazik (2024 őszén). A kiállításhoz kapcsolódik a TUNE rövid hangművészeti alkotói ösztöndíjprogram, amely a hang, a zene és a képzőművészet határmezsgyéjén helyezkedik el. A TUNE-ba meghívott művészek, így Ladik Katalin is, műfajokon, korszakokon és stílusokon átívelően dolgoznak, a Haus der Kunst aktuális programjával párbeszédet folytató akusztikus műveket hoznak létre. Ladik élőben is fellép a kiállításon a szerb Svetlana Maraš zeneszerző társaságában, a Haus der Kunst TUNE programjának részeként 2023. július 14-én és 15-én.
Revizor: A magyar közönség talán nem ismeri a müncheni Englischer Garten szélén álló, közel ezer négyzetméteres múzeumi teret – hogyan jellemezné?
Sarah Johanna Theurer: A Haus der Kunst olyan kortárs művészeti múzeum, amelynek nincs saját gyűjteménye, így olyan kiállításokban gondolkodunk, ahol a választott művésszel, akár más intézmények gyűjteményéből is válogatva hozunk létre kiállításokat, amelyek esetleg utaztathatóak is. Az épület maga szimmetrikus, ez a szárny három egymásból nyíló térből áll.
R: Hogyan esett Ladik Katalinra a választás?
SJTh: A kasseli Dokumentán ismertem meg a munkáit, aztán Athénban is láttam kiállítását, de igazán Hendrik Folkerts révén ismertem meg, aki a Documentán Ladik kurátora volt és aki Ladikkal már 2013-ban találkozott Budapesten. A müncheni intézményünkbe ő ajánlotta ezt az anyagot, így a társkurátorom lett, és azt kell mondanom, ajándék volt vele ezen a kiállításon dolgozni.
R: A megnyitó beszédét Ön azzal zárta: egy legendát ünneplünk. Mit talált Ladik világában élhetőnek, vonzónak itt, Münchenben?
 Fotó: Julian Baumann, Haus der Kunst, 2023 |
SJTh: Ladikot a performanszművészet egyik kulcsszereplőjének tartom, kiemelkedő, ahogy a testét és a hangját használja. Az ő személyét, alkotói személyiségét annyi legenda övezi, hogy a szerb kollégám, Biljana Grigorić például odáig volt, amikor megtudta, Ladik-életműkiállításra készülünk. Ladikot itt egyébként nem más, mint Meredith Monk követ a Calling című kiállítással.
R: A kiállítás impresszumában számos országból találunk közreműködő feleket. A budapesti acb Galériának milyen szerep jutott a kiállítás létrehozásában?
SJTh: Az acb-től Kopeczky Róna nagyon sokat segített: tolmácsolt Ladik Katalin, Hendrik Folkerts és köztem, illetve tavaly októberben Münchenben megmutatta a művésznek a kiállítóteret, decemberben pedig mi kerestük fel az acb Galériát Budapesten. Kopeczky Róna nélkülözhetetlen segítséget nyújtott a kutatómunkában, illetve a legtöbb művet is az acb Galéria bocsátotta a rendelkezésünkre.
R: A Haus der Kunstban a három részre osztott kiállító tér szépen leképezi a Ladik életére, illetve művészetére is jellemző hármasságot: a költői—képzőművészeti—színészi életutat, az életének helyszíneiül szolgáló Újvidék—Hvar—Budapest háromszöget, illetve a művészi alteregóit jelentő Szerkesztőnő—Üvegezőnő—Művésznő hármasságot is.
SJTh: A három terem az életművet három részre osztja. Az első terem az írás köré szerveződik, amin nemcsak a szépirodalmi munkáit értem, hanem azt is, ahogy az írás a kollázsaiban megjelenik, ahogy az írás megidézi a testet, a művész testét. A második terem a fotográfián keresztül Ladik recepciójára fókuszál és bemutatja a korai performanszait, míg a harmadik teremben Ladik mint történetmesélő szerepel: történetmesélés a színészetén keresztül, illetve történetmesélés a mitológiában, amelynek nagy szerepe van a költészetében is. Számomra egyébként ez a tér, ez a terem a legizgalmasabb, mert itt fut össze minden.
R: Fél éve, Ladik 80. születésnapjára jelentette meg az újvidéki Fórum Könyvkiadó az Idővitorla című kötetet, amely 60 év költészetét gyűjti össze. Az összegyűjtött versekben is fontos vers a Gyere velem a mitológiába kezdetű. Kurátorként az Ön számára mit jelent Ladik magánmitológiája?
SJTh: Erre a kérdésre nincs válaszom. Az alvilág és a hétköznapi valóság nagyon szorosan összefügg Ladik művészetében, a költői, ha úgy tetszik: a sámán énje köti össze a világokat nála. Ha megnézzük az androgün alakját, amely az említett versben is szerepel, ez két világot, a testet és a hangot összekötő kapocs. Ladik művészete ezeket egybeolvasztja, ez képezi nála a magánmitológia alapját. Visszatérve a Haus der Kunst szimmetrikus épületére, ez egy tükörszerkezet: mindenből kettő van, meg van duplázva, amit szintén jellemzőnek találok Ladik művészetére nézve is. A TUNE alkotói program is egyfajta tükröződés: magára a kiállításra, és az itt létrehozott, Ladik esetében 2023 nyarán létrehozandó hangművészeti alkotások egymásra is reflektálnak. Az egyik egy, a kiállítás tereiben tartott vezetés, a kiállítást Ladik élőben előadott hangköltészeti performanszával kíséri majd a tervek szerint, a másik egy, Svetlana Maraš zeneszerzővel folytatott együttműködés újabb állomása lesz: dolgoztak már együtt korábban, ezért kettejüket együtt hívtuk meg a TUNE alkotói programra, ahol az eddigi munkájukra reflektálhatnak, vagy abból mutathatnak be néhány darabot.
A kiállítás első termének falain Ladik zenei témájú kollázsai láthatók, amelyeken színes háttér előtt újságkivágatok, zenei kottarészletek, kartonpapírra ragasztott összegyűrt papírdarabok képezik le azt, ahogy Ladik a hangot interpretálja, és közben a padlóra kirakott hangfalakból Ladik hangköltészeti munkáit sugározzuk. Tizenöt, az egyes kollázsokhoz tartozó hangköltemény teremti meg a terem hangképét. Ez a 15 csatornás hanginstalláció úgy áll össze, hogy a hangsávok nem fedik egymást, sőt, egy 40 másodperces csönd választja el a különböző hangfalakból megszólaló felvételeket. Így egy nagyon finom szövésű hangszőnyeget tudtunk a képek alá teríteni.
R: Ennek köszönhetően olyan, mintha mindenhol itt lenne velünk Ladik Katalin. A terem végében látható a kollázsokon visszaköszönő szabásmintákat idéző varrógép is, amely segítségével a megnyitón a művész egy performanszot adott elő. De a varrógépnek nemcsak ennyi a szerepe a kiállításban, hiszen innen indul egy vörös fonal, amely fizikailag is összeköti a termeket.
 Fotó: Milena Wojhan, Haus der Kunst, 2023 |
SJTh: A varrógép a művész kérésére került be a kiállításba. Ezt a tárgyat sokat használta a pályája során egyrészt otthon, alkotás közben, de konceptuális elemként is a performanszaiban, kettős jelentést hordozva: egyrészt jelenti a tipikus női munkát, másrészt megragadja a női divatot, az ennek alárendelt női testet is.
R: A 21. századi német perspektívából nézve milyennek látja Ladik Katalin testfelfogását és a női testhez kapcsolódó hagyományosan alárendelt és alárendelődő női szerepeket, amelyeket Dél-Kelet-Európában szokásosan a nőknek kiutaltak? Azért kérdezem ezt, mert a kollázsokon kívül az első teremben vannak kiállítva a korai performanszok dokumentumai is az asztali tárlókban, köztük az 1970-es, Ladik magyarországi recepcióját máig negatívan befolyásoló Sámán című performanszé: ez volt az a performansz, amelyben – hallatlan – az egyik keble fedetlen volt.
SJTh: Igen, e mellett látható a negatív kritikákra válaszul született Blackshave Poem című performansz dokumentuma is, ahol teljesen fel van öltözve és a fekete öltözeten kívül hordja az alsóneműt. A Sámánban egyébként Ladik talpig feketébe öltözve mondott előbb szerbül, aztán magyarul verseket, míg lassan a költészet átment éneklésbe (ahogy Ladik a saját hangköltészeti performanszait hívja: kukorékolásba – a szerző megj.), közben felkerült rá egy szőrmebunda, amely fedetlenül hagyta az egyik mellét. Ladik ennek hatására a végén úgy került be a köztudatba, hogy a meztelen költőnő, miközben ez a rész alig tíz percig tartott az egész estés performanszban. Valóban ez a legjobban dokumentált, legnagyobb hatású performansza annak a sokknak köszönhetően, amit ez a fellépés a korabeli budapesti nézőkben kiváltott. A jelen perspektívából nézve az lehetett a probléma, hogy nem voltak kifejezéseik, szókészletük a látott jelenség leírására, mert a nyilvánosságban a meztelen női testet a pornóval, a sztriptízzel kötötték össze. Nem tudták nem becsmérlő szavakkal leírni a látottakat.
R: Ez magyarázza, hogy ez egy máig ható stigma, amely még Ladik 80. születésnapja kapcsán készített magyarországi interjúkban is rendre előkerül?
SJTh: Ehhez vegyük hozzá, hogy mind a mai napig milyen félreértések övezik a meztelen női testet és azt, ahogy a női test általában megjelenik a művészetben.
R: A varrógéptől induló vörös szálat követve jutunk a kiállítás középső termébe.
SJTh: Mielőtt a következő terembe lépünk, az oda nyíló kaput (ajtónyílást) két oldalról az Azonosság (Identification) című, Bécsben készített performansz képei őrzik. Itt Ladik a Képzőművészeti Akadémia előtt áll, az első képen a jugoszláv zászló előtt, a másikon mögötte, és a zászló eltakarja az arcát. Ezek a kapu őrei, és a kiállításon ezt a gesztust megismételjük, illetve a második terem végi kaput is őrzi majd két alak. Ezt azért emelem ki, mert szerettük volna bevezetni az identitásról szóló munkáit és bemutatni, hogyan viszonyul a test az identitáshoz és az államhoz, ami alapkérdés Ladik életében és művészetében.
R: A második terembe lépve egy Ladik Katalinról készített fotó néz vissza ránk. Az ember nagyságú nagyítás a Poemim sorozat nyitóképe.
 Fotó: Julian Baumann, Haus der Kunst, 2023 |
SJTh: Ladik egy üres képkeretet tart az arca elé, úgy is mondhatnám, egy keretezett üveglapot, majd a sorozat további darabjain ennek a képkeretnek gyűri az arcát, eltorzítva azt, tönkretéve annak szépségét.
R: Az első képről, amely a terembe lépve fogad minket, egy nagyon szabályos, összeszedett, keretezett arc néz vissza ránk, és itt még nem látszik az üveglap.
SJTh: Elég szigorú a tekintete, azt üzeni: ő határozza meg, hogyan keretezzük a róla alkotott képünket, ugyanakkor a keret maga a korlátokat is jelképezi: a társadalmi szabályokat, a nőkre szabott szerepeket, a családi hátterünkből adódó kötöttségeket.
R: Az első teremben látható az Élhetek az arcodon? című regényes élettörténet egy példánya. A 70. születésnapja előtt jelent meg magyarul, de tudtommal még nincsen német fordítása. Itt nagyon hangsúlyos szerepet kap a három személyiséget megtestesítő három alak, a Szerkesztőnő, a Művésznő, és nem utolsó sorban az Üvegezőnő. Az Üvegezőnő visszatérő karakter a prózájában, talán a Poemim sorozat ehhez is köthető.
SJTh: Ezt nem is tudtam. Sajnos a magyar nyelvű költészete, prózája egészében nem elérhető a számomra, noha sok írást olvastam tőle műfordításban, és sokat róla gépi fordítás segítségével, illetve természetesen ismerem az angol, illetve kisebb részben német nyelvű fordításban megjelent verseit, például az Üveghattyú az előszobában címűt. Így tudom, hogy az üveg, a piros fonálhoz, varrógéphez, szabásmintákhoz hasonlóan, vissza-visszatérő eleme az életműnek.
R: Amely ezen a Poemim fotósorozaton a torzítás, ha tetszik, az arc elvesztésének eszköze lesz.
SJTh: Az arcvesztés pontos kifejezés, de tegyük hozzá, hogy nemcsak elveszíti, de vissza is nyeri az arcát. Itt az arc tárgyiasítását figyelhetjük meg a férfitekintet révén, és Ladik az üveget használja arra, hogy a rá vetett pillantásoknak határt szabjon, illetve arra, hogy ő szabja meg, mit enged magából láttatni, mert a fókuszt ő határozza meg. Így az üveglap segítségével visszanyerheti az arca, a teste fölötti uralmat, kontrollt. Több interjúban kitér a maszk, a kozmetikai maszk jelképszerű használatára is.
R: Az említett férfitekintetet pontosan dokumentálja a falon körbefutó fotósorozat (Pszeudo jelenlét, amiről Ladik itt beszél bővebben), ahol azt látjuk, hogy Ladik alakja meztelen egy tipikus értelmiségi férfiakkal teli közegben.
SJTh: A férfiak a zágrábi Acezantez avantgárd zenei együttes tagjai, akikkel Ladik rendszeresen fellépett, többek között az 1972-es müncheni olimpián is. A képeken egy próbát látunk, amit egyébként aztán nem követett koncert, a próbát alakította Ladik spontán fotóperformansszá. Az improvizáció fontos eleme az akt, Ladik meztelen teste, amelyet az ön által értelmiségiként jellemzett férfiak ignorálnak.
R: A meztelenség nagyon fontos tartozéka Ladik privát életének: az első teremben a tárlókban láttunk Hvaron készült fotókat is, ahol Ladiknak egy kis kőháza van a hegyen, amelyhez nagyon kalandos úton jutott, de ezek nem nyaralási képek, hanem performanszfotók. Hvar várossal szemben találhatóak az ún. Pokol-szigetek, köztük Jerolim, egy nudista strand – az ott élőknek, oda járóknak egész más viszonya van a testhez és a meztelenséghez, mint amit Magyarországon megszoktunk, és sokkal közelebb van a német FKK-hoz (Freikörperkultur, azaz a szabad test kultúrája), ahol itt, a Haus der Kunst mögött elterülő hatalmas ligetben is volt alkalmam látni két szeminárium vagy előadás között idesereglő, nudizó egyetemistákat és egyetemi tanárokat ösztöndíjas koromban. (Az interjúval egyidőben jelent meg a hír, hogy Berlinben az uszodákban is engedélyezik a monokinizést. – a szerző megj.) Itt, a Haus der Kunstban egészen más fénytörést kapnak a hvari performanszok meztelen képei, mint Magyarországon, ahol a horváttól (és a némettől) eltérő meztelenségfelfogás nem sokat változott az 1970-es Sámán performansz óta…
SJTh: Erről sokat beszélgettünk Ladikkal. Manet Reggeli a szabadban című festményét idézte, amely a női szexualitást illető kettős mércét ábrázolja. Ladik számára a meztelenség esetén nem az a kérdés, hogy az jól néz-e ki, jó érzést kelt-e, hanem politikai szükségszerűségből adódik.
R: Ehhez kapcsolódik a szintén Hvaron készült fotóperformansz, amely a menstruáció kérdését állítja középpontba.
SJTh: Ez is egy nagyszerű munka 1982-ből, a Tengerfestés címet viseli. Ladik meztelenül lebeg a tengerben, miközben megfesti, és meg is szépíti a vizet a bíborszínű, metaforikus értelemben vett, menstruációs vérrel. Nem kérdeztem, hogy milyen anyagot használt…
R: Mintha hipermangánt mondott volna.
 Ladik Katalin: Androgyn 3., 1978 |
SJTh: Nincs jelentősége. A kérdés itt az, hogy a női testet, és az ahhoz tartozó havi vérzést tisztátalannak tartjuk-e, a termékenységhez vagy a szexualitáshoz tartozónak tartjuk-e? A tenger a nyugati kultúrában szintén köthető a női nemiséghez, ezért a nőiség lényegét a tengerben feloldó gesztus nagyon erős kép az életműben.
R: Megérkeztünk a második teremből a harmadikba vezető kapuhoz. Ezt az Androgin című két, tükröződő önarckép őrzi: a bal oldalon a tükörre harapva egymásba olvad az arca és eltűnik az álla, míg a másikon…
SJTh: Egy tükörre fekteti az állát, így tükröződik az egész arc, de eltűnik a nyak, a váll is, ha tetszik, ezáltal torzul az arc is. Ezt választottuk a kiállítás plakátjára is. A másik plakátkép a Poemim egy darabja, ahol Ladik félprofilját kitakarja az arcába lógó haja. Mindkettőt nagyon erős képnek érzem: a kritikus, humoros, fürkésző tekintet teszi azzá. Az androgün-sorozatról már esett szó, mert az androgün alakja nemcsak egy fontos motívum az életműben, hanem mintázat: mindennek két oldala van, és mind a kettőt meg kell vizsgálnunk. A testnek is kettős, vagy még összetettebb identitást lehet tulajdonítani, az androgün női és férfi tulajdonságokkal is bír. Ezen túllépve Ladik Katalin mint ember is nagyon sokoldalú: anya és feleség, színésznő, képzőművész, költő, ezt is leképezik ezek a tükröződő önarcképek.
R: Az ebben a korszakban viselt apródfrizura egyszerre fiús és nőies?
SJTh: Részben Juliette Greco hatására vágatta Ladik ilyenre a haját.
R: A vörös fonalat követve az utolsó, harmadik terembe lépve részletek láthatók a filmes munkáiból, illetve itt szerepel erre a kiállításra rendelt új munkája is.
SJTh: Ez a Gyere velem a mitológiámba címet kapta. Maga a textil, ez a nagyarasznyi széles, vörös anyag a 2017-es kasseli Documentára készült performanszban szerepelt, amelyet most kétféle varrás díszít, egy szaggatott és egy folyamatos vonal.
R: Amilyeneket a kollázsokhoz használt Burda-szabásmintákon szoktunk látni.
SJTh: Igen. A szaggatott vonal utalás az Ariadné-mítoszra, akinek az ember-szülte kedvese, Thészeusz ezt a fonalat követve talált ki Minotaurusz labirintusából, míg a folyamatos vonal a spirituális történetmesélési vonalat testesíti meg. Ez egy szavak feletti réteg.
A felfelé csavarodó spirálforma visszaköszön a kiállítótérbe vezető lépcsőházban, ahol a kiállítás címét adó Oooooooo-pus című performansz is elhangzott, egy hívogató, invitáló gesztusként. Ezt teremti, vagy ha az nem is lehetséges, jeleníti meg újra ez a mű itt.
R: A magánmitológiában Alice is fontos szerepet tölt be. Ez a következő műtárgy.
SJTh: A kiállításra Ladik két új művet készített, ez az installáció az Alice in Codeland (Alice Kódországban) című multimédiás performanszán alapul. Alice valóban fontos a női szerepek vonatkozásában, talán az Élhetek az arcodon? folytatásaként íródó regényes élettörténetben kap nagyobb szerepet.
R: A Folyékony tükör még kéziratban van, amit ismerek belőle, abban ez a motívum nem játszik kiemelt szerepet (PIM DIA Hangoskönyvek, 2020).
SJTh: Az Alice Kódországban performansz, amelyet több helyen előadott, a legutóbb Bécsben (korábban Budapesten és Genfben is – a szerző megj.), egyfajta fordított időutazás, ahol Ladik idős asszonyként, helyesebben idős asszonyt játszva lép színre, egy idős hölgy minden kellékével, a gurulós cekkerrel, a harisnyával a lábán.
R: Ami önmagában is bravúros, hiszen Ladik vagy húsz évvel fiatalabbnak látszik a koránál.
SJTh: Tehát eljátssza azt, amit általában az idős asszonyokról szokás gondolni, aztán a performansz alatt fokozatosan megfiatalodik, ezt jelképezi a kirakati bábufej, ő Ladik útitársa Kódországba. Kódország pedig a korábban látott üres képkerethez hasonlóan jelképezi a minket körbevevő társadalmat, a kollektív tudatot és kollektív tudatalattit egyaránt.
R: A terem végében egy vetítővásznon Ladik Katalin filmes szerepeiből fut egy válogatás.
SJTh: Ladik rengeteget forgatott színésznőként. Ez az összeállítás egyrészt az Ujed anđela (Angyalmarás) című legendás filmből, másrészt a nyolcvanas évek elején készült magyar fantasztikus filmekből (rendező: Rajnai András) mutat képsorokat, ahol Ladik egy földönkívüli, alien királynőt alakít.
R: Hogyan kapcsolódik a filmen látott földönkívüli Ladik a kiállításban bemutatott alteregóihoz, drámai alakjaihoz, az androgünhöz, a regényes élettörténet nőalakjaihoz, a varrónőhöz, Alice-hez? Hogyan rakható össze az itt látott áttekintő kiállítás alapján: kicsoda Ladik Katalin?
SJTh: Muszáj őt beskatulyázni? Már a hangja is egy különleges, sajátos elem, médium, hozzá tartozik, mégis kívül van a testén, valahol az én és a világ között van és ettől nagyon nehezen besorolható. Ladikot nem egyik vagy másik világ képviselőjének tartom, hanem médiumnak, összekötő csatornának. Ezért is remélem, hogy a most három állomásosra tervezett, kétéves „Európa-turnénak” lesznek további állomásai, és a kiállítás eljut Bécsbe, és végső soron Budapestre is.
A kiállítás 2023. szeptember 10-ig tekinthető meg a müncheni Haus der Kunstban.
A kiállítás kurátorai: Sarah Johanna Theurer (Haus der Kunst, München) és Hendrik Folkerts (Moderna Museet, Stockholm).