Kukorica Jancsi parasztos nevét nem szégyellve meséli el életének és szerelmének történetét egy mosodában. Története mindenki számára ismerős lehet, a helyszín azonban talán kevésbé. Magyarországon alig terjedtek el az önkiszolgáló mosodák, a nyugati filmekből átvett „klisé” azonban mégis erősen utal a magyar irodalmi hagyományra.
 Bárnai Péter az előadásban |
A nyitott színen a Kukorica Jancsit játszó Bárnai Péter pattogatott kukoricát eszegetve köszönti az érkező nézőket. A háttérben kéken világító mosógépek előtt további hat ember várakozik. A nézőtéri fények elhalványulásával Jancsi feláll és ügyetlen mozdulatok kíséretében kukoricával kínálja a várakozókat, majd belekezd a történetmesélésbe. A mosoda ugyanis közösségi helyszínként funkcionál, ahol minden jelenlévő egyszerre hallgatója és résztvevője a történetnek. A mosás közösségi esemény volta egyébként sem idegen a magyar hagyományoktól, de az alapmű magányosan mosó Iluskája mellett az egészen más okból leplét tisztító Ágnes asszony is eszünkbe juthat a díszletről. Ekkor azonban még nem tudjuk eldönteni, hogy a hátteret nyújtó mosógépekből álló fal több-e egy esztétikailag jól működő ötletnél.
Az első ügyes dramaturgiai megoldással a néző már a kezdeteknél találkozik. Az előadás ugyanis a 14. ének szövegével indul, amiben János vitéz a francia királynál meséli el történetét. Most azonban a mosoda vendégeinek magyarázza az ismerős szavakkal nevének különös eredetét. Az első ének szövegével a tüzesen sütő napsugarakhoz visszatérve az elbeszélői szerep felbomlik. Bárnai Péter egyszerre, mégis jól elkülöníthetően jeleníti meg a múltbéli juhászbojtárt, illetve a mosodában sztorizó Jancsit. A rendező Vidovszky György színészvezetésének és a színészi kvalitásoknak az összeérését jelzi, hogy a váltások egy pillanatig sem okoznak fennakadást az értelmezésben, de nem hatnak amatőr félmegoldásnak sem.
 Jelenet az előadásból |
Horgas Ráhel Iluskája az első pillanattól kezdve elbűvölő karakter. Ha a fiatal színész nem jelenítene meg még számos szereplőt az előadásban, jelenléte akkor is meghatározó lenne a színpadon. A rendezés egyik erénye ugyanis, hogy teret hagy a színészeknek megmutatni, mire képesek igazából. Nem tudok olyan színészi készséget említeni, amit ne tenne próbára a rendezés. A Gyevi-Bíró Eszter által tervezett mozgások jól egészítik ki a játékot. Olykor néptáncos elemekkel építi a karaktereket, máskor stilizált és végletekig pontosított mozdulatokkal teremti meg a kellő hangulatot. A zenekarral (Földiné Mészáros Orsolya/Móricz Zsuzsanna – klarinét, basszusklarinét, Sipos Gergő/Gyalus Erika – cselló, Hegedűs Gergely/Rigó Márton – hegedű) megtámogatott ének, illetve az előadás második felében többször megjelenő báb eszközrendszere szintén szervesen épül a rendezői koncepcióba. A halmozott elbeszélői jelrendszerek viszonylag gyorsan váltakoznak, a néző mégsem esik ki az élményből, nem kell folyamatosan újabb és újabb megoldókulcsokat keresnie ahhoz, hogy átlássa a történéseket.
 A képek forrása: Ciróka Bábszínház |
Az egymást követő meglepetések nem engedik lankadni a befogadó figyelmét. Szörényi Júlia és Kőmíves Csongor folyamatosan váltakozó szerepekben újabb és újabb rendezői megoldásokat jelenítenek meg következetes, energikus, fáradhatatlannak látszó játékukkal. A jól megmunkált szövegkönyvbe kódolt humor mellett a végtelen játékkedv az, ami egyedülálló hangulatot kölcsönöz az előadásnak. A fénykardos zsiványok, a mosódobfejű huszárok és a furcsán beszélő franciák nem csupán azért működnek, mert jó ötletből indulnak ki, hanem azért is, mert a szerepüket érezhetően élvező színészek működtetik azokat.
Mátravölgyi Ákos báb- és díszletterve a mosás eszközei körül forog. A ledvilágítással ellátott mosógépek mellett bemikrofonozott, hangeffektek létrehozására alkalmas lavór, szárítókötél és a kottatartóra rögzített ruhadarabok teremtenek praktikus és koherens látványt.
Petőfi Sándor elbeszélő költeményének végkicsengése annak ellenére rendkívül tragikus, hogy hagyományosan az általános iskola ötödik osztályában tárgyalják meg azt először. Vidovszky György rendezése Tóth Réka Ágnes átdolgozásában talán még az eredetinél is szomorúbb lezárással él. János vitéz szerelmének sírjánál csupán álmodik a gonosz mostoha megbüntetéséről és a boldog találkozásról Tündérországban. Álmából felébredve vándorútra indul, ennek az egész életen át tartó feldolgozási folyamatnak pedig láthatóan a mosoda is egy állomása. Miután a szerelmi zálogként őrzött kendőt a mosásból kiveszi, a tisztítás gesztusa is egyértelművé válik számunkra. A féltve őrzött tárgy tisztítása az egymásnak fogadott hűség, az emlékezés folytonosságát, annak tevékeny őrzését jelzi. A rendkívül egyedi látványvilág nem csupán a befogadó elkápráztatására, de az „üzenet” megerősítésére is szolgál.
A szövegkönyv okosan vegyíti a János vitéz szövegét a Petőfi-életmű egyéb, Monori András által megzenésített verseivel, miközben észrevehetetlenül tesz hozzá új megszólalásokat is. Az előadás a rendkívül tágan értelmezhető „iskolás kortól” ajánlott. Habár a besorolás mögött főként a minél többekhez való elérés lehet a cél, az előadás sokszínű jelrendszere inkább a felsős korosztálynál (és afölött) működhet igazán. Az azonban biztos, hogy azon kevés előadások közé tartozik, amelyet mindenképpen ajánlott nem csak a Petőfivel foglalatoskodó diákoknak megtekinteni.
Az előadás adatlapja a Ciróka Bábszínház honlapján itt található.